A tudományok népszerüsitése.
A tudományok népszerüsitése.
Legyen szabad nehány szót hozzátok intéznem tudományok avatottabb kezelői, derék hazafiak, egy dolog iránt, melly jól tudom a legnehezebbek sorában majd nem elől áll, de melly egyszersmind nemes hivatástok feladatainak sorában 189is elől áll. Azt mondja egy jeles német philosoph, hogy valamint a kormányzóknak kötelességük az ország határait mennyire csak lehet terjeszteni, az ország jelentőségét öregbiteni, az ország hatalmát a teljesség fokain mennél fölebbvinni: ugy hivatása a tudósoknak az isméretek határait terjeszteni, az eszmék országának vidékeit megtisztogatni, termékenyiteni, s az emberiség értelmét a teljesség fokain mennél fölebb vinni. – És e nemes hivatást nehezen van ember, ki kétségbe vonná. De valamint mindenben, ugy itt is a miképen a kérdések kérdése. Nézetem szerint, ha tudománynyal használni akarunk, ha az nemes rendeltetését betölteni képességre intéztetik, ha nem czél, de mint lenni kell, vallássoságra, jó erkölcsre s becsületes jellemre eszköz gyanánt kezeltetik, le kell vele a speculatiók járatlan regióiból az emberi közhasználat gyakorlati terére ereszkedni, különben lelketlen játék-báb marad, mellyre azt szokták mondani: ,,szép, szép, de mit használ!" – Tudományt isten az emberiség közjavára adta vala, s nem arra, hogy egyesek egyedáruskodjanak azzal saját szellemi élvezetükre. A tudományokkal használni kell, hogy ne legyenek azok elásott kincsek, hanem hozassanak a közértelmesség terjesztésére az emberiség általános javulására, és az egyetemes közjólét eszközlésére, napvilágra, – légyenek közjavak, bárkinek is hozzáférhetők.
Nem czélom e helyen panaszt emelni a felett, mennyire közönbösek vagyunk a hazai viszonyinkat felderitő tudományok iránt, millyen például az Oklevéltan (Diplomatica), Éremtan (Numismatica), Ókortan (Archeologia) sat., mennyire a botrányig tetemes botlásokkal telvék kikáltottabb iróink állitásai is, p. o. egyik azt állitja, hogy sz. István pénzein már arabs számok jelennek meg, s felejti, hogy illy számu érmek A magyar Éremtan illetékes képviselője Luczenbacher János ur a moneta Műnze szót éremnek mondja. És nézetem szerint igen helyesen és ajánlatosan. Innen éremtan, érmezési jog, éremscarnok, érmező ház, emlékérem, gyógyérem, nászéerm, gyászérem, pótérem, érmecs sat.) Jeszenovszky János kegy. isk. szerzetes (született 1748. † 1815.) koholmányai; másik azt állitja, hogy I. Béla nagyobb pénzeket veretett mint Istvánéi, Péteréi, Aba Samuéi sat. voltak, s megfeledkezik, hogy a bécsi képes kronikában, honnan ez állitást veszi, mikor az mondatik, hogy Béla nagyobb denárokat veretett, csak az értetik, hogy már e kronika iratásakor (a XIV. században) fillérek is voltak, mert hiszen I. Béla pénzei csak olly nagyok voltak, int ez emlitettekéi; egy harmadik megint mikor a nemzet museum éremgyüjteményét leirja, azt mondja, hogy abban Attilától kezdve minden magyar fejedelemnek korából találtatnak érempéldányok, holott a magyar Éremtan csak sz. Istvánon kezdődik. Kellett is Attilának pénzt veretni! hisz ő elébe vékával mérték a meghóditottak, s ma már kétségbe sem vonható, hogy az Attila-érmek csak később korbeli olasz gyártmányok, sat. – Nem czéom mondom a felett emelni panaszt, hogy ókortani tekintetben classicus hazánkat olly kevéssé ismérjük, hogy vannak, kik sz. László királyt Váradon tartják eltemetettnek, holott pedig Somogyváron van, hogy multunk classicus korszakait olly kevés figyelemre méltatjuk; még a régi Aquincumnak hajdanunk drágagyöngyeit, például Árpád sírját is magában rejtő vidékeit sem vesszük nyomozóbb 190tanulmánytárgyul, milly vidékeért más nemzet a nyomozásokra áldozatokban és