Kosztolányi Dezső: HÁZ AZ ŐSZBEN
HÁZ AZ ŐSZBEN
Heinrich Zillich
Fanyar gyümölcsszag kóvályog a kerten.
Ilyenkor a szemünk az égre néz,
majd földre pillant - egy percig - leverten.
Est és öröm jön s elleng az egész.
Itt-ott a szél fagallyakkal harangoz.
Aztán elül gingallós hangja is.
Künn úgy dől a pihés, kék boltozathoz
a bérci erdő, mint egy bronzpaizs.
Ilyenkor a szemünk az égre néz,
majd földre pillant - egy percig - leverten.
Est és öröm jön s elleng az egész.
Itt-ott a szél fagallyakkal harangoz.
Aztán elül gingallós hangja is.
Künn úgy dől a pihés, kék boltozathoz
a bérci erdő, mint egy bronzpaizs.
Az első musttal én ma felköszöntöm
az ibolyaszín esti hegyeket.
Vadhús pirul a nyárson és a tönkön.
Friss a kenyér. És jó, mert te szeled.
Állunk az ablaknál, az égre nézve,
a hold patakja zúg nagy mezején.
Lassan libeg föl egy felhő penésze,
szomjú, sötét folt s issza, ami fény.
az ibolyaszín esti hegyeket.
Vadhús pirul a nyárson és a tönkön.
Friss a kenyér. És jó, mert te szeled.
Állunk az ablaknál, az égre nézve,
a hold patakja zúg nagy mezején.
Lassan libeg föl egy felhő penésze,
szomjú, sötét folt s issza, ami fény.
A háztetőről füstöt küldök én ma.
Nézd, áldozatom föl, az égbe fut,
nem megy magasra, ámde tiszta, néma.
Álom nyom el? Zárjuk be a kaput.
Egy kortyot még, mert ottan túl komor lesz.
Nap, éj rohan és nem virrad nekünk.
Fény volt a must is s nemsokára bor lesz.
Itasd meg véle a mi gyermekünk.
Nézd, áldozatom föl, az égbe fut,
nem megy magasra, ámde tiszta, néma.
Álom nyom el? Zárjuk be a kaput.
Egy kortyot még, mert ottan túl komor lesz.
Nap, éj rohan és nem virrad nekünk.
Fény volt a must is s nemsokára bor lesz.
Itasd meg véle a mi gyermekünk.
