Az oláhok.

Full text search

Az oláhok.
Hatalmas erdőhegyek borítják Szatmár vármegye keleti részét. Óriás néptelen területek vannak a Vihorlát-Guttin oldalán; csak a Szamos mente van sűrűn rakva falvakkal s a somkúti járás derekán végighúzódó völgyes rész. Egész új világba értünk itt. Festői, vadregényes tájak nyílnak meg előttünk lépten-nyomon.
Valóban kemény vidék. Népén látszik meg legjobban, a mely bocskorban, piszkos vászonruhájában, műveletlen, csaknem félvad állapotban a természet és az ember közötti harcznak az utóbbira való szomoru eredményét mutatja. Hajdan magyar falvak, legalább is magyar telepitésüek voltak e vidéken.
Az oláhság ezt a három járást: a nagysomkútit, nagybányait, s szinérváraljait egyedül birja; áradata átömlött már túl ezen a határon is. Az erdődi, nagykárolyi és szatmári járás innenső része szintén velük van tele. De ma még a magyarságé a vezető szerep, mert mindenütt magyar az értelmiség, a hivatalok s a nagyobb birtokosok.
A szatmári oláhság az erdélyinek édes testvére, külsejében s nyelvében is egy velük. Van azonban egy területrész, az Avas, mely egész önálló, elzárt vidéken él, ősi szokásaiban s tipikus képet ad az oláhság eredeti életéről, képéről. Az Avas a hegyvidék éjszaki részén terül el; köröskörül hegyek zárják körül a völgyet, melyben 16 község van közel egymáshoz. A nyugati sík szélen fekvő nagyobb helységet, Avasújvárost és Kőszegremetét református magyarság lakja, mely a tiszaháti nép életét éli, de rajta is meglátszik valami ősiesebb szín. Magyarok vannak még Vámfaluban és Rózsapallagon, a többi tíz község teljesen oláh, a sajátságos oşanok lakhelye. Ezek századokon át el voltak zárva még a fajrokonaikkal való közvetetlen érintkezéstől is, csak éppen a szinérváraljai hetivásárra járnak le szorgalmasan, eladni kis termésüket s beszerezni kevés szükségletüket.
A hegyoldalakon, dombhátán, erdős és kopár irtáson, szétszórva épültek kis falvaik, olyan területeken, hogy elég volna egy-egy kis városnak. Az alacsony falu, magas tetejü faházak, rendetlen községek, nagy ellentétet mutatnak a magyar vidék széles, egyenes utczáju, hatalmas épületekkel rakott szép helységeivel. Itt kicsi helyre elfér vékony laskányi szántóföldek termése. Az óriási erdőket évszázadok alatt a legrenyhébb és legoktalanabb módon pusztították ki, sem ki nem irtották, hogy szántóföld maradt volna, sem erdőnek nem engedték s még csak néhány évtizeddel ezelőtt is végtelen cserjék borítottak sík földet, hegyoldalt, a melyekből a tulajdonosnak semmi haszna sem volt; száz hold mellett is napszámosnak mehetett, ha élni akart. Tele volt ráadásul vadakkal, ragadozókkal, a farkas, medve hordta el jószágaikat, a minek úgy vették elejét, hogy – nem tartottak jószágot. Ma már jobb helyzete van ennek a népnek, a szántóföldnek való terület arra is szolgál, s az erdőtörvény védelmébe vette az egyesek érdekeit is, a feltétlen erdőtalaj kijelölésével s a községi erdőknek üzemterv kényszerével. A dúvadakat is csak hírből ismerik már s az állatösszeírások számba-vehető ló- és marhaállományt mutatnak. De azért eltekintve az itt-ott mohó földéhségből eredt szertelen szorgalomtól és czéltudatos nélkülözésektől, ma is nagy sötétségben, szükös szegénységben élnek csak úgy, mint egy századdal ezelőtt. Kukoriczát, egy kis búzát, gabonát termelnek; több az árpa, zab, krumpli, napraforgó, tatárka s némely gazdasági termény. Tökmagból, napraforgóból ütik az olajat, a mely csaknem teljesen pótolja a zsírt. Kendert maguk hasznára termelnek s maguk készítik jóformán összes ruháikat. Juhot, kecskét tartanak, s a gyapjuból maguk készítik maguknak a gubát.