fáradalmakban kifogyhatlan volna, mert tudva van, hogy becsületes származásu egyed vagy nemzet megszokta multját becsülni, s nekünk ugy is csak multunkban lehet örömünk. Adja isten! legyen jövőnkben is!! – Nem czélom a felett panaszt emelni, hogy Oklevéltanunk olly szomorú állapotban pang; holott van férfi hazánkban, kiről egy barátom azt tartja, hogy nem azt csudálhatni benne, hogy e tudományt tudja, hanem az lenne megfoghatatlan, hogyha nem tudná. Illy alkalommal a sors ezredévek alatt egy embert képes csak megáldani, millyenben azon féfiu részesült. Mert köztudomásu tény, hogy midőn boldog emlékezetű József császár a kolostorok eltörlését szándéklotta, minden hielmes és hieteles helyről teljes oklevél-lajstromat parancsolt a nagy méltóságu Curiához beadatni, hogy azok szerint a szándék kivitele után országos oklevél-tár állitathassék. És e tárgylajstromok kivéve a nyitrai és veszprémi káptalant, be is adattak, később pedig a boldogult nagy hazai Ürményi József által azoknak hitelesítése hivatalosan az emlitettem férfiura bizatott, melly megbizatásban ez folyton több évig el is járt. Illy alkalommal mondom a sors ezred évekalatt egy embert képes csak megáldani, millyenben e férfiu részesült. És Oklevéltanunk milly állapotban van! –
No de majd el is térek kitüzött czélomtól. Nem kivánok én most ezek felett panaszkodni, talán ex professo térendek majd egyszer ezekre; most csak a főkép exact tudományok népszerűségét akarom kérni, sürgetni, érte a szegényebb s készületlen néposztály számára könyörögni. Hadd használhassa ez azokat erkölcsi és vallási érzelme nemesitésére, emberi méltósága tökélyesülésére, polgári jólétének gyarapitására, ezen istentől e czélra rendelt eszközöket!
Lássuk a dolgot példában.
Nincs sikitóbb panasz némellyek szájában, bár a cselekvés volna olly erős és szüntelen ugyan azok akaratában, int az, hogy az emberekben a vallásosság nagyon csökkent. És e panasz nem alaptalan, s mivel nem alaptalan, véghetetlenül szomoritó. De ki tehet róla, hogy a természet örök törvénye szerint az okból okozat következik. Tegye kebelére kezét, ki e panaszt ejti, vagy hallja: és a szomoritó állapotnak nem egy okára akad. – Itt mivel példáról van szó, csak egy okot emlitek, melly mint lakszokta gonosz szellem ül iskolaügyünk fölött, ugyanis azon fonákság, hogy a tudományok nem módositatnak vallásos és erkölcsi-érzetképző eszközökké. És e fonákságnak rémitő gonoszok főkép indirect következményei. Vegyük fel például a Csillagászatot. Ennél hatalmasabb tan nehezen van a vallásos érzet ébresztésére s gyarapitására.
A mese egy óriás nemzetségről szól, melly az emberek teremtése előtt lakott a földön – gigásoknak nevezi őket! – e faj az istenekkel viselt háboruban veszett ki, midőn székhelyöket, az eget, ostromolni merészlé. Mi az elővilág testi óriásainak lehetetlen volt, azt az ujkor szellemi óriási végrehajtották: az ég meghóditatott, és az ember mint győztes költözött belé: mindenkinek megnyilt az űt a menny végtelen távolaiba. Nem ünnepelt még az emberi szellem nagyobb és fényesebb diadalt, mint itt, hol kémpillanata ama világitó pontokban, mellyeket nekünk minden tiszta est a kristály égbolton mutat, egész világokat ismert meg, midőn mozgásuk törvényeit ellesé, s viszonyaikat, 191mikben lakhelyéhez, a földhöz vannak, fölfedezé. Idő és tér legyőzettek és megszüntek ott, hol az ember a világtestek legtávolabb multját, sőt eredetöket számitásai által kitanulni, hol jövendőjüket myriád évekre meghatározni birta. – A Csillagászat föllebbenteni kezdé a fátyolt, melly a világegyetem belső kerékmüvét takarja; a Csillagászat lesz az, mi nekünk egykor az utat még a természet szentélyébe is megmutatandja.
