Teremtés vagy evolúció?
Teremtés vagy evolúció?
A 18. században G. Vico és J. G. Herder munkássága nyomán kibontakozó, majd a 19. században meghatározóvá váló történeti szemlélet, továbbá a darwini fejlődéselmélet (A fajok eredete 1859-ben jelent meg) ismét élesen szembeállította a teremtéstan és az evolúciós gondolat híveit. Az evolúció nagy gondolata szerint a világmindenség, (így benne az ember, s legsajátabb tulajdona a nyelv) az anyag spontán, ősi formáiból fokozatos átalakulás, szerves fejlődés útján jött létre.
A fejlődéselmélet (a teremtéselmélettel szemben) a 20. század átfogó, a tudományok szemléletét alapvetően meghatározó eszmerendszerévé vált. (Bár vannak gondolkodók, s ma már nem is kevesen, akik a teremtés vagy evolúció alapkérdés helyett a teremtés és evolúció feltevésből indulnak ki: hisznek a kezdeti teremtő aktusban, majd az ebből kiinduló folyamatos, szerves fejlődésben egyaránt.)
A nyelv keletkezésének különböző fejlődéselméletei (így pl. a gesztuselmélet, az indulatszó-elmélet, a hangutánzó-elméletek, a kontaktuselmélet, a munkaelmélet) megegyeznek abban, hogy az ember az állatvilágból emelkedett ki, nyelve – az állati kommunikáció bizonyos elemeire épülve – hosszú, folyamatos fejlődés eredményeképpen jött létre. Eltérnek egymástól viszont a nyelveredet indítékait illetően. A különböző megoldási kísérletek nem feltétlenül kizárják, sokkal inkább – mivel részigazságokat tartalmaznak – kiegészíthetik egymást.
Platon (Kr. e. 427–347)
A hangutánzó-elméletek közül a leghíresebb Herderé. Ő hitet tesz a nyelv emberi eredete, s az első szavak hangutánzó volta mellett: „Az első szótárt a világ hangjaiból gyűjtötték össze. Minden olyan létezőnek, mely hangot adott, megcsendült a neve, ... – hogyan is lehetne másképp, mint hogy ezekből a zengő interjekciókból keletkezzenek a nyelv első hatalmas szavai?”
Külön figyelmet érdemel a munkaelmélet is (első kidolgozója F. Engels), mely a nyelv, (s vele szerves összefüggésben a tudat és a társadalmiság) létrejöttének történeti folyamatában a munka szerepét tartja döntőnek. Az elmélet szerint e hosszú fejlődési folyamatban meghatározó szerepet játszott a beszédtevékenység és a gondolkodás biológiai alapjainak evolúciója: a két lábra állás, (mely eszközhasználathoz, majd eszközkészítéshez vezetett), az agy fejlődése (a homo sapiens agya háromszorosa az emberszabású majmokénak), a hangképző-apparátus fokozatos átalakulása.
Az evolucionista elméleteket ma megosztja az ún. kontinuitás–diszkontinuitás vita is. A folytonossági modell hívei szerint szüntelen, fokozatos mennyiségi változás vezet az emberfélék családjától (a Homo nemzetségtől) az emberig, s az emberi nyelvig. Ezzel szemben az ellentábor véleménye az, hogy az emberelődök kommunikációs formái és az emberi nyelv között lényegi, minőségi a különbség, a fejlődésben megszakítottság, ugrás van.
Ugyanakkor a kutatás egyetért abban, hogy a nyelv keletkezésének bonyolult, megoldatlan kérdések sorát tartalmazó problémaköre csak interdiszciplináris keretben: több társadalom- és természettudomány összefogásának eredményeképpen közelíthető meg.
