Irodalom.

Full text search

Irodalom.
A pesti prot. ev. tanodák igazgató tanára Dr. Tavassy Lajos ur tanszéki beszédének, mellyet legközelebbi számunkban megkezdtünk, folytatása:
De lássuk a közvizsgálatnak egy másik czélját! Halljuk, mit mond erről a szüle, s mi végett kivánja ő a vizsgálat tartatását? Szüléktől tudom, hogy ők az illynemü nyilv. vizsgálatokat nem nézik egyébnek, mint tanünnepélynek, a mellyen a családnak nagy reményű sarja, – mert mellyik szüle nem remélne nagyot gyermekéből? – a magánház ifja nyilvánosan lép föl, és pedig a maga körében már ugy, mint szerepelő. S ugy látszik, hogy ez okból készitetjük a gyermekeknek már előre a vizsgálati uj ruhát; ez okból örülünk s remegünk jobban, sem mint gyermekünk; a midőn ő szólittatik, mi szeretnénk érette felelni, és mi remegünk, a midőn gyermekünk a feleletben elakad. Mert tán eszünkbe jut akkor, a már emlitett következtetést vonó okoskodás, miszerint a gyermekről a szülére, és a szüléről a gyermekre szokás itélni. Ha tehát a vizsgálat ünnepély: akkor a szüle, gyermekére nézve, nem fog egyebet kivánhatni kitüntetésnél. Gyermekét elsőnek ohajtandja, ugy a rangülésben, mint a szorgalomosztályozásban; ugy a tárgy előadásában, mint a dicséretben; a mi pedig kész lehetetlenség: mert első – a hol t. i. elsők és utolsók a növendékek között lenni szoktak, – én részemről, sem elsőt sem utolsót nem ismerek növendékim között, – első, mondom, mindig csak egy lehet, habár mindenik is az ohajtkoznék lenni, utolsó pedig nem kiván lenni senki. De ez a szüle részéről, természetes szeretet kifolyása, és én a jó szülét ismerem meg arról, ha neki minden gyermeke első, és ha ő azt elsőnek kivánja mindenütt, csakhogy ez a tanitónál is a tanodában meg nem történhetik, nem, azért, mivel egészen 483másképen osztályoz az érdembiró, és másképen ismét a pusztán szerető. A vizsgálaton e szerint minden gyermeket kitüntetni nem lehet, kivált ha a tanitó igazán érdem szerint jár el e tisztében: de a szüle minden áron kitüntetést kiván, ez lelkének öröme, ez vigasza és boldogsága. Mi következik ebből? Gyakran a tanitó vádoltatása részrehajlás és igazságtalanságról, mintha ő ez vagy amaz növendéknek inkább kedvezne, inkább ennek, és inkább amannak, legjobban pedig saját fiának vagy rokonának, hogyha netalán ez is növendéke volna. E tapasztalás mindennapi; és mindennapi lesz, mind az ideig, mig kénytelenek leszünk a nyilvános vizsgálatokat egyszersmind ünnepélyeknek is nézni; már pedig azt kénytelenek leszünk mindig, mig azok illy alakuak s illy irányuak maradandnak, minők most. A 60 közül, a 3 órából egyegynek 3 percznyi jutott időben, az egyik netalán nem is felel, mi igen könnyen megeshetik, hogy a tanitó a gyermeket, a kit a szüle mindig lát, mert mindig reája néz, nem talált meglátni, – vagy hogy a gyermek a felelet elől szándékosan rejtőzködék; – ha, mondom, esik, hogy valamellyik nem felel, mert a tanitó, a ki többet munkáltat, több kitüntetésben, – ha már kitüntetésnek lennie kell, – akarja részesiteni, amazt nem is szólitja, – mit várjon akkor a szülétől? mit várjon a gyermek, és mit a tanitó? pedig tudjuk, hogy a tanitónak kenyere, a szülék bizodalma. Erről még sokat szólhatnék, hogyha már ebből is eléggé ki nem világolnék a veszedelmes métely, melly a különben jószándéku nyilvános vizsgálatokból tanitóra és növendékre egyiránt kifakadoz. A kivételekről, a mellyek e körül lehetnek s vannak is, azokról e helyt szólani nem feladatom. –
Menjünk immár át a növendékre, és kérdjük meg őt, valjon mi czélunak tartja ő a nyilvános vizsgálatot? s itt ismét nem akarnék kivételes esetekbe bocsátkozni, hanem szólani a nagy többségről. A növendékek, – tapasztalásból tudom, – a vizsgálatot nagyobbára jutalomosztó nyilv. cselekménynek szokták tekinteni. De a hol, a jutalom észszerü fogalma szerint, az egyiknek kitüntetés és megdicsérés jut, ott egy másikat, szégyen és meggyaláztatás érhet. Mennyiben lehessen rugó és nevelési ösztön a dicséret, és mennyiben riaszszon el a gonoszság és hanyagságtól a nyilv. megszégyenités, vagy épen gyaláztatás? azt itt vizsgálni nem akarom, – az én nevelési szótáramból, e két tényező, mint nyilvános ható, – ki levén törölve. De annyit merek mondani, miszerint müködésemben mindig leggyengébb növendékemnek tapasztalám lenni azt, a ki legtöbbször kivánt jutalmaztatni, a ki legdicsvágyóbb volt, mert a midőn e rugó megszűnt, akkor ő megszünt tanulni: de ugy más részről ismét, sajnálottam azon tanitványomat, a ki másképen nem akart volna jóra indulni, mint fedve, szégyenitve és korholtatva. Mankón jár az a nevelés, a mellynek növendéke illy külső erényösztönzőkre és vétekháritókra szorul, a millyen a dicséret, a millyen a szégyen. Az erény statistikáját még nem irta senki, ugy mint szokás, a gonosztevők számrovatát irni; de ha az történhetnék, kiváncsi vagyok tudni, valjon mellyik rovatban találtatnék több egyén, a kit az első nyilvános megdicsérés, vagy az első nyilvános szégyenités téritett el a jótól, mig végre a bünösök rovatába került? Annyit mindenesetre igaznak vall az erkölcstan, miszerint a bünhöz két ut vezet, – egyfelől a hiuság, másfelől a szégyen és elcsüggesztés. Itt csak a bölcs tudhatja 484eltalálni a boldog középet, a biztató és kimélő rendszert; és én a nevelőt bölcsnek kivánom. – Ki növendékemet a vizsgálaton, kivülöttem – de magam sem teszem, én legfeljebb is csak el szoktam ismerni kötelessége teljesültét, és más részről biztatni a gyengébbeket, – de a ki őt megdicsérné, az engemet sebzene, a tanitót. És meg is kell vallanom, hogy mindannyiszor vérzik szivem, valahányszor gyermeket gyermekek jelenlétében magasztaltatni hallok: de még sokkal inkább vérzik lelkem, ha valaki növendékemet nyilvánosan gyalázni meri. A sérelem rajta történik, de fájdalmát én fogom érezni. Értsétek meg azt, kedvesim! a kik felől hinni akarom, miszerint ti nem azért tanultok, hogy megdicsértessetek, – nem ez éles méreg kedveért; hanem azért, hogy kötelességteket teljesitsétek, azon kötelességteket, a mellyről máskor, hasonló alkalommal és hasunlólag e helyen már szólottam. A kötelesség öntudattal, nem pedig dicsérettel fizet; valamint ismét annak elmulasztása, már magában véve büntetés. Ki mit tud és tanult, az örüljön birtokának öntudatos szerénységben, – a legkérkedőbb gyöngy, rendesen álgyöngy.x x- Ne nézzetek arra, hogy itt a tanosztályzás rendesen be szokott mutattatni, habár csak átalános szorgalomfokként is, – hogy ez titeket már magában is dicsér és szégyenit, – ne nézzetek, mondom, arra, én annak becset nem tulajdonitok, de a rovatot be kell töltenem, mert ez kötelességim egyike. Emlékezzetek inkább arra, mint szoktam különben is a nyilvános vizsgálatoknak reánk maradt előitéletét jellemzeni! s engedjétek hinnem, hogy reátok sokkal erősb rugóval fog birni a tanulásrai ösztönzet tekintetében maga a tudomány, semmint e külső ingerszerek, minőket a rangozásban, osztályozásban, nyilvános kegynyilvánitásban, ajándékban és ösztöndijban, a tanodapártolóknak egy része találni vél. Előttem, saját kebletek öntudatának mennyei nyugalma mellett, elismerést a jóban mindenkor fogtok találni, de magasztalást nem; s épen ugy érendi sajnálatom a maradozót, de szégyenitésem nem. A tudomány nyereménye sem nyeremény, erkölcsvesztésnek az árán. Igy türjétek még egy ideig e nyilvános kiállitástokat, a szorgalmi előmentségnek ez ünnepélyes bemutatását, a mig ennek helyébe szigoru censurák nem rendeztetendenek, és mig ismét ezek által helyre nem pótolandjuk azt, a mit e mutatványok által vesziténk. (Vége köv.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi