legelő, mező

Full text search

legelő, mező: háziállatok legeltetőhelyéül szolgáló terület. Az Alföldön a település melletti füves ősgyepek, a nagy kiterjedésű puszták, hegyvidékeken az erdőhatár feletti füves területek, tisztások, irtások és füves, ritkás erdők, a nyomásos gazdálkodás idején a szabadon hagyott ugar, a betakarított termesztett növények helyén (pl. tarló) felburjánzott gaz szolgáltak legelőül. A feudalizmus korában a földesúr és jobbágyai közösen használták a legelőt, s legelőbőség esetén bárki korlátozás nélkül bármennyi állatot hajthatott rá. Egyes alföldi legelőkön egész évi legeltetés folyt ( telelő, nyaraló), s a vegetáció változása szerint vándoroltak ( vándorpásztorkodás). A kapitalizmus korában csökkent a legelők területe, s a birtokok után meghatározták a legeltethető állatok számát ( legelőjog) és a legeltetés módját. Az állatfajtánkénti legelőelkülönítés már a középkorban megkezdődött, de csak a 18. sz.-tól fejlődött ki. ( járás) A 14–15. sz.-tól, majd a török dúlás alatt elnéptelenedett területeken keletkeztek a puszták (pl. Kiskunság, Nagykunság, Hortobágy), amelyeket rendszerint legeltetéssel hasznosítottak. A gyér fűvű legelők a 19. sz. közepétől, az árvízlecsapolást és belvízlevezetést követően alakultak ki. A nagy határú alföldi településeken a legelők hasznosításának kettős rendszere alakult ki: a település mellett, a naponta hazajáró állatok (pl. csorda, csürhe, néhol a fejős juhnyájak) belső legelője, valamint a tenyésztést szolgáló állatok (gulya, ménes, konda és a meddő juhnyáj) távolabbi, pusztai külső legelője. A hagyományos gazdálkodás idején a legeltetés évi rendje a következő volt: tavasszal, leginkább ápr.-ban ( kiverés) gyeplegelőkre, ill. a szabadon hagyott nyomás felburjánzó növényzetére hajtották ki az állatokat ( legelőszabadulás). Júl. közepétől vagy aug. elejétől a gabonatarlókat ( tarlószabadulás) legeltették, ősszel a megújult gyeplegelők és a határ egyéb „tarlói” (káposztaföld, kukoricaföld stb.) és a felszabadított kaszálók szolgáltak legelőül. ( még: beszorulás) – Irod. Tálasi István: A bakonyi pásztorkodás (Ethn., 1939); Belényesy Márta: Az állattartás a XIV. században Magyarországon (Népr. Ért., 1956); Balogh István: Pusztai legeltetési rend Debrecenben a XVIII–XIX. században (Ethn., 1958–59); Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Műveltség és Hagyomány, Debrecen, 1965); Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon (Műveltség és Hagyomány, XII., Debrecen, 1970).

Legelő (Gyimesközéplok, v. Csík m.)

Legelő (Szatmári-síkság)

Legelő a Dráva árterében (Barcs, Somogy m.)

Legeltetés a Hortobágyon

Legelő (Bükkszentkereszt, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)
Szabadfalvi József

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi