A gótika festészete
A gótika festészete
A 14-15. század a festészeti műfajok igazi virágkora. Az Anjou-kor festészetéről falképek és kódexfestészeti emlékek tudósítanak, míg a 15. századból óriási mennyiségű fatáblára festett oltárszárny és fogadalmi kép maradt fenn. Mindezekből sokrétegű, állandóan változó, élénk művészeti élet képe bontakozik ki. Új vonása e művészeti életnek az is, hogy a társadalom "polgáriasodása" a 15. századra észrevehetően megnövelte a városok szerepét a műpártolásban. A késő gótikus táblaképfestészet legjelentősebb alkotásai a városi tanácsok megrendelésére, vagy módosabb polgárok alapítványaiból a helyi templomok számára készültek. A művészek maguk is a városi polgárság életmódját és a céhek védelmét választották.
Kolozsvári Tamás: Krisztus mennybemenetele, a garamszentbenedeki Kálvária-oltár szárnyképe (1427)
A céhek a középkori kézművesek szakmai, társadalmi szervezetei voltak. Néha, különösen a kisebb városokban különböző iparágak művelői egy közös céhben egyesültek. Az önálló festőcéheket védőszentjükről, Szent Lukácsról szokták elnevezni. Élükön az idősebb mesterekből választott szeniorátus és az atyamester állt. E szervezetek szigorú szabályzat alapján működtek, amelynek legfőbb célja a szaktudás elbírálása, a kívülálló "kontárok" kizárása az iparűzésből és a tisztességtelen verseny megakadályozása volt. A céhek nem ritkán maguk is mecénásként léptek fel.
A miniatúrafestészet
A Képes Krónika
Az itáliai trecento és a magyar falképfestészet
Aquila János
Kolozsvári Tamás és a nemzetközi gótika
Késő gótikus táblaképfestészet
M. S. Mester