A faluk szétszórt házai között utczának néha alig van nyoma; szekérrel be sem lehet jutni egy másik faluba. A ház fából készül, egyszerű keresztkötéses fagerenda-váz, a melyet betapasztanak, a jobbmódúak ki is meszelnek. Összesen 275egy szoba van benne, legföljebb még különrekesztve egy kis konyha; nagy gazda az, kinél kamara is van. Az istállót külön építik.
A sovány, komor, szegény nép, mely magas termetével, válláig lógó s vajjal kenegetett hajával valóban félelmes hatást tesz, piszkos vászonruhában, nagy bocskorban czammog a ház körül, férfiaknak, asszonyoknak télen-nyáron ott lóg nyakukban a gamasz, a derékig érő fehér guba.
Életükről Barbul Jenő, ki igen jól ismeri őket, a következő ismertetést adja:
„Az avasi házak rendszerint igénytelenek; fából, ritkán vályogból készülnek; födelük szalma vagy zsindely, kéményt általában nem csinálnak. A ház egy, legfeljebb két, földes, fehérre meszelt szobából s pitvarból áll. A bútorzat fölötte egyszerű, ők maguk készítik az erdőn; festett bútorokat csak az előkelőbbek szobáiban találunk. A bútorzatot egy, ritkán két ágy, asztal, lóczák, karos-láda, minél több szent kép s a kemencze képezi. A lakás díszei a vászonkendők, melyeket nagy fáradsággal s jó ízléssel maguk szőnek s a falra akasztott tányérok körül hullámosan helyeznek el.
Gazdasági épületeik közvetlen a lakóház közelében emelkednek, mindannyi igen egyszerű, maguk csinálják.
Úgy öltözködésükben, mint életmódjukban fölötte egyszerűek s nagy szegénységük daczára is boldogok, mert alig van igényük.
Az osant első pillanatra meg lehet különböztetni minden más vidékbeli romántól, sajátságos viseletéről.
A férfiak általában magas, erős testalkatúak s rendszerint barnák, hosszan megeresztett, vállukig érő hajat viselnek, melyet vasárnap s ünnepeken friss vajjal kennek meg, a mi természetesen pár nap alatt, főleg nyáron, sajátságos szagot áraszt; bajúszukat rövidre nyírják és orruk alatt kissé leberetválják. Szakállt nem viselnek. Ruházatuk durva vászonból (az előkelőknél pamutos vászonból) készült rövid ing, mely legfeljebb a gyomorszájig ér s ugyancsak ilyen vászonból szőtt gatya; télen: gyapjúból készült nadrág. Az ing gallérja és kézelője csinos, színes hímzéssel van díszítve. Elmaradhatatlan az osannál az általuk gyapjúból készített suman, egy rövidke guba, melyet télen-nyáron egyaránt viselnek s végül a vállukon átvetett vászon- vagy bőr-tarisznya, a melylyel, mint a közmondás tartja, az osan együtt születik, a mennyiben már a kétéves gyermekre is ráakasztják, legalább az ünnepnapokon.
Ha valahová mennek, derekukra széles bőrtüszőt kötnek, melyben írásaikat és legszükségesebb holmijaikat tartják.
Lábbelijük a saját gyártmányú bocskor, melyet hosszú fekete zsinórral erősítnek föl. Sajátlagos kerek kalapjuk is van, mely legföljebb fejük búbját fedi el s tulajdonképpen a rajta levő bokrétával együtt díszül szolgál. Télen ugyancsak önmaguk által báránybőrből készített sipkát viselnek.
Az osan asszonyok termetre nézve alacsonyaknak mondhatók, zömök testalkatúak s rendkívűl szívós szervezetűek; miként a férfiak, úgy ők is majdnem kivétel nélkül barnák. Ruházatukban; némileg fényűzőbbek a férfiaknál, a kivarrásokra nagy gondot fordítanak.
Ruházatuk vászonból készült rövid ing, bő ujjakkal s ugyancsak vászonból készült szoknya, melyre aztán, midőn templomba vagy valami ünnepélyre mennek, tarka-barka virágos kartonból készített felső szoknyát vesznek föl, lábaikra pedig csizmát húznak. Talán a két utóbbi czikk egyedül az, a miért pénzt adnak, a többit mind maguk gyártják. A suman a nőknél is elmaradhatatlan.
