ERDEI ÉS FAIPARI MUNKÁSOK

Full text search

ERDEI ÉS FAIPARI MUNKÁSOK
A fa kitermelése, feldolgozása már az őskortól ismert, összetett tevékenység, melynek során e természet adta szerves anyagot eredeti helyéből kimozdítják, elszállítják, kisebb vagy nagyobb átalakítással hasznosítják. A vonatkozó gazdagon árnyalt szókincs tanúsága szerint a magyarság már jóval a honfoglalás előtt űzte ezt a sokrétű foglalkozást, és ezen belül megindult bizonyos szakosodás is, mely a Kárpát-medence erdős tájain tovább fejlődött.
A feudalizmus korának erdei munkáiról, főként magukról a munkásokról ma még keveset tudunk (Sápi V. 1967; Imreh I. 1983; Takács L. 1991). Az erdő tulajdona és egyéb külső (munka-) feltételek szabták meg a robotos, részes, napszámos vagy szakmányos (teljesítmény szerinti) munka időben és térben változatos, változó jellegét, illetve arányát. Volt továbbá saját tulajdonban végzett erdei és fűrésztelepi munka, valamint szállítás (tutajozás) is. A török hódoltság utáni időktől megfigyelhető az erdők mind nagyobb kiélése, pusztítása – s ezen a helyzeten a szórványos és elszigetelt fásítások sem javítottak –, valamint a bérmunka fokozatos térhódítása.
A tőkés gazdálkodás időszakáról jóval több, ha a nagyobb erdős tájanként nem is arányosan megoszló adattal rendelkezünk. A rövidebb közléseket, szórványos adatokat nem is számítva, néprajzi szempontból legtöbbet a Felföld munkásairól tudunk (Erdélyi Z. 1956; Matusz A. 1971; Dobrossy I. 1976; É. Kovács L. 1976; Petercsák T. 1986; Paládi-Kovács A. 1988; Vasvári Z. 1993), jóval kevesebbet a dunántúliakról (Hegyi I. 1957) és az erdélyiekről (Garda D. 1979). Címszavakra bontott összegzések találhatók a Magyar Néprajzi Lexikon egyes köteteiben. Átfogó összevetés készült az idénymunkások különféle munkaszervezeteiről (Katona I. 1961), vázlatos összegzés az erdei, faipari munkásokról (Katona I. 1965); az erdei munkások mai életét részletesen is bemutatták az erdőgazdálkodás keretében (Varga D. 1970).
Az erdei és a faipari munkásokról szóló alábbi fejezetünk a teljesség igénye nélkül próbál hiánypótló áttekintést nyújtani a különféle alkalmi, kétlaki, (félig) hivatásos, 199jórészt szakképzetlen munkások társadalmi helyzetéről, tevékenységéről és életviteléről, mellőzve a munkaeszközök és a technikai eljárások bemutatását, előtérbe állítva a dolgozó és a társaival együttműködő embert. A rendelkezésre álló források zömmel a tőkés gazdálkodás idejére vonatkoznak, így e korszakkal foglalkozunk legbővebben, s csak utalunk a feudalizmus időszakára és az 1945 utáni átalakulásra.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi