A piktor
A piktor
Vannak a mi lépcsőházunkban rossz nyelvek is. Íme a derék piktor, aki nagy kalabrázi kalapjában mindig reggel topog föl a harmadik emeletre, ahol az atelier-je van, állandó megszólás tárgya a lépcsőházban.
A szegény piktor arca halvány, sápadt, mint a művészeké rendesen, szemei álmatagok, egész valóján látszik, hogy az éjet az atelier-ben töltötte egy pemzlivel a kezében, amivel festett, sőt kissé piros orra is azt bizonyítja, hogy eközben nagyon közel ért az a karmin festékhez, és íme, a lépcsőházbeli rossz nyelvek tüstént más értelmet tulajdonítanak a művészileg halvány arcnak, a költőileg álmos szemeknek, a festőileg piros orrnak.
Még az atelier-jét is belevonják a csúnya megszólásba. Pedig az pompás atelier lehet. Ő maga mindennap szokott valami érdekeset referálni az ismerőseinek róla, akikkel a lépcsőházban találkozik.
– Ma atelier-met rózsaszín szatinnal vonattam be. A napsugarak előnyösebben világítanak a rózsaszín környezetben.
– Ma atelier-mben egy új szerkezetű festőállványt hozattam. E tekintetben is haladunk.
– Ma atalier-met áttettem a másik szobába a világítás miatt. Valóban most már meg vagyok elégedve a világítással.
A rossz nyelvek pedig azt híresztelik, hogy ez az atelier nem egyéb, mint egy lábbelikészítő műhely, a piktor lakásadó gazdájának műhelye, kivel ő e helyiségen megosztozik, nem lévén több szoba a lakásban. Az új szerkezetű festőállvány pedig egy háromlábú szék, melyen a piktor szabad óráiban működik, és pedig akképp, hogy egy sebesült cipő van a kezében, továbbá egy cipésztű, s ő e tűvel a cipő sebének kerületén csiriztől fénylő fonalat húz át, igen nagy eréllyel húzogatva azt egyszerre jobbra-balra. Szóval, hogy ő, a művész, a fényes szellem, nagy tehetség, mikor éhes – cipőket foltoz!
Sőt még evvel a rágalommal sem elégszenek meg abban a mi lépcsőházunkban. Egész kis történetet kolportálnak a piktor cipőiről.
Gyanútlan házbeliek az idők viszontagságai folytán megrongált lábbelijüket a piktor gazdájához vitték orvoslásra. De hiába várták vissza a cipőpárokat, nem kerültek többé haza, hanem ehelyett egy ízben egészen az övékéhez hasonló cipőt láttak – a piktor lábán.
A gyanútlan házbeliek erre gyanút fogtak, és ezentúl csak félpár cipőt, azaz csak egy árva sebes lábbelit mertek küldeni javításra a piktor házigazdájának atelier jelleget viselő műhelyébe.
És íme nemsokára a piktor felemás cipőkben jelent meg a lépcsőházban s kocogott le a lépcsőkön művészien halvány arccal, álmatag szemekkel, kissé piros orral.
Mondom, a rossz nyelveknek sem imponál semmi nagy, semmi dicső.
