MANKÓCZI ISTVÁN DOLGAI.
MANKÓCZI ISTVÁN DOLGAI.
A REFORMÁCIÓ-KORABELI magyar szépirodalomnak valamennyi ága között a prózai elbeszélés mutat legkisebb fejlődést. Különösen szembeötlő az eredetiség hiánya. Mindössze a Mankóczi István viselt dolgai néven ismert töredék nem készült idegen szöveg után. Egy országos csavargó kalandjairól olvasunk benne. Mankóczi István, az otromba kalandok hőse, sok országban megfordult, de különösen a litvánok és szepesiek között garázdálkodott; ezeken a tájakon sok embert elvert, sokak szakállát kiszaggatta, sokat rabolt, pörösködött, részegeskedett. A durva paraszt eseteit irónikus hangon mondja el a kalandok névtelen följegyzője. Látszólag komolyan szól, de nagyképű fontoskodása minden dolgot megfordítva érttet s ezzel a fogásával ügyesen fokozza gúnyolódó előadásának hatását. Egyéb érdeme nincs is. A hitvány naplopó cselekedetei inkább utálatot gerjesztenek, semmint mulattatnak.
«Eleitől fogva volt az a dícséretes szokás, hogy fő és emlékezethez illendő embernek életit és föcselekedetit meg szokták irnya, kiből ember tanulhasson és példát is vehessen. Azért én is meggondolván ezeket, egy jeles és emlékezetre való fő embernek, Mankóczi Istvánnak cselekedetit nem tűrhetem, hogy temettetve maradjanak, hanem akarom mindeneknek tudtára adni, kiből az ájtatos olvasók sok szép tanulságot vehetnek.» Igy indul meg az elbeszélés a hősről, aki bejárta Ausztriát, Csehországot, Litvániát, de «mindeneknek felette gyakorlá az jó Magyarországot, kibe született vala». Csupa epizód az egész feljegyzés-sorozat s a szerző minden aljas eset után felveti a kérdést: «Mit tanuljunk ebből?» Egyszer a veszedelmes félbolond találkozik egy zsidóval Litvániában, a zsidó keresztény embernek mondja magát, mire az ittas Mankóczi megkérdi tőle: hiszi-e, hogy Jézus Krisztus az élő Isten fia? A zsidó nem hiszi, Mankóczi arculcsapdossa a szerencsétlen árust, ez elszalad az erdőbe, azalatt a csavargó elrabolja otthagyott portékáját. «Mit tanuljunk ebből? Hogy amit az ember felkaphat, hozzányuljon; és amit elvihet, ott ne hagyja.»
Irodalomtörténetíróink egybehangzó véleménye, hogy a Mankóczi-história fölötte gyarló töredék. – Úgy látszik, a szerző egy nyomorult kalandornak néhány esetét akarta papirra tenni, de amiket felhoz róla, az csak megvetésünket és undorodásunkat kelti fel iránta: írja Bodnár Zsigmond. (A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891.) – Egy duhaj, részeges barom áll előttünk, akin semmi nevetnivaló sincsen, ez a vadállat azonban egyik típusa korának: mondja Horváth Cyrill. (A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899.) – Az előadásban van valami szatirikus felsőség, de nem sok ügyesség: olvassuk Beöthy Zsolt tanulmányában. (Képes magyar irodalomtörténet. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906.)
Kiadások. – A Mankóczi István viselt dolgairól szóló rövid szöveg századokon keresztül kéziratban lappangott. Deák Farkas fedezte fel 1874. nyarán a báró Radvánszky-család levéltárában. Egy olyan kódexben maradt fönn, mely különböző okiratokat és leveleket tartalmaz az 1583 után következő évekből. A kis elbeszélő szöveget valószinűleg a Máriássy-család egyik tagja másolta gyüjteményébe 1598 körül. – Először Deák Farkas tette közzé: Egy irodalmi kísérlet a XVI. századból. Nemzeti Hirlap. 1875. évf. 166. szám. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Mankóczi István viselt dolgai. Budapest, 1905.
Irodalom. – Deák Farkas: Egy irodalmi kísérlet a XVI. századból. Nemzeti Hirlap. 1875. évf. 166. szám. – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. I. köt. Budapest, 1886. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Dézsi Lajos: Mankóczi István viselt dolgai. Budapest, 1905. – Beöthy Zsolt: A XVI. század szépprózája. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Zolnai Gyula: Mankóczi István viselt dolgai. Magyar Nyelvőr. 1908. évf.
