legenda
legenda: vallásos tárgyú, többnyire rövidebb prózai vagy verses elbeszélés. Neve a latin legere (’olvasni’) szóból származik, jelentése: felolvasandó. A r. k. egyházban szokás volt a szentek emlékünnepén az istentiszteleten, továbbá a kolostori étkezések alkalmából a szentek, mártírok élettörténetét felolvasni. A könyvet, amely ezeket az élettörténeteket magába foglalta, legendának nevezték, később ez az elnevezés az egyes fejezeteket is jelölte. A 13. sz.-ig különbséget tettek liber legendarius és liber passionarius közt, az utóbbiba a mártírhalált haltak életrajza került, később azonban ez a különbség elmosódott. – Az angol és francia szóhasználat egyaránt legendának nevezi a szentekről szóló történeteket és a mondákat, ill. jelzős szerkezettel különbözteti meg őket egymástól, pl. a francia nyelv az előbbit légende hagiographique-nak nevezi. – A népköltészetben élő legendák szentekről, csodákról, ereklyékről szóló történetek, melyeket igaznak tartott a nép. Hőseik a tételes vallásokban szerepet játszó (gyakran történeti valósággal bíró) személyek, de cselekedeteik, melyekről a legenda beszámol, általában túlnőnek a realitáson. A legenda csak egy-egy vallás keretén belül „igaz”, más valláshoz tartozók már fikciónak tekintik őket. Ugyanakkor példázatok is: azt akarják bizonyítani, hogy a vallás természetfeletti erőt kölcsönözhet a jámboraknak. A Jolles pl. a legenda kiemelkedő vonását az imitációban látta: utánzásra méltó élettörténeket mond el. – Különösen a középkor kedvezett a legendaképződésnek: a 16. sz. után a keresztény egyházak maguk szabtak gátat burjánzásuknak és szigorúbban tettek különbséget az egyház által elfogadott legenda és a fantázia szabad szárnyalása közt. A magyar népköltészetből ismert legendák jórészt nem népi eredetűek. A műfaj kapcsolódik egyfelől a → legendamesékhez, másfelől az → eredetmagyarázó mondákhoz, melyeknek hőseink hazánkban gyakran szintén a keresztény vallás istene és szentjei, főleg Krisztus és Szent Péter. (→ még: Borbála napja, → Katalin-nap, → Mária-legendák, → Szent Péter és a lópatkó, → Szent Péter Isten szeretne lenni, → Szent György, → Szent István, → Szent László, → Szent Margit, → Szent Erzsébet, → Mikulás) – Irod. Illyés András: Szentek élete (Nagyszombat, 1705); Legenda Aurea (Recensuit Th. Graesse, Vratislavie, 1890); Gesta Romanorum (kiadta Katona Lajos, Bp., 1900); Csodák Könyve (Bp., 1914); Jolles, André: Einfache Formen (Halle, 1930); Legendák könyve (Bp., 1944); Honti János: Megjegyzések a népmondáról. Válogatott tanulmányok (Bp., 1962); Rosenfeld, H.: Legende (Stuttgart, 19642).
Dömötör Tekla