Táplálékuk főleg a kukoricza, bab és tej. Ha e három élelmiszerük megvan, az osan alig érez szükséget. Megfigyeltem, hogy a legtöbb házban nem hét-, hanem hónapszámra, nap-nap után kukoricza-lisztből készült pépet, u. n. „mamaligát” esznek, tejjel avagy juhtúróval, vagy egyszerűen sós vízben főtt babot, melyet eczettel s egy kis liszttel habarnak be. Húst igen ritkán esznek, akkor is csak főve. Kedvencz ételük még a rántotta kolbászszal, melyet azonban csak nagy ünnepélyeken tálalnak föl.
A szeszes italokat, különösen a pálinkát kedvelik. Ha öröm vagy bánat éri az osan embert, ha ád vagy vesz valamit, az áldomás, mely pár liter rossz, pancsolt pálinkából áll, elmaradhatatlan s ilyenkor a verekedések, késelések, sőt az emberölések sem ritkák.
A nép vallásos, de hiányzik belőle az öntudat s a kellő értelmi fok. A babonaság fölötte nagy szerepet játszik hitéletükben, szabad cselekvésüket sok balhiedelem 276korlátozza; egész ártatlan dolgokat tiltottaknak, bűnnek tartanak, másokra pedig, a melyek valóban vétkesek, nem fektetnek súlyt. A ráolvasás, kuruzslás stb. fölötte divatos, s oly szentűl hisznek benne, hogy azt, ki ezekről kicsinylőleg nyilatkozik, hitetlennek vagy balgának tartják.
Műveltség tekintetében alacsony nivón áll e nép. Irni-olvasni kevesen tudnak. A számolást fejben végzik óriási lassúsággal, nagy aggályokkal, úgy hogy ha az embernek csak kissé bonyolultabb számolása van egyikkel-másikkal, nagyon nehéz felvilágosítani az elszámolás helyességéről. Az iskola borzasztó intézmény az osanok szemében s bizonyára, ha nem volna kényszeriskolázás, egy tanító s egy terem elég volna az egész Avas gyermekhadának. Azok is, kik rendesen járnak iskolába, s annyira, amennyire megtanúlnak írni-olvasni, később, mikor kikerülnek onnan, mindent elfelejtenek.”
Érdekes, a mit lakodalmi szokásaikról mond az író.
„A korai nősülés és férjhezmenés divatos. Az osan fiú már 16 éves korában a legények sorába lép s már akkor kiválasztja leendő életpárját. Csak egyenrangúak kelhetnek házasságra. A leányok hozományul ingatlant nagy ritkán kapnak, az a fiúké marad, hanem pénzt vagy ingó jószágot visznek a házhoz. Az egyességet, hogy mit kap a legény s mit a lány, a szülők végzik s eme tárgyalások sokszor heteken át húzódnak s esetleg valami csekélység miatt meghiusulnak; ilyenkor természetesen vége a házasságnak is.
A kölcsönös háztüznézés után, a szülők megkezdik a tárgyalásokat, melyek ha eredményre vezetnek, megtörténik az ünnepélyes eljegyzés.
Az esküvő nagy parádéval megy végbe. A gyülekezés az örömszülők házánál történik; külön gyülekeznek a vőlegény rokonai s ismerősei s külön a menyasszonyéi, kik aztán felkísérik a leendő házasfeleket külön a templomig. A templom előtt találkozik a vőlegény menyasszonyával, hol, mialatt a tanúk a lelkészszel elvégzik a bejegyzést, pisztoly durrogások közt fogadják a szerencsekívánatokat s isznak egy kis pálinkát. Ennek végeztével bemennek a templomba, de a vőlegény nem karon vezeti a menyasszonyt, hanem e czélra készült kendőcskét fognak meg mind a ketten. A megáldás után zeneszó és hangos kurjongatások közt megy le az egész háznép a menyasszony szüleinek házához, hol hozzáfognak a lakmározáshoz, melyre rendszerint hivatalos az egész falu, de külön terítenek a gazdagok s külön a szegények számára. A lakoma végeztével a fiatalok tánczra perdülnek; mikor pedig a menyasszony elbúcsuzik szüleitől, hogy férjét új otthonába kísérje, fölkerekedik az egész háznép s a „hora miresel”, a menyasszony nótája mellett elmennek a vőlegény szüleinek házához s itt folytatják a megszakított mulatozást, mely a tehetőseknél rendszerint három napig tart.”
