93. A magyar könyvkiadóság úttörői. Roboz Andor

Full text search

93. A magyar könyvkiadóság úttörői.
Roboz Andor
VÉGIG KISÉRVÉN A MAGYAR IRODALMAT fejlődésének viszontagságos útjain, úgy érezzük, hogy történetének e két hatalmas kötete nem volna teljes, ha meg nem emlékeznénk azokról, kik, ha nem is mint tulajdonképeni katonái, de mint útjának lelkes egyengetői, szintén részt vettek abban a harcban, melyet felvirágoztatása érdekében és a közönség közönye ellen kellett megvívnia. Abban a harcban, melynek diadalától vagy kudarcától függ minden irodalomnak sorsa. Mert igazi, egészséges virágzásra csak akkor juthat, ha túlnővén a »kiválasztottak« szűk körén, a nagy közönség érdeklődésében sikerűl gyökeret vernie. És e cél érdekében a magyar kiadók sokkal többet tettek, mint a mennyit mint »üzletemberektől« várhatott volna tőlük a magyar irodalom. Mindent elkövettek, hogy a magyar író hangja minél messzibbre elhasson széles e hazában, mindent, hogy a magyar írót függetlenné tegyék egyes pártfogóknak szeszélyétől, hogy munkája ne légyen az egyedüli, melyért kegyelemfilléreket juttatnak, hanem tekintessék munkának, melyet megillet az anyagi jutalom. Megillet, mondjuk, és hogy ez ma természetesnek hangzik, az a magyar könyvkiadó érdeme. Azoké, kiket e század első felében szintén megihletett a kor szelleme, kiket, mint a közélet terén működő nagyokat, szintén mgkapott a vágy, hogy századok mulasztását tegyék jóvá, hogy nemzedékek munkáját végezzék egymaguk. Az a kimerűltség, mely a XVI-ik és XVII-ik század küzdelmei után fásulttá tette a nemzetet, már a XVIII-ik század vége felé kezdett muladozni, de visszatérő erejének érzése tudatossá csak a XIX-ik század elején vált benne. A lábbadozó beteg mohósága látszott meg minden mozdúlatán. A lábbadozó betegé, ki tele tüdővel szívja magába a levegőt, ki gyermekmódra örül a napsugárnak és gyönyörködve legelteti szemét fán és virágon. Az ereiben nyugtalanul pezsgő vér kiűzi a szabadba, egyszerre kebléhez szeretné ölelni mindazt a szépet, a minek élvezésétől a kórság hosszú időre megfosztotta. A szűk szobában csak suttogva beszélhetett, csak suttogást hallhatott, most hát él az alkalommal: hangosan, merészen, bátran szól, miközben szeme felcsillog és szavából gyújtó tűz, magával ragadó lelkesedés árad ki. Wesselényi–Széchenyi–Kossuth! A tetterőnek, munkavágynak, újjá-alakító törekvésnek milyen megdöbbentő arányait képviseli ez a három név! Milyen szédítő távlatokat nyitnak meg az ámuló nemzet előtt és mint törpűl e rettentő munkakedv előtt minden akadály semmivé. A forgatag, melyet megindítanak, magával sodorja a nemzetet, lázuk átragad ezekre és vágyak, melyekről a sínylődő magyarság századokon át álmodni se merészelt, megvalósúlnak évek, olykor napok alatt. Az irodalom, mint a nemzet minden küzdelmében, minden törekvésében, a reformok e lázas időszakában is szítja a lelkesedést, fogékonnyá teszi a kedélyeket, de mig a 30-as évekig nem fejthet elég erőt ki, minthogy a maga fejlesztésén kell folyton dolgoznia, addig ez időszakban hatalmas segítőkre talál a kiadókban. Mint akkoriban minden, a kiadói intézmény is hirtelen nő nagyra. Multja alig van – és mégis, mintha hosszú évek tapasztalata volna mögötte. Pedig az elődökről aligha van képviselőinek tudomásuk, olyan laza a kapocs, mely hozzájuk fűzi őket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi