BEVEZETÉS
BEVEZETÉS
Szegeden ösmertem egy urat, aki minden nyáron bejárt egy darabot a világból, s tömérdek úti kalandot hozott haza télire.
Kermely Istvánnak hítták a »nagy utazó«-t, de neve aligha kerül valamikor a híres Kiszeláké mellé. Minden nyár elején, mikor a békabrekegés megkezdődött a tápéi sásokban, fellármázta, a várost, hogy ő most az Indiákra a Misszissipihez vagy nem tudom hova utazik; elbúcsúzott a rokonoktól, barátoktól érzékenyen nagy könnyhullatások között, s így indult el a szatymazi szőlőjébe. A szolgája, egy taliga útikönyvet és kalauzt szállított utána. Így ment el a derék ember, s haza sem jött egész az utolsó lapig. Tudniillik, míg egészen keresztül nem tanulmányozta a könyveit a szatymazi nádfedeles viskójában. Akkor aztán visszatért többnyire ősz végén, elfáradva és mégis megpihenve, benyomásokkal gazdagon. Mikorra ötödször elbeszélte tapasztalatait, ő maga is szentül hitte utazását. Ezer csoda, hogy semmi baja nem történt azokon a gonosz spanyol országutakon.
Végre azonban, úgy akarta a sors, éppen egy ilyen szatymazi veszteglés alatt ütötte meg a szél szegény Kermely Istvánt, s most bizonyosan a másvilágon is azt hiszi magáról, hogy Madagaszkár szigetén halt meg – mert éppen arról olvasott utoljára.
Kényelmes olcsó utazási rendszer ez, s ha nem ajánlom utánzásra, az csak azért van, mert könyvek kellenek hozzá, amit pedig venni a magyar embernek nem természete. De különben is sokkal okosabb, ha az ember helyett valami barátja vagy ismerőse utazik, s az tapasztal neki külső országokban egyet-mást.
Nekem legalább így szokta átadni a könyvkiadóm évenkint az összes élményeit. Engedje meg az olvasó, hogy azokat (mert az enyémek) úgy beszéljem el, mintha nem én volnék én, hanem (amihez egyébiránt semmi kedvem) mintha én volnék az én könyvkiadóm.
