Korán reggel
Korán reggel
Adok egy jó tanácsot jámbor felebarátom. Ne kelj fel korán reggel.
Ne, különösen akkor, ha ideálod van a házban.
Irtóztató látványt tár eléd egy fővárosi nagy ház korán reggel.
Ami napközben csinos, rendes, sima, tiszta, kellemes, az korán reggel lompos, borzas, kusza, maszatos, vérlázító.
A gangokon kimondhatlan ruházatok fityegnek, a konyhák ajtajaiban condrás alakok látszanak, a lépcsőkön borzas fejű Megaerák szaladoznak föl-alá, a szobák ablakaiból most ébredező gyerekek sivítása hangzik ki mindenfelől… zúg, mormog, porzik, sivít az egész ház pokoli harmóniában.
Egy tekintetet vetsz ideálod ajtajára. És azon épp akkor lép ki az álmos cseléd, kezeiben nem tudom én, miféle görögkorabeli furcsa áldozó edényekkel s halad velük a gangon, nem tudom én, hova.
Mikor megrémülve a látványoktól rohansz el hazulról, a lépcsőházban elkaszálja a lábadat egy söprővel a bedagadt szemű tisztogató házmester.
A kapuban pedig rád önti ijedtében a tejesbögrét valamelyik Nancsi, akivel a nagy porban látatlanul összeölelkeztél.
Ne kelj föl nagyon korán, jámbor felebarátom.
