Magyarország a Monarchiában
Magyarország a Monarchiában
Magyarország a kiegyezéssel az Osztrák-Magyar Monarchia egyenrangú tagjává vált. Létrejött a polgári típusú pártrendszer. A Monarchia belső politikai berendezkedését egyszerre jellemezte az alkotmányosság és az abszolutizmus maradványainak továbbélése. Mindez elősegítette a rendszer működését, de megakadályozta korszerűsítését. Külpolitikai szempontból a Monarchia az 1880-as évekig sikerrel érvényesítette érdekeit a nemzetközi politikában, ezt követően viszont egyre egyirányúbbá vált orientációja.
Gróf Andrássy Gyula, a kiegyezés utáni első magyar kormány miniszterelnöke
"...az európai hatalmak nagy része oly terjedelmű és oly tetemes erőkkel rendelkezik, hogy azok között Magyarország mint külön, saját magában álló ország, biztos támaszt nyújtó szövetség nélkül, fönn nem állhatna. A sors országunkat oly nagyhatalmak közé helyezte, melyeknek bármelyike, midőn azt hinné, hogy vágyainak és terveinek útjában állunk, minket – saját erőnkben bizakodókat – roppant erejével bizonyosan elsöpörne. És ha e nagyhatalmak bármi okból egymás ellen küzdenének, e küzdelemben nem mi magunk, hanem mások érdeke vagy szeszélye határozna sorsunk fölött, elnyelvén vagy földarabolván hazánkat." Deák Ferenc, a kiegyezés egyik megalkotója fogalmazott így a képviselőház 1867. december 14-i vitájában. E néhány mondatban ott a felismerés: Magyarország csak Ausztriával szövetkezve őrizheti meg állami létét, s folytathat aktív külpolitikát. A kiegyezéssel létrejött államjogi konstrukciót lehetett bírálni, de az adott körülmények között jobbat teremteni nemigen lehetett. A két fél kölcsönös lemondásaiból az is következett, hogy az új rendszer szükségességét el lehetett ismerni, de szeretni nehéz volt azt.
