A pozitivizmus magyarországi hatása
A pozitivizmus magyarországi hatása
Az 1850-es évek után a magyar filozófiai életben továbbra is jelentős maradt a hegeli bölcselet hatása. Ezzel párhuzamosan azonban új eszmék és irányzatok is megjelentek; egyre erősebbé vált a pozitivizmus, Comte, Taine, Spencer hatása, hogy a századvégre a pozitivista gondolkodás váljon a magyar bölcselet – sőt más társadalomtudományok – meghatározó elméleti alapjává. Komoly viták forrásává lett itthon a német természettudományos ateizmus és materializmus: ennek Mentovich Ferenc személyében jelentős propagátora, Greguss Ágoston jóvoltából pedig határozott bírálója is akadt.
Brassai Sámuel és Rónay Jácint kezdeményezésére megjelentek a magyar filozófiai élet vitáiban Darwin gondolatai, majd a szociáldarwinizmus eszméi; a fejlődéselmélet és annak a vallási hagyománnyal összeférhetetlennek tűnő eszméi komoly vitákat váltottak ki, amelyben – a katolikus bölcselőkön kívül – a hazai konzervatív gondolkodók zöme is csatasorba állt, de a pozitivizmussal karöltve fellépő darwinista szemlélet diadalát ez nem tudta feltartóztatni. Medveczky Frigyes, Pauler Gyula és mások mellett a korszak reprezentatív gondolkodója Bőhm Károly volt. Ő is Hegel hatása alatt kezdte működését, hamarosan azonban átpártolt a pozitivisták táborába, és vezéregyéniségévé lett a hazai pozitivizmusnak. Munkássága java részét Comte műveit magyarázó írások teszik ki, de jelentős pszichológiai munkák is kerültek ki keze alól. Ennél is jelentősebb, hogy a századforduló fiatal nemzedéke zömében Bőhm tanítványaként, a pozitivizmus muníciójával kezdte gondolkodói pályáját.
A század végén ugyanakkor Schopenhauer, majd Nietzsche növekvő népszerűsége már a pozitivizmus alkonyát, új szellemi áramlatok, az életfilozófiai iskolák népszerűségének növekedését jelezte, a századfordulón pedig a neokantianizmus is utat talált a hazai filozófustársadalom felé.
A 19. század hazai gondolkodóit is megosztó fejlődéstan megalkotója: Charles Darwin
