Csokonai Vitéz Mihály: A tél
A tél
Mormolnak szelei a fagyos északnak,
Ellepik a főldet sűrű fergeteggel,
Melyeket őszítnek a havak és derek,
Zúzmarázos a Bak csillámló szakála,
Vége felé jár a didergő december,
Szellős volna nagyon az ing s a papucs ma,
A vékony rokolyás leánynak s a pőre
A farkasok, a medvék s rókák hébe-hóba
A többi állatok merűlvén álomba,
A madarak nagyobb része elútaza,
Az is a városhoz közelébb szivárog
Komor minden, minden szomorúnak tetszik,
Mindent öszvebágyaszt és puhít ostoba
Csupán az örvendő fársáng víg zászlója
Mely, víg kiáltással felemelvén fejét,
Őltözik magára sokféle maskarát,
Víg ebédeket rak terített asztalán,
Táncos szobájába víg muzsikát penget,
Szánkáz, s esik néha olyan is a szánba,
Követi sok gavar, csirippol utána
| A zsindelyre vastag jégcsapokat raknak. |
| A folyóvizeket megkötik hideggel, |
| Azok a tél fején fejérlő púderek. |
| Csörög a jég miatt minden szőri szála, |
| Decembert hordoz már minden okos ember. |
| Bezzeg becsbe is van a bunda s a kucsma. |
| Gatyájú legénynek feláll minden szőre. |
| A sűrű erdőbe mennek prédálóba. |
| Alusznak az ősszel készített alomba. |
| Csak veréb, csak varjú maradt idehaza, |
| S a disznótorokba örömnótát károg. |
| Mihelyt a tél borzas csillaga feltetszik. |
| Levegő egével a befűtött szoba. |
| Lett az elcsüggedt szív jó vígasztalója, |
| Ugrál az új havon, nem találja helyét. |
| Ugrós kozák táncra billegteti farát. |
| Markába pecsenye, kulacs az oldalán, |
| Kurjongat s a búnak ádiőt izenget. |
| Amilyet nemigen tennének románba. |
| Sok öregbírótól irtózó Susánna. |