Érdekesek temetkezési szertartásaik is.
„A meghaltnak hozzátartozói: a nők, kibontott hajjal, a férfiak kalap nélkül járnak és nem borotválkoznak. Éjjelre öreg asszonyok és ismerősök jönnek a halottas házhoz s elsíratják a megboldogúltat s sűrűn emlegetik érdemeit, erényeit. Arra sokat adnak, hogy az egyházi szertartás mennél fényesebb és hosszabb legyen, nagyobb halottaknál föltétlenül szükséges a prédikáczió és búcsúztató is. Az elhantolás után torra gyűlnek össze.
… Ügyes-bajos dolgaikat a bíró és jegyző előtt szeretik elintézni s azok ítéletében megnyugosznak. Igen jámbor, engedelmes nép ez, a hatóságok minden intézkedését parancsnak veszi, s bármily áldozatok árán is teljesíti.
… A fiatalság szabad idejében labda-játékban vagy tánczban keres szórakozást, más társasjátékot nem ismernek. Czigánybandára nincs szükségük, egyetlen osan-legény czinczogtatja hegedűjén az egyhangú talpalávalót, melynek dallamát aztán hangos kurjongatásokkal és táncznótákkal fűszerezik a legények. A népköltészet, mely bizony fölötte szegény, eme kurjantásokban talál leginkább művelésre. Ezekben ad az osan legény kifejezést örömének, bánatának s legkülönbözőbb érzelmeinek. A kurjongások legnagyobbrészt eredetiek, rögtönzöttek s általuk csipkednek egymásra a legények, főleg a vetélytársak, s a leányok szemében az a legderekabb legény, a ki szellemesen rögtönöz ilyeneket. Ezen vetélkedések komoly összetűzésre is vezetnek s nem ritkán a karók s a tüszőből előrántott kések adják meg hozzájuk a nyomatékot”.
Az avasi oláhtól főleg abban különbözik a szamosmenti oláhság, hogy jobb módban élvén, az egymással való állandó érintkezés útján általános, bár szerény czivilizáczió hatása látszik meg rajta. A hosszú hajat kerekebbre nyírják, 277a rövid inget hosszabbra hagyják; valamivel tisztábbak és rendesebbek és a mi legfőbb különbség: értelmesebbek, munkásabbak s takarékosabbak. Házat ők is mindig fából építenek, kivéve a Szamos melletti falvakat, a hol könnyebb kőhöz vagy legalább vályoghoz jutni. A ház beosztása is kényelmesebb, a jobbmódúaknál két szoba van s középen a konyha.
Lejebb, a déli hegyek között, a Bükk oldalában, már ismét szegényebb a nép; csak ott van valami jele a jobb módnak, a hol valami pénzkereseti forráshoz juthatnak, mint Ujhután, a hol Rényi Dezsőnek üveggyára van. A szinérváraljai járás három fővidékből áll: az Avas, a Szamosmente s a déli hegyvidék. Leggazdagabb a középső rész; ezeknek az életmódja hasonlít legjobban a magyarokéhoz. A következő a nagybányai járás. Erre szintén ugyanazt az ismertetést adhatjuk, mint az eddigiekről, valamint a nagysomkúti járás oláh népéről is. A szamosparti jobb földeken elég tisztességesen élnek, nagyobb községeik rendezettek, mint Misztótfalu, Giródtótfala, Alsófernezely stb.
***
Szatmár vármegye népéről igen kevesen írtak. Lásd: Kiss Áron: Porcsalmai babonák. Ethnographia 1891. – Kiss Áron: Magyar gyermekjátékok gyüjteménye. – Bartha Gyula Érmelléki néprajzi adalékok. Ethn. 1891. – Barbul Jenő: Az Avasvidéki nyelvjárás. 1900. – Czirbusz Géza: Az avasság és népe. Földr. Közl. 1900. – Szmik Antal: Adalékok Felsőbánya sz. kir. bányaváros monografiájához. 1896. – Móricz Zsigmond: Szatmármegyei népköltési gyüjtemény. (Megjelenőben.) – A helyszinén gyüjtött adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi