A dombos vidék.
A dombos vidék.
A Mátra hegységtől éjszakra terül el a Mátra dombos vidéke, a hol már alacsonyabbak a hegyek, szélesebb a fensík, kevésbbé meredekek a legelők. Hellyel-közzel szélesebb völgyek vannak, melyek szántóföldek és rétek. A mégis meredekebb dombos-hegyes területeket erdőknek, legelőknek használják.
E dombos vidék 113.083 kat. hold, ebből erdő 51.559 k. hold, legelő 19.359 k. hold, szántó és rét 32.165 k. hold.
E vidék községei, Pétervására, mint e vidék közigazgatási középpontja, Istenmezeje, Erdőkövesd, Váraszó, Szentdomonkos, Mátralelesz, Szenterzsébet, Ivád, Nadújfalu, Balla, Füzes, Szajla, Szék, Aranyos, Fedémes, Bekölcze, Szucs, Csehi, Bocs, Bátor, Bakta, Mikófalva.
A 70-es években itt a gazdasági kultúra csakis a szerényebb lejtőkön, fensíkokon és völgyeken volt található, de a viszonyok változtával az erdőket pusztítani kezdték s valóságos rablógazdálkodás vette kezdetét. A letarolt erdőket legelőkül használták és ma csaknem mind kipusztultak; a mi még megmaradt, a legeltetés miatt rossz növésű, és a fák csenevészek. Az ily elpusztított erdőket, ott, a hol a talaj megengedte, lassanként szántóföldekké alakították át, a melyek különben meredekségük által csakis erdők és legelők czéljaira lettek volna alkalmasak. Néhány évi mívelés alatt az így felporhanyított és soha sem javított homokos, agyagos talajt a nyári esőzések és a tavaszi hóolvadások alkalmával az ár lemosta, fönt vízmosásokat hagyott maga után, az iszapot pedig a völgyeken lerakta és a bevetett területeket beiszapolta.
Ilyképen a folyók medrei is megteltek iszappal. Ma már a folyók és patakok széltében-hosszában folynak és kiszámíthatatlan károkat okoznak. Különösen a Tarna-menti községek szenvednek legtöbbet e helytelen gazdálkodástól. Ezek Istenmező, Váraszó, Erdőkövesd, Ivád, Pétervására, a Tarna folyónak Gömör vármegye és Ivád felől jövő völgyein, továbbá Szentdomonkos, Mátralelesz és Szenterzsébet község határai, melyen a folyó egyik éjszaki mellékága folyik, végre a Tarna fővölgye Pétervásárától: Terpes, Szék, Szajla, Sirok, a hol a Tarna a negyedik völgyből a Recski Tarnával is egyesül.
E vidék gazdálkodási viszonyai igen rosszak. A szántóföldek kiéltek, a domboldalak, kedvező időjárás mellett, kat. holdanként 4–5 métermázsánál többet alig adnak, míg a laposabb földek 5–7 métermázsát. A régi háromnyomásos gazdálkodással tudják csak a hozamot némileg biztosítani. Ez az őszi, tavaszi vetemény és ugar, vagy ugar helyett zöld ugar vörös herével. Az oly földek, melyek termésre mégis jobbak volnának és a rétek, melyek biztos szénát és sarjút adnának, a folyók beiszapolt medrei következtében bizonytalanok. Azonban nemcsak a szántóföldek és rétek termése bizonytalan, hanem a községek maguk is veszélyeztetve vannak.
A földek terméketlenségét még az is befolyásolja, hogy csak kevés gazdánál lehet feltalálni a modern gazdálkodás eszközeit, mint p. o. a fordító hegyi ekéket, mely nélkül a hegyek oldalas részei kellően meg nem munkálhatók. Cséplő-készleteket kivéve, alig található más gép és csakis egyes nagyobb gazdaságok alkotnak kivételt.
A dombvidék vizeinek szabályozása e vidéknek már régi óhaja, mely azonban eddig csak a recski völgyön sikerült. Néhány évvel ezelőtt mozgalom indult meg a Tarna eme éjszaki három völgyének szabályozása iránt. A vidék állami segélyt kért, mely czélból az állami kiküldöttek ott meg is jelentek, de látva az ottani nagykiterjedésű kopár területeket, a segélyadást nem hozták 223javaslatba, mert míg eme kopár területeket és vízmosásokat befásítással meg nem kötik, a kitisztított meder a legrövidebb idő alatt ismét iszappal telik meg. A kopár területek befásítására azonban szép segélyt nyert a vidék a kormánytól és a fásítás ma már igen szépen halad. Ha azonban tekintetbe vesszük, hogy e dombvidék területe 113.083 k. hold, melynek fele csaknem elpusztult erdő és legelő, képzelhető, hogy hány év fog még eltelni, míg a Tarna folyó szabályozható lesz.
E dombvidék állami beavatkozás nélkül teljesen el fog pusztulni, mert a folyó szabályozása nélkül álattenyésztésről szó sem lehet. A mai fásítási segélyaktus a nagymérvű kivándorlás következtében, hosszadalmas is, mert a visszamaradt munkások a legszükségesebb gazdasági munkákra is alig elégségesek. A kivándorlás e vidéken több mint 10–15%.
E vidék völgyein, a réten, a fű állandóan vízben áll, minek következtében a takarmány savanyú, a réten az úgynevezett békarokkákkal van telve, mely az ilyen nedves talajokat kedveli. A takarmány minősége rossz, a termés betakarítása bizonytalan, mert ha május és június hónapokban zivatarok vannak, a termést az ár elpusztítja. A vidék gazdái a Tarna szabályozásának hiányában a széna- és sarjú-termésre alig számítanak; ha pedig mégis sikerül, azt inkább pénzzé teszik, mert az annak feltakarmányozására szükséges marhaállomány beszerzésére pénz nincsen. E vidék ily legexponáltabb községei: Istenmezeje, Erdőkövesd, Váraszó, Pétervására, Ivád, Szentdomonkos, Bükkszenterzsébet, Mátralelesz, Bükkszék, Terpes, Füzes és Szajla községek.
E vidék éjszakkeleti fele, az úgynevezett Kis-Bükk hegység részén fekszik, mely eme dombvidék közepén húzódik át, a Mátrával és Nagy-Bükk hegységgel párhuzamosan, és Nádasdtól Bekölcze, Szentdomonkos, Lelesz, Bocs, Bátor, Bakta községeket foglalja magába és Eger határába húzódik. E vidéken erdőpusztítás következtében szintén nehéz gazdasági viszonyok állottak elő, itt azonban a hegyek talaja már inkább köves trachit, néhol bazalt és nem oly könnyen képződnek vízmosások; a földek kötöttebb talajúak, több agyagtartalommal. E vidéken gazdag kőszéntelepre bukkantak és Szúcs és Csehi község határában az egercsehi kőszénbánya-részvénytársaság alakult meg. Itt állandóan 3–400 munkás dolgozik. Eme szerencsés helyzet megváltásként jutott e vidéknek, mert a kisgazdák és a közép- és nagyobb birtokosok a földi kincsekből szép jövedelmet biztosíthatnak maguknak; de megváltás ez a munkásnépre is, mely állandó munkát nyert. E vidéken a gazdálkodási viszonyok e miatt most még rosszabbak lettek, mert a kivándorolt munkások Amerikából nem igen tértek vissza, az itt maradtak a bányában keresnek munkát s így sem gazdasági cselédet, sem napszámost nem lehet találni.
A termelési ágak búza, rozs, árpa, kukoricza, zab, burgonya. Takarmányfélék: bükköny és vörös lóhere, míg luczerna csak elvétve található, mivel az utóbbinak a lágyasodott talajban a gyökérzete kirothad. A vöröshere a vidéknek legjobb takarmánya, a talajt és éghajlatot igen szereti, de a magtermelés kevésbbé sikerül, mert az apion-bogár többnyire elpusztítja. Ha a termés sikerül, 1–2 métermázsa szép kifejlett magot ad. A rétek a csaknem meder nélkül folyó Tarna miatt bizonytalanok, pedig e dombvidék, szénát és sarjút termő rétjeivel, az ország első marhatenyésztő vidéke lehetne.
Az állattenyésztés itt igen alacsony fokon áll. E vidék terjedelme 113080 k. hold, szarvasmarha-állománya pedig csak 8319 drb, a mi azt bizonyítja, hogy e vidéket csakis a szabályzatlan folyók hátráltatják fejlődésében. Az utóbbi 20 évben a nyugati fajmarha kezdett elterjedni, azonban csak a Tarna folyó völgyein, míg a Kis-Bükk hegyvidékén a fehér magyar fajt tenyésztik még ma is. A nyugati fajmarha gazdaságosabb tenyésztését elismerik a gazdák itt is, azonban tudván azt, hogy a nyugati faj jobb legelőt és takarmányozást igényel, e vidék rossz takarmány-viszonyai miatt, a kevésbbé kényes magyar faj tenyésztésére térnek vissza.
A lótenyésztés az egyedüli, a mivel csakis a kisgazdák foglalkoznak. Faj a Lipiczai, az állami méntelepekből felállított mén-állomások fenntartásával.
A juhtenyésztés csak a közép- és nagyobb birtokosok között van elterjedve, pedig e vidék kiválóan alkalmas volna a birkatenyésztésre. A régebb időben a falusi kisgazdák mindnyájan tenyésztettek birkát. Egynek-egynek 8–10–20 darabja volt, és több ilyen egy nyájba csapva, legeltettek. Azonban a földbirtoknak 224kis parczellákba való eldaraboltatása azt idézte elő, hogy az ily 1/16-od telkes és annál kisebb gazdáknál, kik juhot nem tartottak, részben irigység, részben ellenkezés vagy más okok miatt, az egyetértés megbomlott, és ez később oda fejlődött, hogy a birkatartást a kisbirtokosoknál betiltották. Sertéstenyésztés még található a kisgazdáknál, de a vész folyton pusztítja őket. A kecsketenyésztés is kezd fejlődni, a mi a szegénység jele, mert tehenet, borjút a kisgazda nem tud venni, a kecske pedig a rossz takarmányt is tűri.
Gyümölcstermelés a dombvidéken sohasem volt. A nép a gyümölcsfát nem szereti, csakis a szilfavát, a mit jóformán a pálinkafőzés miatt termelnek. A munkásviszonyok a lehető legrosszabbak, a minek a legfőbb oka a nagymérvű kivándorlás, mert nemcsak a férfiak, de asszonyok és leányok is épen annyian hagyják ott falujokat. Ezenkívül a munkás nép az egercsehi kőszénbányákba és az alvidékre szegődik nyári munkásnak, a hol jobb keresete van április hótól, október-november hónapokig. Cselédmunkásnak csak a legtehetetlenebbek vállalkoznak, kiket az alvidékre sem szerződtetnek, hozzá a cseléd-bér csaknem oly nagy, mint bármely Alvidéken. Természetes, hogy az aratási és más napszám-munkát is csak ily tehetetlen munkással végezni, a gazdáknak nagy kárával és vesződségével jár. Mindezekből látható, hogy a gazdasági viszonyok a dombvidéken nagyon szomorúak, a földek kiélve, állattenyésztés a szabályozatlan folyók miatt nincsen; az ily rossz termelési viszonyok következtében a munkásnak is szánalmas a helyzete; következik tehát a vándorbot, és így a dombvidék munkás nélkül marad. E nehéz gazdasági viszonyok következtében nemcsak a munkások, de a földes kisgazdák is kivándoroltak, a mi minden esetre annak a jele, hogy itt nagyon mély gazdasági bajok vannak. A kendertermelés évekkel ezelőtt nagy mennyiségben volt látható. Ma már alig található fel, mert a gyári szövés kiszorította. A méhtenyésztés szintén kicsi, nemkülönben a selyembogár-tenyésztés is.
