Honnan fúj a szél?
Honnan fúj a szél?
Sokszor mosolygunk a meteorológusok jóslatain, pedig ők tapasztalataikat, megállapításaikat az évszázadok óta gyűjtött ismeretanyag segítségével teszik. A magyar történelem számos jeles napjáról maradt fenn a hadtörténészi elbeszélés mellett meteorológiai értékű megállapítás is, amelyből néhányat e fejezetben is bemutatunk, majd kitérünk arra, mikor kezdődtek a rendszeres megfigyelések, mióta tanítják a meteorológia tudományát egyetemeinken, s hogy mióta tömörülnek e szakma tudósai kutatóintézetekbe.
A véreső 16. századi ábrázolása
Az első honi meteorológiai feljegyzések a középkor századaiból maradtak fenn, így egy 1009-re utaló feljegyzésben arról olvashatunk, hogy abban az évben a Kárpát-medencében szárazság volt, akárcsak 1015-ben. Kálti Márk Képes Krónikája szerint 1022. június 23-án Magyarország fölött "mintegy két Nap látszott". Heltai krónikája és Bonfini története szerint 1038-ban, a Szent István halála utáni hónapokban (ő augusztus 15-én halt meg) "nagy tsudák lőnek, mert sok városok megégének, földindulások is lőnek; két Napot is látának az égbe, nagy drágaság és mirigyhalál is következék, és sok hadak miatt igen nyomorodék az ország". 1043-ban nedves és szeles volt a nyár, s a hideg tönkretette a szőlőket.
Egy 1051-ről szóló feljegyzés szerint, midőn III. Henrik I. Endre (András) magyar király ellen hadat vezetett, a szakadatlan nyári eső nagy szövetségese volt a magyaroknak. 1074. március 13-án Géza herceg a nagyfiai csata után Vácra húzódott, ahova Salamon követte. Fót és Magyarád között találkoztak e napon, s meg akartak ütközni, de a sűrűn leereszkedő köd minden mozdulatot megakadályozott.
Valószínűleg 1186-ban már januárban virágoztak a fák, áprilisban ért a cseresznye, májusban aratták a gabonát és augusztus elején volt a szüret, tehát a feljegyzések között ilyen jellegűek is fennmaradtak, nem csak a dermesztően szomorú leírások.
Érdekes egy 1282-es adat, amely szerint Oldamir kun fejedelem és László király megütközésekor "az Isten záporesőt ada reájuk hertelen. És megázik vala a kunoknak mind a kézijek, és annyira megnyúla az idegek, hogy semmit nem lőhetének". Ezek a bizonyos idegek nem a harcosok fejében nyúltak meg, hanem az íjaikon, így hívták ugyanis ebben az időben az íjakon lévő húrt. Mint látható, a kunok nyilaitól az ég mentette meg a magyar sereget, de amint a legenda tartja, a magyarok nyilaitól már többnyire az sem mentette meg az ellenséget. Ugyanerre az eseményre utal egy másik krónika is, amely elmondja, hogy a hirtelen kerekedett záporban a pogányok alig láttak, s a próféta szavai szerint olyanok lettek, mint a föld sara. És Isten segítségével így aratott győzelmet László király.
Az 1288-89-es tél megint enyhe volt, februárban már érett az eper, s áprilisban virágzott a szőlő. A madarak a szabadban költöttek, a gyermekek télen a folyókban fürödtek, s igen bő volt az aratás.
Az útleírók
Az első, tudományosnak látszó megfigyelések
Meteorológia az egyetemen
Az akadémiai kutatások