És e minden tudományok legfönségesbike még csak a müvelt világ közös jószágává sem lőn. Legtöbbnyire pirulniok kell az embereknek, hogy előttük a teremtés csodái még ismeretlenek maradtak. Alig tanitatnak az iskolákban a Csillagászat legszükségesb elemei, s ezek is nem mint érzés képző eszközök, hanem e tudomány ismeret dolgává lőn, s kiknek megengedtetett, hogy rejtélyibe avatva, ámult szemeiket a világegyetem titokteljes mozgonyán legeltessék, mellyet az előttünk feltár!
S mégis a vele foglalkodás még az avatatlannak is olly véghetlen tanulságot és kielégitést nyujthat! Lehet-e nagyobb kielégitést az emberi szellemre nézve gondolni, mint egy a naprendszer testeinek távolságára vonatkozó határozott törvény által a tudomány egy ismeretlen planéta létezéséről már teljes bizonyossággal bírt, mielőtt még valaki látcsővel elérte? Milly szép foglalkodás a képzelődésnek, millió mérföldnyi távolságű térmezejére áthelyezkedni, tudni a viszonyokat, mellyek közt ott egy léteges élet alakulhat stb. Jupiterben és holdjaiban az egész naprendszer kicsinben feltalálni, a csillagos ég ködfoltjaiban uj világok embryóit ismerni meg, mik szemeink előtt képződnek! Ki ne érezné magát elragadtatva, midőn a csillagászat ama nevezetse Saturnus-körbe átvarázsolja, és szellemi szemének a nagyszerűleg meglepő panorámát megnyitja, mellyben itt a világtér mutatkozik: a vizsgáló fölött a roppant Saturnus-teke, melly látszatos nagyságban a mi napunkat 20,000-szer haladja meg, és az égnek nyolczadrészét foglalja el, mig a szemlélőnek talaja jobbra balra az éghez feszül, s vele egyesül, – ki ne volna fogékony illy élvezetekre – mellyek alkalmával magunkat egy mindent betöltő szellemnek titokteljes fuvalmától inkább, mint bárhol meghatva érezzük, hol e szellem közvetlen közelségét tapasztaljuk? Gondolkozó ember itt érzéketlen nem maradhat.
Miért ismeretlenk mégis olly sokak előtt e magasb élvezetek, s miért van a csodák e világa ollya sokaktól elzárva? Igaz ugyan, hogy a csillagászat csak utószülött leánya az emberi szellemnek, ki még nem régen lépett testvérei sorába, mint hasoneredetü, s ősei a hajdankornak mesés sajátságaival valának fedezve; igaz, hogy csak az ujkor nemtője gyujtotta meg a szövétneket, melly által most a mindenségnek korábban nem is képzelt véghetlen téreit fölvilágitva látjuk: de épen azért ez ártatlan, s a sziv nemesebb érzelmeire erősen ható, a gondolkodó erőt magasztaltságra emelő tant szállitsuk le közénk, mint közörökségű isteni adományt! És keletkezzenek templomához, hol ember lelke örömet nyugalmat és vigasztalást talál buzgó kalaúzok!
Talán nem is alkalmas példát ídéztem! De nem tehetek róla. Erkölcsi érzetünk sé vallásos kegyeletünk kifejtéséről 192kell gondolom mindenek előtt gondoskodnunk. Erkölcsiséget megteremteni nemzetnek mindenek előtt való dolog! nekünk ezt feledni nem szabad! Mert itt rejlik a kedvezőbb jövendő drága záloga.
W.
