A NAGYSÁGOS REKRUTÁK

Full text search

A NAGYSÁGOS REKRUTÁK
(Országgyűlési torzkép)
Az országház folyosóin is elterjedt a népies rege, hogy a muszka cár egy zsák mákot küldött a mi királyunknak azon üzenettel: »Amennyi mákszem van ebben a zsákban, annyian jövünk.« Mire királyunk őfelsége mákos csíkot főzetvén a mákból, viszonzásul egy zsák szegedi paprikát menesztett Szentpétervárra a cárhoz azon üzenettel: »Amennyi paprikaszem van ebben a zsákban, annyian fogadunk.« A cárnak (így folytatja a rege) megszámolás közben úgy a szemébe ment a paprika, hogy még most is könnyezik tőle.
De még ezerszer jobban könnyezne ő cári felsége, ha tegnap végignézhette volna azt a jelenetet, mikor az első magyar népfelkelők megjelentek a Ludoviceumban, hogy kiválogassák magoknak a fegyvereket, melyekkel öldökölni fognak a csaták viharában és a vitézi öltözetet, mely nyalkán simul majd daliás termetükre.
Nagy jelenetek voltak ezek.
Múzsa! Segíts lerajzolni a fényes képet. De csak a gyalogokét, a lovasokba már nem merek belefogni, még ha segítenél sem.
Pedig azok közt vannak a legmulatságosabb alakok. A főrendiház nem jár gyalog. A mágnások mind a huszárok közt vannak, még a t. Ház mágnásai is: Apponyi Albert, akinek nagy gondot szerez paripát találni, amelyről ne földig érjen a lába, ott van (hogyne volna ott) Zichy Jenő (és ezért nem lehet többé komolyan venni a háborút). Zichy a parádés ruhában a katonás szalutálás mellett is »éljen a hazá«-val köszön a följebbvalóinak. Erről nehéz lesz leszoktatni. Még jó Beöthy Algernon is lovas lett, noha nem gróf. De Kozsebrovszky gróf volt, s ő e soha nem létezett grófnak a lelki folytatása.
Ám hagyjuk el a prüszkölő paripák patkócsattogtatásának leírását, a hősi robajt, mely alatt a föld szíve dobban, a zablák kengyelek csillogását ós a menték röpködését a marcona képű vitézeken.
Menjünk egyszerű lépésekben, hol szénás lábbal, hol szalmás lábbal azokhoz, akikből élünk, a t. Ház személyzetéhez, mert a képviselőház zöme, a kevésbé arisztokratikus rész a gyalogjárásra adta magát.
Tegnap délután négy órakor gyülekeztek a Ludoviceumba, fiakkeren egymás után.
A Ludoviceumbeli igazi katonák gúnymosollyal nézegettek az udvaron, amint egyik-másik kiszállott. »Furcsa rekruták« – mondogatták egymás közt.
A legtöbb derültséget a gömbölyű termetű Szlávy Olivér okozta. Ámbár hiszen Olay Lajos és Ullmann Sándor sem nevezhető cingár legénynek.
– No, most már meglesz a háború – szólt az egyik künn ácsorgó katona, mikor a kis Rácz Gézát megpillantotta – ha már ezt a fiúcskát sem átallja elvinni a királyunk. Nagy baj lehet már akkor…
– Furcsa egy keresztkomaság – csóválgatta fejét egy másik katona. – Mert hogy a muszka császár keresztkomája a királyunknak és mégis…
– Nem ért kend ahhoz – mordult közbe a napos káplár, mialatt a rekruták megjöttek az utolsóig.
Amint együtt voltak valamennyien, pont négy órakor megnyitá az öreg Péchy Tamás… vagy hová beszélek – az öreg Jelentsik Vince tábornok a tanfolyamot.
Szépen, lelkesen beszélt az öregúr.
»Üdvözlöm nagyságtokat, akik hazafias készséggel nemcsak megszavazták a törvényt, hanem tettleg is jó példával járnak a nemzet előtt, s megalkotói lettek az első magyar népfölkelőknek.«
A beszéd tetszett valamennyi pártárnyalatnak, úgyhogy egyetlen közbeszólás sem történt. (De minek is! Hiszen úgy sincs jelen gyorsíró.) Csak a végén hangzott fel lelkes »éljen«.
– Ohó uraim! – szólalt fel Jelentsik úr mosolyogva. – Önök a Házban képzelik magukat. Itt, ahol nem lehet visszatetszés, nem lehet tetszés sem. Következésképp nem lehet éljenezni. Itt nincs politika.
– Pedig nekem jól esett – vágott közbe Ábrányi Kornél. – Mert ezek a többi bajtársaim eleget éljeneznek »generális«-t. Én ma tettem először, mert nekünk nincs generálisunk.
– Ellenkezőleg – felelt a tábornok – a mérsékelt ellenzéknél nagyon is sok a generális.
– Itt nincs politika! – figyelmeztette a generálist a kis Rácz Géza.
Amiből előre vetődik a jövő árnyéka, hogy nem az »első magyar népfölkelők« válnak katonákká e tanfolyamon, de a katonák válnak majd politikusokká.
E beszéd után kezdetét vette az első katonai akció: a ruhaválogatás, a turkálás az aerariális zubbonyok és nadrágok között.
A hadnagy, aki vezetgette őket, mindenféleképp elöl akarta ereszteni a rekrutákat az ajtón, azok pedig mindenféleképp a hadnagyot tuszkolták előre.
– Tessék kérem, hadnagy úr. Mi csak közlegények vagyunk.
– A világért sem – szabódott az –, Nagyságtok méltóztassanak!
A ruhaválasztásnak sok komikus mozzanata volt. Visinek, Beksicsnek, akik magasak, nem akadt nadrág, Szlávynak a testére minden atilla szűknek vallotta magát, Rácz Gézán minden gúnya lötyögött. A legjobban nézett ki köztük Láng Lajos.
Mikor végre sok viszontagságok után, mundérban fig und fertig előállottak, az öreg Jelentsik végignézett rajtok kevélyen, azután megelégedetten mormogta a foga közt:
– No, most már jöhet a muszka!
Azaz értsük meg egymást, csak lehetséges, hogy ezt morogta, de az is lehetséges, hogy egészen mást mormogott.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi