A népnemzeti iskola záró szakasza

Full text search

A népnemzeti iskola záró szakasza
A modernizálódó tendenciák mellett ugyanakkor még érvényesült, sőt, nagy befolyással rendelkezett a korábbi évtizedek kánonja: a népnemzeti stílus ekkorra már önmagát túlélt esztétikája. A népnemzeti irány a 19. század magyar irodalmában a romantikában gyökerezett: lényegében nem jelentett mást, mint amit a népiesség általában a romantikában jelent. A népköltészetben nálunk is a klasszicizmussal szembenálló kifejezésmód egyik megnyilvánulását keresték – a természetesség, a szuggesztivitás, az eredetiség igényével. De az Arany Jánossal kiteljesedő, sőt, általa már meg is haladott nyelvezet a századvégre felélte energiáit, s inkább csak epigonok kezén ismételgette témáit és beszédmódját, a jelentős kritikusnak, Gyulai Pálnak és körének hathatós támogatásával. De nemcsak Gyulai, hanem később még a kiváló irodalomtörténész, Horváth János is akként tartotta Arany életművét a „nemzeti klasszicizmus” csúcsteljesítményének, hogy az újabb törekvéseket hanyatlásnak minősítette.
Persze a két irány elválasztása nem lehetséges egyetlen éles törésvonal mentén: az átmenetek-érintkezések számos variációjával találkozhatunk a népnemzeti vonulat és modernség útkeresői között. Az előbbiek hangvételére jellemző dalszerű idill vagy olykor balladisztikus tragikum, könnyen befogadható, közérthetőségre törő, harmonikusan egyszerű stílus képviselői – Pósa Lajos (1850–1914), Jakab Ödön (1854–1931), Szabolcska Mihály (1861 –1930) – mellett megemlítjük a népies modort már kerülő, s patetikus, hazafias irányköltészetével, majd árnyaltabb képességű elégiáival feltűnő Bárd Miklóst (1857–1937). Öccse, Kozma Andor (1861–1933), az életkép műfaját folytatta legsikeresebben, de nála is hangsúlyos a közvetlen, szinte publicisztikai jellegű, agitatív társadalmi-politikai tematizálás (A karthágói harangok). E téren még szatírákkal is próbálkozott. A népnemzeti stílust megújítani kívánó, összetettebb formaeszményt követő, a szubjektivitás modernebb aspektusainak is hangot adó szándékokat mutat Zempléni Árpád (1865–1919) és Vargha Gyula (1853–1929) költészete. Zempléni érdekes törekvése az ősinek és az újnak szintézise, elbeszélő költészetének mitikus archaizmusa és ennek beolvasztása a korszerűbb látásmód kereteibe. A franciából fordító Vargha Gyula művein érződik a parnasszizmus (a szenvtelen ábrázolás és szigorú formai fegyelem) hatása – kései lírájában a népies, természeti forrású metaforika pedig közel jutott a szimbolizmushoz, amire már a nyugatosok is felfigyeltek. Ugyancsak a népnemzeti kánonból indulva jutott el a dezillúziósnak nevezett világkép egyik legjellegzetesebb alkotásáig Arany László A délibábok hőse (1873) c. verses regényében.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi