Mangánércek
Mangánércek
A Kárpát-medencében, de európai viszonylatban is jelentősek a hazai mangánérclelőhelyek. Felfedezésük valószínűleg a középkorra nyúlik vissza; az úrkúti mangán-oxidos ércet a kislődi vashámorban olvasztották. Irodalmi hivatkozás a mangánércre 1874-ből ismert, míg kutatását 1917-ben kezdték meg.
1. Üledékes mangánérctelepek. A Bakony hegység területén, északkelet-délnyugati irányú teknőben, mintegy 500–600 km2-en (70 km hosszúságban, 8–10 km szélességben) jura időszaki üledékek találhatók. E szerkezet felszínközeli peremein helyezkedik el az úrkúti és eplényi mangánérclelőhely. Úrkúton mintegy 8 km2-es területen található mangánérc. A bányászatra érdemes érc jura mélyvízi üledékek között, felső-liász rétegekben, mintegy 35 m vastagságban található dobostortaszerű telep formájában, amely finoman rétegzett, sötétszürke radioláriás agyagmárga és zöld–barna karbonátos mangánércek váltakozásából áll. Az érces rétegösszlet alján a zöld–szürke ún. főtelep, amely 15–18% mangánt tartalmaz, 12 m vastag. Kőzete 40%-ban 2–5 mikron szemnagyságú rodokrozitból áll. A barna típus mangántartalma 18–22%, benne oxidáció hatására keletkezett diszperz manganit is található. A mangánásványok mellett glaukonit, goethit, kalcit, dolomit, pirit és agyagásványok fordulnak elő. A főtelepre radioláriás agyagmárga települ 20–22 m vastagságban, felső részén szürke, finomsávos, 2–4 m vastag ún. felső mangánkarbonátos teleppel. A teljes telepösszlet csak a terület nyugati részén van meg, másutt réteghiányos. A tektonikailag kiemelt helyzetű blokkokban az eredeti karbonátos mangánércösszlet oxidációs zónába eső része 23–28% mangántartalmú oxidos érccé alakult. Ez az érc helyenként megtartotta lemezes-rétegzett jellegét, másutt az utólagosan meggyűrt területeken a rétegzéssel szöget bezáró, az áthalmozott részeken pedig szabálytalan elhelyezkedésű gumós lencséket, tömzsöket alkot, uralkodóan manganit, piroluzit, pszilomelán ásványos összetétellel. A kristályos mangángumók fémtartalma 40–45%. A Csárdahegyen az egykori triász őskarszt töbreiben – valószínűleg a felső-krétában – áthalmozott, tűzkőtörmelékes, vasas-oxidos mangánérctelep alakult ki. A bányászat a külfejtéses területek (Kövestábla, Bocskor-hegy, Nyíres) mellett főleg 150 m-ig lehatoló mélyműveléssel folyik. Eddig 8,7 millió tonna ércet termeltek ki. A karbonátos mangánércből jelentős mennyiség áll rendelkezésre (70 millió tonna), de a fémmangán csak költséges hidrometallurgiai úton nyerhető ki. Eplényben 1928-tól kutatták és 1932-től termelték az oxidos mangánércet. A terület földtani felépítése részben az úrkútihoz hasonló. Az egyenetlen alsó–középső-liász felszínre átlagosan 1,6 m vastag elsődleges oxidos mangánérctelep települ. Ezt követi a mintegy 6–8 m vastag mangánkarbonátos rétegösszlet. A terület délkeleti részén áthalmozott mangánércek találhatók, igen változó mangántartalommal (17–31%). Az eplényi felszínalatti bánya 1975-ig 0,74 millió tonna ércet adott, azóta gazdasági okok miatt nem működik. Eger mellett, Demjénnél közel 90 km2-nyi területen, középső-oligocén agyagmárgában több mint harminc 0,1–2 m vastag mangánkarbonátos réteg ismert 10–12% mangántartalommal. Ezek a rétegek a felszínközelben oxidálódtak; korábban az oxidos mangánércet mint mangánfestékföldet hasznosították.
2. Metamorf mangánérctelepek. Az upponyi-hegységi Nekézsenyben paleozoikumi agyagpala-homokkő között lencsés, gyűrt mangános palarétegek ismertek mintegy 5 km hosszon. Ezeket a 18. században tárókkal művelték, melyekből 5–10% mangán- és 13–17% vastartalmú nyersanyagot kaptak. Hasonló lelőhely a romániai Kővár (Preluca)-hegységben a macskamezői (Ražoare) mangánérctelep.
