Arany János: HÍD-AVATÁS
HÍD-AVATÁS
Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
Bedobta... késő visszavenni:
| És kártya perdül, kártya mén; |
| Ez az utolsó tétemény: |
| "Egy fiatal élet-remény." |
A kártya nem "fest", - a fiúnak
Tét elveszett!... ő vándorútnak
| Vérgyöngy izzad ki homlokán. |
| - Most már remény nélkül, magán - |
| Indúl a késő éjszakán. |
Előtte a folyam, az új hid,
Ma szentelé föl a komoly hit,
| Még rajta zászlók lengenek: |
| S vidám zenével körmenet: |
| Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet. |
Halad középig, hova záros
Éjfélt is a négy parti város
| Kapcsát ereszték mesteri; |
| Tornyában sorra elveri; - |
| Lenn, csillagok száz-ezeri. |
S amint az óra, csengve, bongva,
S ő néz a visszás csillagokba:
| Ki véknyan üt, ki vastagon, |
| Kél egy-egy árnyék a habon: |
| Ősz, gyermek, ifju, hajadon. |
Elébb csak a fej nő ki állig,
Majd az egész termet kiválik
| S körülforog kiváncsian; |
| S ujjonganak mindannyian: |
| "Uj hid! avatni mind! vigan." |
"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
Ölelkezik s a hídon van már:
| Fehérben ifju és leány |
| "Egymásé a halál után!" |
| S buknak, - mint egykor igazán. |
Taps várja. - "Most a millióson
"Ha megszökött minden adósom:
| Van a sor: bátran, öregem!" - |
| Igy szökni tisztesebb nekem!" |
| S elsímul a víz tükre lenn. |
Hivatlanul is jönnek aztán
"Én a quaternót elszalasztám!"
| A harmadik, a negyedik: |
| "Én a becsűletet, - pedig |
| Viseltem négy évtizedig." |
S kört körre hány a barna hullám,
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
| Amint letűnnek, itt vagy ott. |
| Az elsőt; pénzem elfogyott: |
| Nem adtak: ugrom hát nagyot!" |
Egy tisztes agg, fehér szakállal,
"Hordozta ez, míg birta vállal,
| Lassan a hídra vánszorog: |
| A létet: mégis nyomorog! - |
| Fogadd be, nyílt örvény-torok! |
Unalmas arc, félig kifestve -
"Ah, kínos élet: reggel, estve
| Egy úri nő lomhán kikel: |
| Öltözni és vetkezni kell!" |
| Ezt is hullámok nyelik el. |
Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
"Enyém a hadvezéri pálca,
| Csörtet fel és vigyorgva mond: |
| Mely megveré Napleont!" |
| A többi sugdos: "a bolond!..." |
Szurtos fiú ennek nyakába
S ketten repűlnek a Dunába:
| Hátul röhögve ott terem |
| "Lábszijjra várt a mesterem: |
| No, várjon, míg megkérlelem!" |
"Én dús vagyok" kiált egy másik
"Én hű valék a kézfogásig
| S élvezni többé nem tudom! -" |
| S elvette Alfréd a hugom'!" |
| Eltűnnek mind, a járt uton. |
"Párbajban ezt én így fogadtam:
"Én a szemérmet félrehagytam,
| Menj hát elül, sötét golyó!" - |
| És íme, az lőn bosszuló: |
| Most vőlegényem a folyó. -" |
Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
Mint röpke hal a tengerekben;
| Cikázva, némán ugranak, |
| Vagy mint csoportos madarak |
| Föl-fölreppenve, szállanak. |
Órjás szemekben hull e zápor,
Félkörben az öngyilkos tábor
| Lenn táncol órjás buborék; |
| Zúg fel s le, mint malomkerék; |
| A Duna győzi s adja még. |
Néz a fiú... nem látja többé,
De, amint sűrübbé, sűrübbé
| Elméje bódult, szeme vak; |
| Nő a veszélyes forgatag: |
| Megérzi sodrát, hogy ragad. |
S nincs ellenállás e viharnak, -
Nincsen hatalma földi karnak. -
| Széttörni e varázsgyürüt |
| Mire az óra egyet üt: |
| Üres a híd, - csend mindenütt. |
(1877 aug. 22)
