Inczédi László
Inczédi László
Igazi neve Lukesch István; született 1855-ben, meghalt 1902-ben. Költészetében reakciós és modern gondolkodás keveredik. Kezdetben őt is vonzza a demokrácia eszménye, de kiábrándul belőle s a fajgyűlölet örvényébe zuhan. Vízió című költeményében még egyenlőségért, testvériségért, az elnyomás és nyomor megszüntetéséért rajong, de aztán megtagadja a francia forradalom eszméit, s az egyenlőség és testvériség helyett a nemzeti és a faji érdeket tekinti végcélnak, s szeretet helyett gyűlöletet hirdet. A nemzet eszményéből végül is a gyűlölet parancsát vonja le:
Csak aki véredből való vér,
Ott küzd veled egy lobogóért,
Csak annak java szent,
Kit meg nem értsz s ki meg nem érthet,
Az nem lehet, csak ellenséged,
Gyűlöld az idegent!
Ott küzd veled egy lobogóért,
Csak annak java szent,
Kit meg nem értsz s ki meg nem érthet,
Az nem lehet, csak ellenséged,
Gyűlöld az idegent!
(Új ige)
A vérontástól sem fél, ha a "magyar faj" nevében történik:
S bár vérrel lenne is borítva
A három bérc s a négy folyó,
Amelyre faj s nyelv van felírva,
Legszentebb az a lobogó.
A három bérc s a négy folyó,
Amelyre faj s nyelv van felírva,
Legszentebb az a lobogó.
(Riadó)
Összefügg a mondottakkal, hogy a kapitalizmus őt nem szocialistává, hanem romantikus antikapitalistává, a liberalizmusból való kiábrándulás pedig nacionalistává, sőt fajvédővé, valósággal a fasizmus előfutárává tette. Ezért a kapitalizmus urai helyett visszakívánja a régi nemesurakat: még a hírhedt Józsa Gyurit is (Józsa György), hiszen "hol rabló-lovagok tanyáztak, | Most szeszt főz a modern utód", márpedig "Rabló ez is, csak nem lovag!" (Hajdan és most).
Bár fantáziája kevés, tehetsége nem vonható kétségbe: maga lábán járó gondolkodó, s szerelem, haza, társadalom, kozmosz, az élet értelmének kérdése egyaránt visszhangot kelt lelkében. Világszemléletében a modern természettudomány alapján áll, és éppoly illúziótlanul kegyetlen, mint társadalomfelfogásában. Tagadja, hogy az ember megismerheti a világot, az önkínzás gyönyörével mond le az eget illető ábrándjairól s veszi tudomásul, hogy a csillagokban sincs egyéb, mint sár. Néhány szép versében a dezilluzionált férfi csüggedtségével a szerelmet és családot egyetlen boldogságként dicsőíti (Életfilozófia, Alkony stb.). Talán legszebb költeménye a Reggel és este című; ez a harcokban elfáradt ember vágyát fejezi ki a végtelenben való elpihenésre.
