Mire való a színház az egyes nemzetek és régiók életében?

Full text search

Mire való a színház az egyes nemzetek és régiók életében?
A hivatásos magyar színészet előzményei éppúgy meghatározott célokat szolgáltak, mint bárhol Európában. A vallástételek megértését és átérzését a középkori misztériumjátékokkal, a szónokképzés céljait az iskolai színjátszással.
1790-ben Pest-Budán, 1792-ben Kolozsvárott a magyar színészek első csapatai kettős cél érdekében szövetkeztek: művelni, terjeszteni akarták anyanyelvünket és propagálni akarták a kor felvilágosult eszményét, az "érzékeny" embert. "Nem tud-é a magyar szépen beszélleni? Elégtelen-e érzékeny lenni? Erre pedig ez a kettő legszükségesebb." – írták az egyik első drámaantológia, az Erdélyi Játékos Gyűjtemény kiadói Kolozsvárott, 1793-ban.
A színház lehetséges funkcióit vizsgálva, példaértékű lehet rögtön az első hivatásos színielőadás, az 1790. október 25-iki krónikája. Kétségkívül szép gesztus lett volna a világszínpadnak, ha Kazinczy Ferenc eredeti szándéka szerint az ő Hamlet-fordítása lett volna az első játékdarab. Ehelyett azonban egy bizonyos Alois Brühl Igazházi c. vígjátéka szerepelt a műsoron az említett napon a budai Várszínházban. Egy kortárs darab, amelynek kisvárosi polgármester címszereplője sikerrel védi meg városát a rablóktól és a cselszövő aljegyzőtől, otthona békéjét pedig a leányszöktetésre készülő verbunkoshadnagytól és felesége úrhatnámságától. Ráadásul az Igazházi magyarítva volt, azaz a helyszínt és a szereplők nevét magyarosra írták át, anélkül persze, hogy szellemisége változott volna. De az egykorú közönség így jobban átélhette a színpadon történteket; izgulhatott, könnyezhetett kedvére.
Kazinczy Ferenc és az első színészek nemzedéke már rögtön a kezdet kezdetén megtapasztalhatta, hogy akármilyen nemes, emelkedett célokat vallva várta is közönségét a színház, ezeket a valóságban csakis a szórakoztatásnak alárendelve tudja megvalósítani. Mielőtt Magyarország elmaradottságára gondolnánk, említsük meg, Európában sem volt más a helyzet. A nagy Goethe ugyanakkor, weimari színigazgató korában (1791 és 1817 között) mindvégig hiába remélte, hogy saját és Schiller tragédiáiból tud irodalmian magasrendű műsort formálni. A játékrend zömét ott is vígjátékok adták, nagy volt az igény énekes játékokra és táncprodukciókra, látványosságokra. Tágabb hazánkban, Kelet-Közép-Európában, a hivatásos színjátszás megjelenése a kultúrában egybeesett a nyelvi öntudat, a nagy anyanyelvi mozgalmak korával, így hozzájárulhatott ahhoz, hogy az egy helyen lakó emberek hétköznapi közösségei azonos nyelvi, történelmi tudattal rendelkező, nagyobb közösségekké válhatnak, ami már a polgári nemzet kialakulásának egyik alapvető feltétele. Régiónknak ebből a sajátosságból két fontos, máig meglévő hagyománya származik. Az egyik az emberformálásnak, a nyelvművelésnek legalább szavakban megőrzött célkitűzése, ami a színészet (és általában a művészetek) fontosságát – persze koronként változó formában – folyamatosan hangsúlyozza. A másik kevéssé kedvező: egyfajta gőg, lenézés mindennel szemben, ami népszerű, szórakoztató és nem rendelhető alá a magasztos céloknak. Pedig nem volna szabad elfelejteni, hogy amit ma a színházműsor elitjének tekintünk, Shakespeare harminchét darabból álló életműve, saját korában megannyi népszórakoztató alkalma volt Londonnak; Mészöly Dezső találó kifejezésével élve "az Erzsébet-kor mozija".

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi