A szállítóeszközök
A szállítóeszközök
A lótenyésztési eredményeikről is ismert elődeink két jelentős technikai újítása volt a kengyel és a favázas nyereg. Nyugat-Európában a 13. századig csupán merev tengelyű szekereket állítottak elő, de az ügyes mesterek valószínűleg még a népvándorlás előtti korszakban rájöttek a négykerekű kocsi első tengelye csapos elfordíthatósága mikéntjére, ezt az ötletet alkalmazták az akkor divatos szállítóeszközökön, s ez lett az egyik régi magyar kocsi, amelyre az európaiak valamikor a 15. század elején figyeltek fel.
A közlekedéssel foglalkozó fejezetünkben is szó esik arról a bizonyos magyar kocsiról, de hogy mi is volt ez pontosan, nem tudni, hiszen nem valószínű, hogy a középkor végén használatos kocsit a magyar Kocs községben fedezték volna fel, ahogyan azt a legenda tartja. Néhányan ugyanis a bőrszíjakra függesztett kocsitestet magyar találmánynak vélik, de ez nem így van, ilyet Európában már korábban is használtak. Egy 965 körüli európai útleírásban is olvashatunk arról, hogy a Kárpát-medencében élők "nagy, zörgő szekereken járnak, amelyeknek négy magas kerekük van, sarkaikba pedig négy, magas pózna erősíttetik. E póznákhoz függesztik fel – erős láncokkal – a brokáttal borított kocsiderekat. Aki benne ül, nem érzi a rázkódtatást". Ilyen volt hát a középkori kocsi.
Az imént említett Verancsics Faustusnak is volt egy ezzel kapcsolatos ötlete. "Én meghajlított vasszálakat is helyeznék alá, melyek saját mozgékonyságuktól tágulnak, miként a kéziíjak szoktak engedni és megfeszülni" – írja 1616-ban, s talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy itt jelent meg először a kocsirugó leírása.
De akkor milyen volt a speciális magyar kocsi? Talán egy különlegesen könnyű és rugalmas szekér.
A Waldstein-Kitaibel monográfia egy lapja
Középkori terménykereskedő
Zsigmond királyt magyar földművesek ajándékozzák meg
G. I.
