A gáz

Full text search

A gáz
A Nemzeti Színházat már a negyvenes években gázzal világították. Ez volt az egyedüli légszeszvilágítás a fővárosban. Saját gázfőzője volt ott azon a helyen, ahol most a színpadra bejárnak. Az itt termelt gáznak egy kicsit áporodott savanyú káposztaszaga volt; de hát eltűrtük azt nemzeti büszkeségből. Kívül az udvarban állt egy óriási vasmedence, amiben víz állt. Ez kellett a gázfőzéshez.
A szabadságharc alatt Hentzi bombái a Nemzeti Színházat is fölkeresték. Egy százötven fontos ott csapott le a színház udvarán; de a magyarok Istene úgy intézte, hogy a bomba éppen a víztartó medencébe bukjék bele, ahol a víz megfojtotta. Ha egy ölnyivel odább esik, az egész színházat felgyújtja, porrá égeti.
Aztán következett az osztrák uralom. Az új gazdák behelyezkedtek a rommá dúlt két városba. A Nemzeti Színház volt az egyetlen múzsatemplom, mely épen maradt. A német színészeknek pedig hely kellett, ahol játszhassanak. A budai basa felidézte magához a Nemzeti Színház igazgatóját, Simoncsicsot, aki a kormány által volt kinevezve, s felszólítá, hogy a Nemzeti Színházat engedje át a német színészeknek minden második napra. Simoncsics nem felelt rá semmit. Ekkor a nagy potentát elkezdett vele alkudozni, hogy no, hát minden harmadnapra jusson egy német előadás. Simoncsics ezt is hallatlanná tette. Ekkor aztán keményen rászólt a hatalmas úr, hogy beszéljen hát, hányszor engedi át a német színészeknek a Nemzeti Színházat hetenkint?
Erre a jó öreg, zsíros szájú táblabíró, a maga budai német akcentusával így válaszolt:
– Wenn i reden musz, so sag i „ámól”, wenn i reden darf, so sag i „kámól”.
S maradt a „kámól”. A Nemzeti Színház marad a magyaroknak. Hanem a légszeszfőzést a saját konyháján csakhamar betiltották; amint a gázgyár elkészült a kerepesi temető átellenében. Attól fogva onnan kellett a gázt a színháznak bevásárolni.
Csakhogy a gázgyárból még nem volt a színházhoz csővezeték. Azt elébb a belvárosban kellett létrehozni.
Tehát ezen a hiányon akként segítettek, hogy készítettek egy óriási kaucsuktömlőt, akkorát, mint egy cethal. Azt megtöltötték légszesszel, s ezt a felfújt szörnyeteget két ember a vállára kapta, s végigcepelte a városon. A gáz könnyű. A színháznál aztán a tömlőből átpréselték a gázt a tartályba, s onnan bocsátották ki a világító csövekbe.
Egyszer egy drámaíró valami rémhosszú tragédiát bocsátott a színpadra; históriai darab volt, melynek az ötödik felvonása belenyúlt a tizenegy órába. Egyszer rohan nagy rémülten Komlóssy úr, a gazda, a színfalak közé: „Urak, végezzék be hamar a darabot, nincs már több, mint kétujjnyi gáz a tartályban, mindjárt sötétben marad a színpad és a nézőtér”.
Nosza, rajta a jó Szentpétery, aki mint kegyetlen apa ott várakozott a kulissza mögött a jelenetére, félretéve elveit és haragját, berohant a színpadra, s nagy hirtelen összeadta a szerelmes párt: „Minden el van felejtve, legyetek boldogok!” S azzal eresztették le a kortinát.
Legjobban bámult ezen maga a szerző, aki el nem tudta képzelni, hogy lett az ő tragédiájából vígjáték? Holott annak a végén tömeges gyilkosságoknak és öngyilkosságoknak kellett volna következni. A közönségnek így tetszett a darab jobban.
Mikor pedig valami háttérből jövő világítást kellett kimesterkélni, akkor egy kisebb cápanagyságú kaucsuktömlőt hoztak a színpadra, azt oda helyezték el a primadonnák öltözője előtti tornácba: arra a tömlőre egy színfaltoló ráült, s a saját testének súlyával nyomta ki a napvilágul szolgáló gázt a csőbe.
Egyszer aztán az történt, hogy a szokottnál súlyosabb legény ült rá a tömlőre: ezt a kaucsukcápa nem állta ki, szétpukkant, a rajta ülő tritont bedobta a művésznők szobájába a betört ajtón keresztül, s aztán keresztültörte a zsinórpadlást, a színház palafödelét (most már ilyen volt), s betölté a robbanás hangjával az egész várost.
Én akkor a színházzal átellenben laktam, íróasztalomnál ültem, a nagy robbanásra az ablakomhoz ugrottam; s láttam, amint a színház fődeléből emelkedik ki a fehér füstoszlop. Éppen Shakespeare „Téli regéjét” adták, s abban a feleségem játszotta a szoborrá vált királynét. – Soha ekkora ijedtséget! –

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi