VII. A LENGYEL SZÖKEVÉNYEK ÉS A CZÁR. – 1710. márczius 25.–május 30. –
VII.
A LENGYEL SZÖKEVÉNYEK ÉS A CZÁR.
– 1710. márczius 25.–május 30. –
A LENGYEL SZÖKEVÉNYEK ÉS A CZÁR.
– 1710. márczius 25.–május 30. –
JÁSZBERÉNYBŐL a fejedelem márczius 25-ikén főhadiszállását Jászkisérre tette át a takarmány hiánya s a pestis miatt és mivel Szolnok építése miatt messzebbre nem mehetett.* Aznap már ott elmélkedett, miért kívánja a porta, hogy titkos megbizottat küldjön hozzá. Azért-e, mert legyőzetését látva, igazán pártfogása alá akarja venni; azért-e, hogy a németek előtt, igéreteire hivatkozva, ezekkel a czárt is fenyegesse, és a békére hajlandóbbá tegye; vagy azért, hogy a svéd király titkos átbocsátását kívánja tőle? Utasította Pápay Jánost, hogy semmiféle újabb igéretet ne tegyen, mert ha területe gyarapodását akarja a török, a háborúban többet elfoglalhat Egernél s a többinél; ha pedig háborút nem akar, rajtuk úgy sem segíthet; a svéd király átbocsátása ügyében pedig magának tartotta fenn a határozatot.* Egyébiránt úgy összezavarodtak Európa dolgai és akkora a zűrzavar, hogy közelítnie kell a békességnek.* S ha nem közelít is, – a hogy éppen 34-ik születésnapján mondta* – neki nincs sem ideje, sem módja, de lelkiösmerete sem vezérelheti reá, hogy értetlenek és fösvények kiabálásai miatt hazánk ennyi vérrel festett ügyét elveszítse.
Márcz. 18., 24., 25. Arch. R. III. 73., 76., 78.
Márczius 25. U. o. 78 – 80.
Márczius 28. U. o. III. 84.
Márczius 27. U. o. III. 219.
Esterházy Antal április 2-ikán Jászkisérre érkezett másfélezerre leolvadt elcsigázott hadával, melyet a Tiszaháton pihentetett meg. A tábornagy örömest teljesítette volna a fejedelem kívánságát, hogy megint a Dunántúlra menjen, de a svédek és hajdúk nélkül még sem akart átmenni. Nem akarta elhinni, hogy a fejedelemnek nincs 700-nál több svédje, hajdúja pedig egyáltalán nincs. A fejedelem nem biztathatta idegen hadakkal, hogy sokat ne kérjen; de a rideg valót sem mondhatta meg, hogy gyöngeségének híre ne menjen. Más tábornagyot nem küldhetett át, hogy Esterházyt meg ne sértse; a hirtelenharagú Béri Balogh Ádámot pedig, a ki a Dunántúl maradt, nem tarthatta alkalmas vezérnek.* Mégis bízott a jövendőben. Csak füve legyen s tudja, hányadán van a mellette lévőkkel: meghurczolja még ezen a nyáron német uramat!*
Április 3., 4. Arch. R. III. 87–88.
Márczius 28. U. o. III. 84.
Esterházyt a táborban hagyva, április 4-én végre teljesítette orvosai folytonos kérését s könnyű szerrel átment Egerbe, hogy legalább hatszori fürdéssel szabadúljon téli hurutjától s apróbb bajaitól.* Eltörpűltek azok a politikaiak mellett. Egerbe érkezése napján – talán Telekesy püspök tanácsára – azonnal írt a sachsen-zeitzi herczegnek, mint esztergomi primásnak és személyes találkozót kért tőle, hogy a fegyvernyugvás ügyét megbeszélje vele, az áldásos békének, a haza nyugalmának helyreállítását előkészítse, s az egyháziak aggodalmait is eloszlassa.* Egyúttal a hágai előzetes béketárgyalásokra Brennert küldte a franczia, Klementet az angol és a hollandiai miniszterek mellé, mert óhajtotta, hogy a magyarokat belefoglalják az általános békébe; de úgy, hogy az ünnepies békét a szövetséges rendek a császárral itthon kössék meg, a hogy azt Bocskay, Bethlen és I. Rákóczi György tették. A francziák békeajánlatai nem elégítették ki. Gyanakodott, azért hallgatnak a magyarokról, hogy kénytelen hadakozásukkal segítsék az unokáját, V. Fülöp spanyol királyt s az orosz barátságot is azért keresik. De mit érnek el vele, ha az egyetemes béke meglesz?* Hiszen az a baj, hogy, ha viszi, a császár viszi véghez a békességet, nem a franczia.*
Április 4. U. o. III. 88.
