A hatvani országgyűlés
A hatvani országgyűlés
Dacára a főrend tiltakozásának, hogy senki a hatvani gyűlésen megjelenni ne merészkedjék, tizennégyezer lovas nemes gyűlt ott össze, amennyi IV. Béla óta nem volt egy országgyűlésen.
Amire ugyan azt mondta a király, hogy „tanácskozásra nagyon sok, ellenségverésre nagyon kevés”.
A királyt nem tarthatták vissza tanácsosai; elhatározá magát, hogy ő is megjelenik a gyűlésen.
A roppant népség előtt, mely e helyen összegyűlt, szót emelt Verbőczy a királyhoz, lelkesen, bátran előadva, hogy a veszély magva, mely az országot fenyegeti, nem a nemzetben van, hanem vezetőiben. A nemzet most is vitéz, bátor és áldozatkész, s ha a király leteszi hűtlen főhivatalnokait, meg fogja őt védeni, s visszavívja az ország vesztett dicsőségét.
A nemesség általános felkiáltással erősíté meg, hogy amit Verbőczy mondott, az mindnyájuk gondolatja.
A királlyal jött nádor, prímás és országbíró menteni akarták magukat, a tömeg lemennydörögte őket, egyiknek csizmadia eredetét, másiknak marhabőrrel kereskedését, harmadiknak tizenhat szeretőjét hányták szemére; azok még azon éjjel visszaszöktek Budára.
A nemesség azt sem várta, hogy letétessenek hivatalaikból, hanem egyszerre vállaira emelé Verbőczyt, és kikiáltá nádornak.
Lajos jónak látta a választást szentesítni. Verbőczy vonakodott elfogadni e megtiszteltetést, de a király parancsolta azt, s az egyszerű köznemes elfoglalá a főhelyet a trón jobb oldalán.
E lelkesedésben a nemesség hadi adóban minden portától egy aranyat szavazott meg a királynak, egynegyedét a nádornak. Verbőczy az őtet illető részt a királynénak kívánta adatni.
Ez volt a hatvani országgyűlés eredménye.
