Én 2
Én 2
Én 2.1
Olyan vagyok, mint a szároni nárcisz, én vagyok a völgyek lilioma.
Én 2.2
Mint a bogáncs között a liliom, olyan a mátkám a lányok között.
Én 2.3
Akár az erdő fái között az almafa, olyan a szerelmem az ifjak között. Forró vágyam árnyékában ülni, mert gyümölcse édes az ínyemnek.
Én 2.4
Bevezet a bornak házába, fölöttem lebeg zászlaja, a szerelem.
Én 2.5
Adjatok mazsolás kalácsot, hadd kapjak erőre, üdítsetek föl almával, mert a szerelemtől egész beteg vagyok!
Én 2.6
A balját a fejem alá teszi, a jobbjával meg átkarol.
Én 2.7
Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, a gazellákra s a mezők szarvasára, ne zavarjátok meg a szerelmemet, s föl ne ébresszétek, amíg nem akarja!
Én 2.8
Csitt! A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken és szökell a dombokon!
Én 2.9
Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át.
Én 2.10
Aztán köszön, s így szól szerelmesem:
Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem!
Én 2.11
Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult.
Én 2.12
A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön.
Én 2.13
Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők s jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem!
Én 2.14
Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.
Én 2.15
Fogjátok meg a rókákat s a rókafiakat, mert feldúlják a szőlőt, a mi szőlőnket is, amely éppen most virágzik!
Én 2.16
A kedvesem az enyém, s én az övé vagyok; liliomok közt legeltet (mostanában).
Én 2.17
Míg föl nem támad a nappali szellő, és az árnyékok útnak nem indulnak, térj vissza, kedvesem, mint a gazella, vagy mint a szarvasborjú a szövetség hegyein.
