A hadélelmezési szabály.
A hadélelmezési szabály.
A sok panasz és jajgatás végre felhatott a császár füleibe is és így keletkezett az 1695-iki Regulamentum Militare, a hadélelmezési szabályzat, mely részletesen megszabja, mit követelhet a katonaság s mit köteles adni az ország. E szerint a katonát megillette szállás, ágy és a házigazdával kőzős tűzhelyen kívül gyertya, só, fejenként egy font marhahús és két font kenyér. A lónak járt naponként 6 font zab, 8 font széna és hetenként 3 kéve vagy köteg szalma. A személyrészlet mellé havonként másfél forint, a lórészlethez pedig egy forint pótlék járul. Amazt élelmezési pótlék, emezt zsold fejében, a hadipénztár az. ország adójából fizeti. A természetben meghatározott élelmezésen túl a katonának szállásadójától semmiféle czímen italt követelni nincs joga. A szabályzat azonban szabályzat maradt, a katonaság zsarolt tovább s a nép úgy védekezett, a hogy tudott. És a vármegyei hatóság a bekvártélyozások alkalmával valósággal alkudoznia kellett a tisztekkel az élelmezés miatt. Igy 1700 aug. 5-én Sőtér Tamás értesíti a községeket, hogy a tisztekkel megegyezésre lépett ilyenformán: „a Szegénység a Vitézlő Rendnek napjában adgyon két font kenyeret, a mellé egy tál étket, aki felérjen jólakásra egy font tehénhússal, akár káposzta, lencse, borsó, tej és kása és más tésztás étel; néha pedig valami tyúk-hús is és, más is, a kivel a szegény ember szokott élni, becsülletes egy tál étellel tartozzanak a szegénység gazdálkodni, de többet ne, hacsak maga jó akarattyából valaki nem cselekeszi, hogy ad valamit nekik. Azon egy tál étek pedig úgy adatik, hogy nem az ő kivánsága 359szerint, hanem a szegény embernek értéke szerint; ha ő nem akar azzal megelégedni, pénzen vegyen magának és annyit készíttessen, a mennyit akar. Sztrázsára mikor mégyen, akkor pedig többet nem tartozik fizetni a szegénység, hanem napjában öt grajczárt, azaz nyolcz pénzt, ha kenyeret viszen pedig magával, nem kell többet adni két polturánál. Addig míglen az abrak-adásnak eljő az ő ideje, mikor abrakkal is kell tartani lovaikat, akkor pedig napjára kell fizetni lovaitól három garast; most immár a hol fű nincsen, a szénát is tartozik elvenni lovainak táplálására; a hol fű vagyon, pedig füvet adgyanak; a mellett ha lovatlan Német vagyon az quártélyában, azoknak adgy alkalmatosságot, ha peniglen valamellyike maga dolgában menne és nem az eő Felsége dolgában, az ollyannak sem kocsit, sem lovat ne adgyanak, hanem mennyen és sétállyon gyalog.”
II. Rákóczi Ferencz.
(Az Orsz. Képtárból.)
V. Károly lothringeni herczeg.
(A bécsi „Heldenbuch”-ból.)
Rabutin.
(Az Orsz. Képtárból.)
Andrássy István.
(Eredetije a krasznahorkai várban.)
Vay Ádám.
(Az Orsz. Képtárból.)
Andrássy Miklós.
(Eredetije a krasznahorkai várban.)
A tisztek ellátására nézve külön intézkedések történtek.
Igy 1697. évi nov. 21-én Sőtér Ferencz alispán rendeli: Kecskemét város ideiglenesen és a t. vármegye további intézkedéséig élelmezni fog a savoyai herczeg ő fensége tartalékából: 10 tiszt urat, kiknek naponkint ebédre és estelire ad 4–4 tál ételt és 10 pint bort; 19 közszolgát, kik mindegyikének ád naponkint 1–1 font húst és két font kenyeret; 50 lovat és öszvért, melyek mindegyikének ad 8 font abrakot, 8 font szénát vagy szalmát naponkint; 28 ökröt, melyeknek kellő mennyiségű szénát ad.
Egy kapitány élelmezési illetményét 1639 októberében hét napra így állapították meg. „Borbéli Portiója 21 ice. – Husbéli portiója 21 font. – Tyúk numero 10. – Réce numero 1 pár, vagy helyette 1 lud. – Só 3 font. – Gyertya 18 szál. – Kenyér 19. – Tyukmony 25. – Liszt 1 véka. – Eczet 1 pint, – Szalonna 3 font. – Abrak 4 mérő. – Hagyma és petrezselyem elegendő. Vaj 1 pint. – 1690-ben gróf Stöckersberg Ditrik ezredes élelmezését Kecskemét városa volt köteles kiszolgáltatni következőleg: Hetenkint: 150 font marhahús; 20 tyúk; 2 lúd; fél mérő lisztláng; 1 mérő közönséges liszt; 42 kenyér; 50 tojás; 7 pint vaj; 1 pint méz; 8 pint eczet; 1 mérő répa; 30 retek: 1 fogás vereshagyma; 1/2 fogás foghagyma; 5 font szappan. Havonkint: 10 akó bor; 1/2 mérő dió; 1 mérő alma; 60 mérő zab; 15 lóra elegendő széna és alomszalma. Naponkint 4 szál viasz-gyertya; 8 szál fagyúgyertya. Egész télre: 10 hízott sertés; 5 borjú; 150 ft átalány fűszerszámra; Káposzta és böjti napokra elegendő hal.
Ambár ez az élelmezési módszer a végsőig próbára tette az adózó nép teherviselő képességét, mégis nem e miatt jajdult fel a szegénység. A mi teljes pusztulással fenyegette, az a német katonaság megszokott rablása és tolvajkodása volt. A táborból, mondja Illésházi, a német had a vármegyékre szállott; és mivel nekik nem fizettek, szabadon dúlták, rabolták az országot: sem nemes ember háza, sem úré, akinek vára nem volt, meg nem maradhatott. Ez különösen a császári hadak átvonulásakor volt divatban. Ilyenkor a megyei hatóság már jó eleve figyelmeztette a veszélyben lévő községek előljáróságát. Sőtér Ferencz szolgabíró 1687 junius 16-ról Igy ír: Méltóságos Bádensis Herczegh eő Méltósága Feles számú Hadaival edgyütt ide érkezvén ma, aligh ha Szolnok felé rövid idő alatt nem fogh nyomakodni: ahozképest félő, az szárnya kegyelmetek (Kőrös, Kecskemét, Jászberény, felé is el ne érjen; azért Kegyelmetek az marhájokat vagy igen jó férre hajtsa Halas felé, vagy Sz.-Miklós felé, avagy penig az Városban tartsa s kívül ne hadgya az mezőn, mert bizony oda lészen: sőt az kinek az Templomoktól messze férre vagyon az háza, semmi féltő portékáját házánál ne tartson, hanem az belső kerítésben vigye és hordgya késedelem nélkül s az Templomokban, mert ez igen csintalan nép… Az 1693 deczember 21-én tartott megyei közgyűlés pedig a Duna–Tisza köze felső részbéli községeinek szabadságot adott, hogy szükség és veszély idején, úgymint a török, tatár, kurucz beütése, vagy a császári hadsereg átvonulása alkalmával, ha saját területükön, vagy bérlett pusztáikon barmaikat és egyéb jószágaikat bizton nem tarthatnák, azokat ily esetben bármely földesúr birtokára, mezővárosok és helységek határába áthajthassák és ott maguk javára megtarthassák, az ellenséget pedig ez által a rablásban meggátolják.
Minden elővigyázat azonban hasztalannak bizonyult; A császári hadak a rombolásban és pusztításban oly művészi készségre tettek szert, hogy a legszemfülesebb védekezés sem használt semmit. Lehetetlen lenne akárcsak megközelítőleg is értékelni azokat a károkat, a melyeket a Magyarország felszabadítására vezényelt császári sereg az ország lakosainak okozott. Az 1696 nov. 27-én tartott megyei közgyűlés határozatából küldöttségileg vették számba a katonai kihágások 360által okozott károkat. A Styrhumb tábornok alatt álló lovasság, melyet a táborból visszavontak, a Solti járásban a következő károkat okozta: Dusnok község kára 291 ft 50 d.; Bogyiszlóról elhajtottak: 5 drb ökröt, 50 drb. javított süldőt; elvittek 50 m. buzát, 40 m. zabot, 100 petrencze szénát, pedig a menlevélért 25 frtot fizettettek a községgel. Kára tehát 792 frt. 50 dr. – Bátya község kárát 297 frt 25 denárban; Varajtét 372 frt 25 dr. – Szántóét 296 frtban állapították meg. Sükösdről elraboltak: 170 m. buzát, 130 m. zabot, 80 m. kölest, 3 marhát, 2 lovat, 150 hízó süldőt, 800 petrencze szénát stb. A kár 2477 frt 60 dr. volt.
