Rovarélet az alföldi pusztákoőn
Rovarélet az alföldi pusztákoőn
Füves puszták az Alföldön leginkább ott maradhattak fenn, ahol a talaj nem volt alkalmas mezőgazdasági művelésre. Mivel a löszön kialakult „csernozjom”-szerű fekete földek a legjobban termő szántóföldek, ezért löszpusztagyepeinkből alig maradt valami. Jóval több maradt meg homokon és sziken, hiszen az itteni gyengébb hozamú gyepek főleg csak legeltető, külterjes állattartásra nyújtottak lehetőséget. Ez a szinte végtelen horizontú alföldi legelőtáj, a puszta szinte Magyarország szimbólumává, egyúttal a szabadság érzésének jelképévé vált.
Nem véletlen, hogy két legnagyobb kiterjedésű és nemzetközileg legismertebb nemzeti parkunk, a Hortobágyi és a Kiskunsági Nemzeti Park döntően az alföldi hagyományos legelőtáj képét mutatja. Közülük a Hortobágy – mocsaraival, tavasszal sekély vízzel fedett laposaival, állandó széljárásával, szélsőségesen kontinentális éghajlatával – a ridegebb világ. A Kiskunság meleg homokbuckái, árvalányhajas gyepei, borókásai és puszta erdei már az Alföld barátságosabb képét mutatják. Az alföldi gyepek különböző típusai rovaregyütteseikben igen jelentős különbségeket mutatnak.
Löszpusztagyepeink ritka maradványfaja a szárnyatlan magyar tarsza
A nünükék
A nünükék fiatal, ún. háromkarmos (triungulinus) lárvája virágokra felkapaszkodva várja, hogy valamilyen viráglátogató „vadméhféle” szőrzetébe belekapaszkodhasson, és magát a gazdaméh fészkébe cipeltethesse. A méhek fészkeiben a lárva átalakul, leegyszerűsödött, nyűszerű élősködő lárvává válik, amely eleinte a méh petéit fogyasztja, a továbbiakban pedig mézzel táplálkozik. Mozdulatlan „álbábként” telel át, majd újabb vedléssel éri el a bábozódásra érett szakaszt. Leggyakoribb a közönséges nünüke (Meloe proscarabeus), amely kékesfekete, lilás csillogással. Jóval ritkább a fémfényű zöld és rézvörös foltokkal díszített pompás nünüke (M. variegatus), a hatalmas termetű (4,5 cm), fényes kékesfekete óriásnünüke (M. cicatricosus) és a fekete, sárga szárnyfedő-szegélyű magyar nünüke (Meloe hungarus).
A nünükék fiatal, ún. háromkarmos (triungulinus) lárvája virágokra felkapaszkodva várja, hogy valamilyen viráglátogató „vadméhféle” szőrzetébe belekapaszkodhasson, és magát a gazdaméh fészkébe cipeltethesse. A méhek fészkeiben a lárva átalakul, leegyszerűsödött, nyűszerű élősködő lárvává válik, amely eleinte a méh petéit fogyasztja, a továbbiakban pedig mézzel táplálkozik. Mozdulatlan „álbábként” telel át, majd újabb vedléssel éri el a bábozódásra érett szakaszt. Leggyakoribb a közönséges nünüke (Meloe proscarabeus), amely kékesfekete, lilás csillogással. Jóval ritkább a fémfényű zöld és rézvörös foltokkal díszített pompás nünüke (M. variegatus), a hatalmas termetű (4,5 cm), fényes kékesfekete óriásnünüke (M. cicatricosus) és a fekete, sárga szárnyfedő-szegélyű magyar nünüke (Meloe hungarus).
Száraz gyepekben ma már erősen megritkult a pompás nünüke