Ápr. 4. Arch. für öst. Gesch XLIV. 497–8.
Ápr. 7. U. o. III. 90–93. Brennert a XIV. Lajoshoz, Torcyhoz, a porosz királyhoz és a hágai franczia meghatalmazottakhoz szóló levelekkel csak 16-ikán és 17-én látta el. Archiv für öst. Gesch. XLIV. 498–500.
Április 23. Arch. R. III. 102.
Április 8-ikán már abbahagyta fürdőzését s visszaindúlt a táborba. Útközben Hevesen találkozott Potockij kijevi palatinussal, a kinek megmondta, hogy a lengyeleket mint önkénteseket nem tarthatja maga mellett, hanem fölesketésöket követeli. Egy gunyhóban javában tárgyaltak 9-ikén, mikor a lengyelek Kecskemét felől valami marháktól vagy darvaktól mint ellenségtől megijedve,* zászlóstól betoppantak s elhalmozták panaszaikkal. A palatinus alig tudta őket lecsillapítani. A fejedelem azonnal összekürtöltette a lengyeleket s kihirdette, hogy a rendes katonáktól hűségesküt követel. A kik maradni nem akarnak, azokat orosz útlevéllel elbocsátja, de Németországba nem engedi őket; pedig hajlandók lettek volna megesküdni, hogy nem harczolnak ellene.* «Kutyaságukra» senki sem adott okot; hiszen volt pénzük, de még a szolga is bort követelt a néptől. Ha másképpen nem megy, rájuk zúdíttatja a föld népét: verjék agyon őket, hogy mások is tanúljanak.* 12-ikén már Jászkiséren kapta a palatinus értesítését, hogy a tisztek elbocsátásukat kérik, ha kívánságát vissza nem vonja. A fejedelem azonban másnap Esterházy Antal útján újból követelte az esküt és kijelentette, hogy a vonakodókat elbocsátja, vagy pénzen megváltja fegyvereiket, ruháikat, lovaikat.* Erre a tisztek nagy része beadta lemondását, mi nem történt zsibongás nélkűl; a fejedelem pedig azonnal intézkedett, hogy útlevél nélkűl egy lengyelt se bocsássanak ki az országból, s ha kell, népfölkeléssel akadályozzák meg kijutásukat.* A rendes had a lovas gránátos századon és 24 darabonton kívűl megmaradt szolgálatában, de maga a palatinus és a sztaroszta a hevesi Sarudról még 13-a első perczében Ónod felé szökött két ezredével, hogy Benderig, XII. Károly menedékhelyéig átvágják magukat «minden poklokon keresztűl».
Toldi Szerelme II. részében Szalárdi nyomán Arany János is leír egy jelenetet, a törökök Szalonta alól hogyan szaladtak meg a darvaktól.
Április 11. Arch. R. III. 93.
Április 3. U. o. III. 87.
Április 12. U. o. III. 94.
Április 13. U. o. III. 95.
A fejedelem, ki az oroszok előtt kezeskedett érte, azonnal megparancsolta Vay Ábrahám máramarosi főispánnak, hogy lázítsa föl ellenök a népet, mint ellenséggel bánjék velök s a palatinust és a sztarosztát rabúl vigye valamely várba. «Uram-Isten, – fakadt ki* – akaszd kezembe az átkozott pendelyes nemzetséget!» Hű franczia ezredét maga is üldözésökre indította, az ott maradt lengyel drabantokat pedig bezáratta és lefegyverezte, azokat pedig, a kik hűségére fölesküdtek, beosztotta Zay ezredébe, a melyet Charričrenek adott. Ezt a «gaznépet» többé nem akarta maga mellett tartani, de a nyáron már hajlandó volt Moldovából Grudzsinszkij tábornokot 7000 lengyellel, svéddel, kozákkal visszafogadni.* Most egyelőre beérte azzal, hogy az oda nem való elemektől megtisztította a rendes hadakat, azokat egészen használhatókká tette, a haszontalan tiszteket reformálta. Ha erre előbb talált volna módot, többet szolgálhatott volna hazájának; de önkéntes hada lévén, inkább hírével, mint erejével tartóztatta az ellenséget.*
Április 14. U. o. III. 97.
Április 16., 18., június 24. U. o. 100., 101., 123–4., 234–5. Des Alleurs Perában május 15. (Svéd kir. lt. Sect. Gall.) csodálkozott, hogy Potockijnak el kellett hagynia az országot; ő minden telhető módon mérsékelte Rákóczit, a ki tudja, hogy XII. Károly svéd király elégtételt ad Potockijnak.
Április 18. U. o. III. 101., 238.
Nagypénteken passió gyanánt olvasta a táborból érkezett híreket;* husvét első napján (április 20.) megírta parancsát a füveltetés módjáról* s harmadnap, 22-ikén, az éhség miatt pusztuló lovakat füre vezette a szegi pusztán, mely Jászkisér és Törökszentmiklós közt középütt, Nagykürütől 3–4 kilométerre feküdt. Táborától délre tutajokból hidat veretett a Tiszán, hogy visszavonúlhasson, ha a császáriak a szécsényi, vadkerti s esetleg a rozsnyai lovassággal megtámadnák; a mi könnyen megtörténhetett volna, mert már csak 2–3 menetre álltak egymástól.* Mindössze Charriére új összevont ezredének 800, Esterházy Antalnak 700, a karabélyosoknak 400 emberéből és Sőtérnek s a jászoknak csapataiból állt egész serege. Könnyen megcsinálhatta tehát a horoskopust, mi vár reá, mikor hallotta, hogy az országgyűlés elégűletlenűl oszlott szét, mivel a nádor a békét ellenezte.* Most biztosnak érezte magát a füvellő táborban s az áradó Tiszában látta legtermészetesebb szövetségesét, mert így sem az ellenség nem bánthatja őt, sem ő az ellenséget; de az időre és a sorsra bízta, mi lesz azután, mert el sem gondolhatta.* Hiszen már az öreg Telekesy püspök is az ő engedelmével mentegetődzött a pápánál kuruczkodása miatt;* az erdélyi bújdosó rendeket nyugalomra és letett hitökre kellett intenie.* De «biztató pátensűl» mindnyájoknak csak a Szentírás egész históriáját adhatta, melyből átláthatják, az isteni bölcseség miként vezeti a benne bízókat s a szerencse közé hogyan vet változásokat is, majd kétségbe ejtvén, majd reménységgel fölemelvén az emberi elmét. Ha nem vagyunk is az Istennek választott népe, benne való egyenes bizodalmunkkal azzá lehetünk. Nem azért írta ezt a lelki vígasztalást, mintha nem volnának egyéb fölbátorító eszközei; hanem mert az Istenben való bizalom a legállandóbb. Ő maga életét, fáradságát nem kímélve munkálkodik hadaival, hogy fegyverrel biztosítsa az ország dicsőséges szabadságát.* Hogy Máramarosban gyűlést tarthasson az erdélyiekkel s az orosz béke ügyében a palatinusnéval értekezzék, Munkácsra, vagy Ungvárra akart menni, annyival inkább, mert a császáriak is megkezdték a füveltetést s így körűlbelűl hat hétre természetes fegyvernyugvás következett be.* Május elsején a hadiesztendőt Krasznahorka hős védőjének, Andrássy Györgynek megdícsérésével kezdte,* de nem akarta azzal folytatni, hogy Bercsényivel maga is egy «szarkafészek»-nek, Szepesvárának fölmentésére siessen; mert a világ, mely amúgyis gyalázza, bolondnak mondaná, ha egy ilyen várért azt is elvesztené, a mije van s mindent egy koczkára vetne.* Károlyival, ki a tiszántúli hadakkal csatlakozott hozzá, május 4-ikén Hevesen találkozott. Az erdélyi főtábornok egy hónap alatt derekas munkát végzett. Eleséggel már márczius 31-ikén megsegítette Érsekujvárt s annak parancsnokává beiktatta Nagyszeghy Gábort. De nyiltan megmondta a fejedelemnek, hogy «ha a német tavaly úgy elpusztította volna e tájat, mint most a mieink, itt most berdót kiáltana; kitől, hacsak felséged onnan alól nem succurrál, az idén az Isten óvhatja». De majdnem fontosabbnak tartotta a Dunántúl megsegítését, mire folyton sürgette a fejedelmet.* A dolog megbeszélése végett a fejedelem magával vitte Munkács felé, hová azért ment, hogy báró Urbichhal, a czárnak Nagymihályra érkezett követével találkozzék. A tábor parancsnokságát május 5-ikén a hevesi Átányból kelt levelével* Esterházy Antalra bízta. «Véletlen» utazása miatt azzal nyugtatta meg, hogy a legnagyobb gyorsasággal tér vissza; de annyi utasítást adott neki, mintha ebben a gyorsaságban maga sem bíznék. Abból nem is lett semmi, hogy Zéténben már 7-ikén találkozzék b. Urbich orosz követtel; azonban nem rövidíthette útját a Bodrogközön át, mert ott a pestis már nagyon elterjedt, hanem Ónodnak* Szerencs felé került, a hol harmadfél napig (május 6–8.) tartózkodott.* Füzérradványban is másfél napot (május 8–9.) kellett késlekednie,* már a találkozás helyének kijelölése végett is. Május 10-ikét és 11-ikét – éppen mint egy esztendeje – Pazdicson töltötte,* sőt a kitűzött találkozót meg is toldta, mert a követet csak 15-ikén bocsátotta útjára.
