179. JEGYZETEK A NAPRÓL
179. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
A duma
A duma
Politikai jogokat követel a nőknek. Amnesztiát szerez sok ezer rabnak. A halálbüntetést eltörli. Parcellázza a nagybirtokot. Elismeri minden nemzetiség jogát… Ötszáz évvel jár előtte a magyar parlamentnek az orosz duma. Csodálattal fordítja arcát Szentpétervár felé a világ. Nagyszerű erők országa szent Oroszország. A nagy stílus országa… Pedig föl se lehet sorolni a tervek és vágyak raját. Ég a megújulás akaratától a Romanov-birodalom. Mi a Kárpátok alól pirulva figyelünk oda. Eddig csak Nyugat felé figyeltünk pirulva. Milyen kicsinyek vagyunk mi. És milyen kicsinyesek. Lehet, hogy ez őrzött meg bennünket ezer év viszályai között. Hogy nem gondolkoztunk. Halálra butították ez országot a nemzeti kurjantások. Miniszteri ajkakról hangoznak itt olyan beszédek, milyeneket más országban a legszűkebb koponyájú aprók se mernének ma már elmondani. Bornirt és sötét beszédek. De ma már tapogassuk meg tagjainkat. Vagyunk? Élünk? Ha igen: siessünk. Mert bizony mi vagyunk Európa legideafóbabb népe. Mi nem gondolkozunk. És Cartesius mester mondta már, hogy csak az létezik, aki gondolkozik.
II.
Háború?
Háború?
Vilmos császár a napokban birodalmának nyugati szélén járt s nyájaskodott a franciákkal. Párizsban pedig immár komoly lapok is jósolják: egy év alatt történik valami. Valami, amit hesseget mindenki, s ami sötét szárnyait nagyon borzolja. A rémmadár: a háború. Gyors és fenyegető szárnyaival hol itt, hol ott csapkod. Lehetséges volna? Hágában nemsokára építeni kezdik a béke palotáját. Franciaországban pedig immár az antimilitaristák sem merik a hadsereget bántani. Ki tudja? A sors szereti a nagy és szomorú komédiákat. Talán Hágában egy-két év múlva békekötés lesz. S amelyik háborús fél a sarcot fizeti, ugyanannak lesz majd kötelessége a béke palotáját fölépíttetni. Mert Miklós cár akarta a világbékét, s ugyanő csinálta az új idők leggyilkosabb háborúját. Oh még sokáig így fognak a nemzetek barátkozni – a békével.
III.
Szent István szobra
Szent István szobra
Hát álljon a szent király szobra, s áll is már. De ez a szobor is újra a nagypipájú nemzet szobra. Ugyanazé, mely temérdek millióért épített országházat magának. Országházat, honnan két tucat katona kiverte a nemzet képviselőit tizenöt perc alatt. Nekünk telik bőven minden külsőségre. Százezer krajcárunk nincs egy tanító évi fizetésére. A harmadik egyetem még mindig nem létező egyetem. Iszonyúan nagy az analfabéták száma. Egész szellemi életünk koldusnál koldusabb. De sok százezer forintunk van szoborra. Főképpen szentek és politikusok szobraira. Mert Jókaiéra, aki sem szent, sem politikus nem volt, nincs.
Budapesti Napló 1906. május 19.
Pont
