Gróf Migazzi Vilmosné.
Gróf Migazzi Vilmosné.
Az 1886. év május 21-ike gyászt borított a gr. Migazzi Vilmos kastélyára s ebben a gyászban az egész vármegyének nemesen érző közönsége osztozott. Azon a napon halt meg gr. Migazzi Vilmosné Marczibányi Antonia, családjának őrangyala, a női erények eszménye. Ő alapította meg a vármegyében a vörös-kereszt-egyletet, mely a mig ő élt, gazdag fejlődésben volt, ő gondviselte a vármegyének társadalmi és humanitárius érdekeit, a szegényeknek, az elhagyottaknak gondviselője volt. Gondolata, nemes szava szelid, a tette áldó volt. Nemes emlékét a közgyűlés, jegyzőkönyvileg örökítette meg. Tudtunkkal ez az egyetlen eset, hogy a törvényhatóság egy nő elhunyta fölött – hacsak nem koronás fő – kegyelettel megemlékezzék; de gr. Migazzi Vilmosné ezt Bars vármegyétől megérdemelte.
Gróf Migazzi Vilmosnénak áldott emlékezetét hivatott megőrizni az a kegyeletes alapítvány, melyet gr. Migazzi Vilmos az ő hitvesének emlékezetére, 1888. okt. 6-án tett. Ennek rendeltetése, elsősorban tőkésítés által 8000 forint misealapítvány alkotása s ennek megtörténte után gr. Migazziné Marczibányi Antonia nevén árvaházi alap megteremtése. Ez alapnak a kezelője Bars vármegye közönsége lesz, mely a mint az alap 40,000 aranyértékű forintra emelkedett, Aranyos-Maróton barsmegyei illetőségű r. kath. 472árvák javára árvaházat lesz hivatva emelni. A vármegye 1888 decz. 20-án tartott közgyűlésében az alapítványt elfogadja, annak rendelkezéseit betartani igéri s jogutódait annak betartására kötelezi.
Simor János bibornok herczegprimásnak újabb jótékonyságáról kell megemlékeznünk, ki félszázados papi jubileuma alkalmából a lévai főgimnázium javára 10,000 frt alapítványt tett.
Az országos erdészeti egyesület 1887. évi nagygyűlését Körmöcz sz. kir. és főbányavárosban tartotta. Ott volt Tisza Lajos elnök is a közgyűlésen, a vármegye közönségét Máriássy István, szerémi Odescalchi Arthur herczeg, dr. Amon Ede, Chabada József, Leidenfrost László, Mácsay Károly főszolgabíró és Schrőder Károly képviselték.
Hogy az 1885-iki katasztrófa mennyire ártott a vármegye tekintélyének, igazolják azok a rendeletek, melyekkel a belügyminiszter a vármegyét meg-meglátogatta s melyeknek hangja a vármegyében azelőtt szokatlan volt. De viszont a leérkezett rendeletek közrehatottak, hogy a vármegye önérzete megnyilatkozzék és a közbecsülést a maga számára megkövetelje.
A tisztikar is megújult, munkás emberek léptek a küzdőtér porondjára, kik a vármegye tekintélye érdekében dolgozni akartak és nem vezekelni.
Így a tisztviselői karnak márczius 4-én történt kiegészítése részesült nagyobb megrovásban.
A vármegyéhez intézett miniszteri irat ugyanis azt az álláspontot foglalja el, hogy a volt tisztviselők lemondása a közgyűlés által elfogadható nem volt, mert a lefolytatott fegyelmi eljárás miniszteri felülvizsgálat alatt állott és ez által a megejtett választás törvényesség szempontjából kifogás alá esik: ezúttal a miniszter a megtörtént választási eljárást kivételesen hatályon kívül helyezni nem akarja, de a jövőre nézve szabálytalan határozatok hozatalának hátrányos következményei figyelembe vételére a megye közönségét felhívja. A vármegye megfelelt erre is. Kijelenti, hogy a törvényhatóság bizottsága folyó évi márczius hó 4-én tanúsitott önkormányzati jogaiból kifolyó és egyhangú elhatározással gyakorolt eljárásának törvényszerűsége iránt ápolt véleményét a miniszternek intézvényében megnyilatkozott törvénymagyarázat sem meg nem dönti, de meg sem ingatja. A törvényhatóság az állam törvényei iránt kötelességérzettel viseltetik, melyet sem mellőzni, de félreismerni sem akart; a törvényt lelkiismeretesen, mai nézete szerint tévedés és tévesztés nélkül értelmezte és a miniszter megrovását meg nem érdemlettnek tartja. Bírói székét, melyből a mulasztást elkövetett tisztviselői fölött itélt, a vádlottak padjával nem váltja fel.
Erősebb volt a miniszteri irat, mely a vármegye önkormányzati megbízhatóságát vonta kétségbe. A vármegye nem hagyta viszonzás nélkül. Megrendült – mondja – a megye közönségének önbizalma, melyet a megpróbáltatás legterhesebb napján, a sikkasztások kiderítésekor sértetlennek érzett, mely a rendkívül felkavart viszonyok rendezésénél erélyt és szigort tanúsított, melyet a miniszter most azzal vádol, hogy a szomorú katasztrófa okozta helyzettel járó felelősségnek nagy mérvben részesévé lett. Ezt a terhelő vádat a megye válasz nélkül tudomásul nem veheti, mert annak hallgatag tudomásul vétele, vagy beismerésnek viselné látszatát, vagy a vármegyét azzal a váddal bélyegezné meg, hogy a törvényhatóság az alkotmányos szabadság korában meggyőződése igazolásának kifejezést adni elmulasztotta.*
1886 június 10-én 69. sz.
