A térképészet mesterei
A térképészet mesterei
Róma híres térképészei a Kárpát-medence akkori településeit is megörökítették. A középkor végén a nagy európai műhelyekben készültek Magyarország-térképek is, a 16. századtól kezdődően pedig már hazánkban is működtek képzett kartográfusok. Lázár deák híres térképének több javított változata is megjelent egykoron, s azok egyike-másika még a világatlaszokba is bekerült. A 18. században a kor legmodernebb eljárásait, méréseit alkalmazták a magyar térképészek, s hamarosan elkészültek az első, hazai műhelyekben metszett iskolai atlaszok is. Külön érdekesség, hogy volt olyan kollégium, ahol a tanítást segítő térképeket maguk a diákok metszették.
Lázár deák térképe (1514 és 1528 között készült)
A Kárpát-medencéről már a korai századokban készültek térképek, természetesen még nem magyar mesterek munkái. E térképek leghíresebbjei Ptolemaiosz és iskolája nevéhez fűződnek. Ők a Kr. u. 2. században térképezték fel a római birodalmat, s közte a mai Magyarország akkori településeit, a híres római kőutakat, a folyóátkelőhelyeket, s általában mindent, ami az akkori kereskedőket érdekelte. Térképeiken Dunaszekcső még Lugio, Nagytétény Campona megnevezéssel, Bécs Vindobona névalakban, Ószőny Brigetio néven szerepel, míg Dunaújvárost akkoriban Intercisának, Dunatömlőt Lussoniumnak, Eszéket Mursának, Kolozsvárt pedig Napocának hívták. A Balaton neve ez volt: Pelso Lacus. Természetesen a 2. században e térképlapokról nyomdai másolatok még nemigen készültek, ezek sokszorosítása csak 1477 után kezdődött el, amikorra már Gutenberg találmánya lehetővé tette e feladat megoldását is, de akkor a ptolemaioszi rajzok már avított, átrajzolt változatban készültek. Ezek lettek az ún. portolán térképek, azaz kikötői révkalauzok.
Jó és hasznos térképek voltak ezek, akárcsak a ránk maradt másik, 4. századból való úttérkép. Később e terület lakóit – ez már a magyar honfoglalás utáni korra vonatkozik – a hunok népének titulálták, sőt a 13. század elején az egyik térképen már az Ungria felirat is olvasható. Hogy a kora középkori Magyarország településeiről aránylag pontos ismereteink vannak, az nem kis részben egy al-Idriszi nevű kartográfusnak köszönhető, aki az 1154-ben készült ábrázolásán nagyszámú magyar helységet szerepeltet.
A Magyarországról készült, modernnek nevezhető térképek sorát talán Nicolaus Cusanus és munkatársai indították el valamikor a 15. század közepén, s azok 1491-ben nyomtatásban is megjelentek. A jelen kötet olvasói nyilván ismerik a híres Schedel-féle világkrónikát, amely 1493-tól kezdődően többször is megjelent, nos abban nemcsak Buda első ábrázolása található meg, de Cusanus más térképlapjainak leegyszerűsített változatai is.
Időközben még Mátyás idejében, az 1470-es évek közepén Budán élt egy bizonyos Roselli nevű rézmetsző, aki Cusanus nyomdokain haladva készített egy korrekt Ungaria-térképet, benne megrajzolván Septemcastrium Transsylvania, azaz Erdély folyóit, hegyeit és településeit is. Látható abban a Danubius megnevezés éppúgy, mint a Scames (Szamos), vagy a Drana (Dráva) és az Uag (Vág). Kár, hogy e hasznos segédeszköz akkor nem jelent meg nyomtatásban Hess András budai műhelyében.
Ugyanez mondható Martellus 1490-es munkájáról is: akkor nem sokszorosították. Roselli munkája is csak 1507 után nyomattatott ki, s még az 1548-as kiadásban is az addigra már pontatlanná vált ábrázolásokat kapták kézhez az érdeklődők, pedig az 1510-es évek elejétől ismét az egykori Ptolemaiosz-térképek javított változatain dolgoznak, gondolunk itt a Sylvanus-féle 1511. évi kiadásra, vagy a két évre rá Strasbourgban megjelent munkára. Érdekes viszont az, hogy a helységnevek száma nem azonos e térképlapokon: a leggazdagabb a Martellus által 1490-ben készült ábrázolás, mely nem kevesebb, mint 140 magyarországi helység nevét tartalmazza, míg Roselli munkáján csak 50 helynév található.