Április 18. U. o. III. 238.
Április 20. Arch. R. III. 240–1.
Rákóczi eml. 277. Arch. R. III. 236., 404.
Április 20. Arch. R. III. 103.
Április 23. U. o. III. 104.
Április 25. U. o. III. 105.
Április 29. U. o. III. 243–253.
U. o. III. 251–2.
Május 2. U. o. III. 106. és Rákóczi eml. 277.
Május 1. Századok, 1874. 262.
Május 4. Arch. R. III. 107–8.
Károlyi S. érsekujvári leveles könyve márczius 2–április 25. (11. levél.) Károlyi-lt.
Arch R. III. 253–7. Török András udv. almaréchalt ugyanakkor szintén ellátta utasításokkal. U. o. 257–9.
U. o. III. 259.
U. o. III. 421.
Innen kelt levelei: u. o. 421–2., 428. és Független Magyarország, 1907 márczius 15., 96. l.
Arch. R. III. 259–261.
36. KRASZNAHORKA
A tárgyalások sikerével meg volt elégedve.* Urbich, ki a czártól akkor tért vissza a bécsi udvarhoz, biztosította őt a czár folytonos őszinte jóindúlatáról s arról az óhajtásáról, hogy mielőtt elhatározó lépést tenne a magyarok érdekében, követe személyesen győződjék meg a nemzeti ügy állásáról. A fejedelem Urbich útján azt izente Bécsbe,* hogy ők nem idegenkednek a béketárgyalásoktól s készek követeket küldeni az országgyűlésre, de ezeknél a tárgyalásoknál az angolok és hollandusok közbenjárását is megkívánják. A fejedelem 16-ikán Munkácsra utazott.* Ott kapta Urbich köszönőlevelét, melyben a követ maga is múlatott rajta, hogy őt Pompeiushoz hasonlították;* s ott találta Tarlo Szaniszló grófot, Szaniszló lengyel király udvarnagyát, a ki most már hajlandóbb volt kegyelmet kérni a czártól, mint Benderbe, XII. Károlyhoz utazni. Ő hozta azt a kalandos hírt, hogy Ágost lengyel király Sapieha herczeg útján külön békét ajánlott XII. Károlynak s kész sereget adni neki a czár ellen. Ezt a fejedelem azonnal tudatta Urbichchal és Golovkin főkanczellárral.*
Május 18. U. o. III. 108.
Július 29. U. o. III. 293–4.
Május 18. U. o. III. 108.
Május 24. U. o. III. 109.
Május 24-ikén Archiv für östreichische Gesch. XLIV. 500–502. V. ö. Arch. R. III. kötet, III. 1.
A czárhoz Munkácsról «minden eddiginél fontosabb és titkosabb» megbízással* küldte franczia titkárát, Herbéet és Kaménszky Pétronius munkácsi g. kath. püspököt. Biztosította a czárt, hogy ragaszkodik a varsói szerződéshez. XII. Károlyhoz Benderbe csupán XIV. Lajos közbenjárásának fölajánlására küldte egyik emberét. A kijevi palatinust csak szükségből fogadta szolgálatába s nem tehet róla, hogy az megszökött tőle; de ez a 600 vagy 1000 ember sem árthat a czárnak, a többi menekűltet pedig amúgy is beosztotta saját seregébe. Köszöni, hogy bécsi követét, báró Urbichot, ügyük pártolására utasította. Tőle tudta meg, hogy ajánlatait elutasította a bécsi kormány, mely a magyar nemzet leigázására, sőt kiirtására törekszik. Az Ausztriai Ház engesztelhetetlen gyűlöletével szemben a czárnak meg kell tartania a magyarokkal kötött szerződését. Az osztrákok a czárt különben is háborúba akarják bonyolítani a törökkel, s nem engedik meg, hogy foglalásokat tegyen a Balkán-félszigeten. Ha azonban Magyar- és Erdélyországok szabadok, örömest csatlakoznak a czárhoz, hogy megszerezzék neki Konstantinápoly trónját. Ezt egy emlékíratban már korábban kifejtette előtte; s imént figyelmeztette, miért nem bízhatik Ágost lengyel királyban, ki legjobban félhet a czár hatalmától. Elösmeri, hogy a czár nem indíthat háborút a császár ellen, míg a svédekkel be nem fejezte háborúját. De XII. Károly már elfogadta XIV. Lajos közbenjárását s belenyugodott, hogy Rákóczi követei is résztvegyenek a békéltető értekezleten. A franczia királyon kívűl Anglia, Hollandia, Poroszország és Hannovera is megigérte, hogy az általános béketárgyalás idején az erdélyi fejedelemségnek s Magyarország ősi szabadságának helyreállítására törekesznek, de tudják, hogy ezt az Ausztriai Ház ellenezni fogja.*
Május 30-ikán kelt utasítása Fiedlernél, I. 175–182. Kivonatban Szalay, Rákóczi bujd. 4–7, és Tárczy, Nagy Péter, 67.
A fejedelem május 29-ikén annyi külföldi levelet kapott, hogy azok áradatában titkára, Krucsai István «már haldoklik is». (Arch. R. III. 112.) Klementtől pl. ekkor kapta meg a Fiedlernél n. 95–104. közlött leveleket, a melyek ebben a felfogásában megerősíthették. Egyébiránt Klementet csak nagyreményű tanulónak tartotta. (Bonae spei adolescens. Arch. R. III. 114.) Hozzá június 8-ikán intézett levelét Fiedler (II. 106–8.) hibásan közli július 8-iki kelettel.
Nem fogják gátolni a czárt, hogy a magyarok javára beavatkozzék. Ha nem lépne is föl a császár ellen, legalább ne hagyja el a magyarokat. A svéd király átvonúlása megakadályozásának ürügye alatt küldjön 3–4000 főnyi őrséget a munkácsi várba. Vegye oltalmába a hozzá menekülőket. Eszközölje ki, hogy híveinél a fejedelem Lengyelországon át bántatlanúl vonúlhasson Ukrajnába s a czári fenhatóság fentartásával az ott alapítandó magyar gyarmatokat bízza Rákóczi kormányára. Buzdítsa minisztereit, hogy vásárolják meg a menekűlő magyarok javait; pl. Mencsikov herczeg 200,000 tallérért megvehetné Rákóczi örökös uradalmait a tokajival együtt. Munkácsot az orosz őrség megtartaná Rákóczi számára, hogy bármikor visszatérhessen. Ezzel a czár nem avatkozik Magyarország ügyeibe s nem sérti a császárral szövetséges Anglia és Hollandia érzékenységét, mert a munkácsi herczegség a Rákóczi-nemzetség örökös tulajdona. Sőt nem támadja vele a császárt sem, mert csupán a herczegség semlegességét és Rákóczi személyes szabadságát biztosítja vele. A Munkácscsal való közlekedést a Rákóczi erdélyi fejedelemségéhez tartozó Máramarosvármegye orosz megszállásával lehetne biztosítani. A czár jelentse ki a császárnak, hogy a megszálló orosz hadak semlegesek maradnak, ha a császár nem háborgatja Rákóczit a Munkácshoz tartozó Bereg, Ugocsa, Máramaros és Szatmár birtokában. A megszálló sereget ez a négy vármegye élelmezné, de maga a czár fizetné. Az orosz tábornok Rákóczi alatt áll, a ki azonban nem parancsolhatja meg neki a császár megtámadását. Rákóczi magyar katonái is orosz vezérlet alatt állanak, de az oroszok csak addig maradnak a munkácsi herczegségben, míg Rákóczi a czár segítségével visszamehet az erdélyi fejedelemségbe. A mint az orosz hadak bevonúlnak, Rákóczinak egész hada egyesűl a czár seregével. A bevonúlás nem jelenti a nyílt ellenségeskedés megkezdését a császár és szövetségesei ellen; csak az igazságos békére való törekvést tanúsítja. Az Ukrajnába kivándorolni akarók számára a lengyel királytól útlevelek kieszközlését kéri.
37. GRÓF MENCSIKOV SÁNDOR.*
Gróf Mencsikov Sándor (103. l.) a «Die Europäische Fama» XXXVI. füzetéből való.
Valóban, európai szempontok vezették a munkácsi várban, melynek erősítését ez idő alatt be is fejezte, hogy európai tényezővé tegye. De itt kifejtett politikájának támogatását a terűlete épségére vigyázó kimerült nemzettől alig remélhette.
