Sajtólevél, udvari újság, folyóiratok
Sajtólevél, udvari újság, folyóiratok
Magyarországon a sajtólevelek első példánya már 1587-ben megjelent: a német nyelven készült Newe Zeitung ausz Ungernt a Vas megyei Monyorókeréken egy vándornyomdász, Hans Mennel (Manlius) adta ki és a szigetvári pasa vereségének leírását tartalmazta. (Ugyanez a vándornyomdász öt évvel későbbi Newe Zeitungjában már egy Konstantinápoly felett feltűnt üstökösről számolt be.) Az első magyar nyelvű újságlevelet Brewer Lőrinc lőcsei nyomdász jelentette meg 1634-ben Roevid, de igen bizonyos Relatio... címmel, melyben Wallenstein császári tábornok árulásáról és kivégzéséről tudósított.
A magyarországi sajtó születése időpontjának 1705-öt tekintik: ekkor jelent meg ugyanis a szabadságharc (illetve II. Rákóczi Ferenc) hivatalos, udvari lapja, a címében Mercuriusra, a római mitológiában az istenek gyorslábú hírnökére utaló Mercurius Hungaricus, a lőcsei Brewer-nyomdában. A lap a kuruc-labanc összecsapások eseményeiről számolt be, elsősorban azzal a céllal, hogy a külföldi udvarokat tájékoztassa. Ezért is változtatták az újság címét a beszédesebb Mercurius Veridicus ex Hungariara, azaz Magyarországi Igazmondó Mercuriusra, melynek mindössze hat száma került elő az 1705 és 1710 közötti időszakból.
A sajtót gazdaságilag és politikailag támogató polgárság hiányában majd száz évet kellett várni a következő lapokra. Rát Mátyás Magyar Hírmondójára (1780-88), és az itteni szerkesztősége után saját lapot alapító Szacsvay Sándor Magyar Kurírjára (1786-1834). Annak ellenére, hogy Európában a francia forradalom időszakára a nyilvánosság már a politika felé fordult, Magyarországon nem éltek meg (és részben emiatt nem is működtek) a híreket közlő újságok. Nálunk a 19. század közepén vált véleményformáló „hatalommá”, a politikáról való okoskodás színterévé a sajtó: addig a hírlapokat a politikai röplapok, majd a folyóiratok helyettesítették, melyek egyszerre igyekeztek megteremteni a hazai nyilvánosságot és annak működési feltételét, a sajtószabadságot. (Bár ez utóbbit maguk a lapalapítók is csak az értelmiség kiváltságának gondolták.) Ezt a feladatot látta el a Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Baróti Szabó Dávid szerkesztette kassai Magyar Museum (1788-1793) – itt jelent meg először Batsányi A franciaországi változásokra c. verse és az első magyar nyelvű, az újságírói hivatással foglalkozó írás: Vélekedés és javallás (1793) –, Kazinczy önálló lapja, az Orpheus (1789-1790) és Kármán József folyóirata, az Uránia (1794-1795), melynek utolsó számában a szerkesztő a következőképp értékelte a 18. századot: „Egy kis zsibongás, egy kis felforrás az egész dolog summája!”
A fejlődésnek indult magyar sajtót a magyarországi jakobinus mozgalom leleplezése miatt kialakult kedvezőtlen politikai légkör és a cenzúra szigorítása megbénította. A bécsi udvar megrémült a magyar sajtóban az egyszerű referáló hangú anyagokat felváltó véleménynyilvánító és -formáló cikkektől, melyek az 1780-as, a cenzori hivatalt átszervező rendelet ellenére is eljutottak az olvasókhoz. A Helytartótanács ezért 1794 és 1803 között egyetlen lapindítási engedélyt sem adott ki.
