kehely
kehely: A nomád a ® tömlőjéből ivott (Bír 4,19), a földműves (2Sám 12,3; Zsolt 23,5) mint az előkelő ember (Ter 40,1: a fáraó, sőt maga Jahve is: Jer 51,7) a kóst használta, amely először cserépből, később kőből v. fémből készült (aranyból: 1Kir 10,21; 2Krón 9,20; Jer 51,7; Jel 17,4), a hellén korban pedig üvegből is; lótuszvirágra, liliomra emlékeztető formája volt (vö. 1Kir 7,26; 2Krón 4,5). Ezd 1,10: a kultuszban használt kefornak talán fedele is volt és aranyból készült. Egyiptomban (Ter 44,2.5), Babilóniában és Asszíriában jósláshoz is felhasználták a poharat; az olajba öntött víz (v. fordítva, a vízbe öntött olaj) mutatta formákat figyelték meg, ebből próbálták kiolvasni az istenek akaratát; Izr.-ben a jóslásnak ez a formája nem honosodott meg (® jóslat). – Az ÚSz-ben is szerepel (Mt 10,42; Mk 9,41), elsősorban az edények aggályos tisztán tartásával (® mosakodás) kapcsolatban (Mt 23,25 kk.; Mk 7,4). Temetés után vigaszpoharat ürítettek a halotti toron (Jer 16,7; vö. 35,5), a hálaáldozathoz az üdvösség kelyhe tartozott hozzá (Zsolt 116,13). Az a szokás, hogy maga a családfő töltötte meg a hozzátartozók poharát, a ~ képes értelmű használatához vezetett. Így a ~ tartalma a kinek-kinek osztályrészül jutó sors (11,7; 16,5; Mt 20,22 kk.; 26,39; Jn 18,11: a szenvedés kelyhe). Jahve haragjának kelyhe, serlege talán mitológiai elképzelésekre vezethető vissza; ennek fenékig kiürítése minden baj, nyomorúság, veszedelem elszenvedésével egyértelmű (Zsolt 75,9; Iz 51,17–23; Jer 25,15.17.28; 49,12; Siral 4,21; Ez 23,31 kk.; Hab 2,16). Jel 17,4 (vö. Jer 51,7): a nagy kéjnő (Bábel) undoksággal tele aranyserleget tart a kezében; vö. Jel 14,8–10; 16,19; 18,6. Az Úr (Lk 22,17 kk.; Mk 14,23) v. az áldás kelyhe (1Kor 10,16) és a sátán kelyhe asztalközösséget jelent.
