Sziklagyepek és lejtősztyeppek
Sziklagyepek és lejtősztyeppek
A századforduló kiváló magyar botanikusa, Borbás Vince a Balaton vidékének kutatása során észrevette, hogy középhegységünk meleg-száraz füves lejtőin mindazok a növényfajok előfordulnak, amelyek az Alföld „árvalányhajas” pusztáira jellemzők, csak még gazdagabban, még változatosabban. Ebből – helyesen – azt a következtetést vonta le, hogy Alföldünk pusztái nem tekinthetők az ukrajnai–dél-oroszországi sztyeppövezet folytatásának. Kialakulásuk nem magyarázható a sztyeppei fajok kelet felől végbement egyszerű beáramlásával és megtelepedésével.
Borbás úgy vélte, hogy a kedvezőtlenebb éghajlatú időszakokat a pusztai növényvilág – általa „Ősmátrának” nevezett – Magyar Középhegység meleg déli lejtőin vészelhette át, és innen terjedt át a kedvezőbb klímájú szakaszokban a környező alföldekre. Borbás felfogását a későbbi kutatások – a részletek bizonyos módosításával – megerősítették. Vonatkozik ez, mint látni fogjuk, az állatvilágra is, ahol éppen a sziklagyepek és a füves pusztai növényzettel borított lejtők azok, ahol a legtöbb sajátosan hazai, illetőleg kárpát-medencei faj él.
A Pilis és a Vértes dolomitkopárain él a csüngőaraszoló
Mikroklimatikus tényezők
Meghatározó a talaj is
Szöcskék és sáskafélék
Nappali lepkék
Tápnövényhez kevésbé kötött rovarok
