Kódexek és szerzetesrendek

Full text search

Kódexek és szerzetesrendek
Legtöbb kódexünk a középkor két nagy koldulórendjéhez, a ferencesekhez és a domonkosokhoz kötődik. Magyarországon a női kolostorok többsége is az ő fennhatóságuk alatt működött, bár a domonkosokról ismeretes, hogy csak pápai parancsra vették magukra a női ággal együtt járó többlet-gondokat. Egy-egy kódex szerzetesrendbeli hovatartozásának meghatározásához többféle fogódzót is találhatunk: árulkodó lehet, hogy Szent Ferencet vagy Szent Domonkost nevezik-e „atyánk”-nak a szövegben, ha naptárt is tartalmaz a kódex, az mely szentek ünnepét emeli ki, stb. Kisebb számban egyéb szerzetesrendek is részt vettek a könyvírásban: pálosok, premontreiek és karthauziak –, legjelentősebb kódexeik egyikét, az Érdy-kódexet például a „Karthauzi Névtelen”-nek köszönhetjük. A különböző szerzetesrendek – könyvállományuk bővítése céljából – kölcsönadták egymásnak könyveiket másolásra. Ezért találhatók számos kódexben azonos vagy erősen hasonló szövegrészletek. Ezek a párhuzamos szövegek különösen értékesek a kutató számára, mert a különféle megoldások variációiból sok mindenre lehet következtetni. A párhuzamos helyeknek igazi kincsesbányái a különböző időkben készült bibliafordítások (ezeket ugyanis pontosan ugyanarról a latin szövegről, a Vulgata-ból magyarították). Ilyenek a Bécsi, Müncheni és Apor-kódex (15. század), a Jordánszky- és a Döbrentei-kódex, továbbá a Keszthelyi és a Kulcsár-kódex, majd a korai nyomtatványok között Pesti Gábor Új Testamentuma és Károli Gáspár Bibliája.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi