Janus-arcú völgyek vidéke
Janus-arcú völgyek vidéke
Egészen más jellegű a táj nyugati, északnyugati harmada. A dombhátakon nyugat felé tartva szinte észrevétlenül alakul át a Cserehát arculata. A gerincek (ritkábban tetők) magassága lényegében azonos marad, de építőanyaguk megváltozik. A Bódva völgyét Edelénytől a Rakaca torkolatáig paleozoikumi (devon) mészkő- és palalejtők kísérik. Az idős, kemény kőzetek területe kelet felé szabálytalanul elszórt rögök formájában helyenként (Irota, Gadna) 10–15 km mélyen is benyúlik a Cserehát belsejébe. A Cserehát középső és keleti részeihez illeszkedő rögvidék Bódvába futó völgyei viszonylag szűk keresztmetszetűek, meredek lejtőkkel, gyakran szurdokszerű jelleggel. Alapvetően eltérnek tehát keleti szomszédaiktól. A táj kettős arculata azonban nemcsak a Hernád, illetve a Bódva vízrendszeréhez tartozó völgyek eltérő jellegében nyilvánul meg. Még markánsabban jelentkezik a Bódva hosszabb oldalvölgyeinek (Rakaca, Garadna) jellegváltozásában. A szokványos geomorfológiai helyzettel szemben ezek felső szakasza (keleti része) széles tálformájú, alsó (Bódva közeli) szakaszuk pedig szurdokszerű. A morfológiai kép változásában a kőzetminőség különbsége tükröződik.
E Janus-arcú völgyek kialakulása a Bódva-völgy bevésődését követte. Annak oldalvölgyeiként hátravágódással kezdtek mélyülni és hosszabbodni. Mivel a csereháti hegylábfelszín-kép-ződés, sőt azt megelőzően a pannóniai tengerelöntés az idős rögök felszínét is érintette (s a rájuk rakódott üledékek foszlányai helyenként az utólagos exhumáció ellenére ma is fellelhetők), a bevésődő völgyek átvágták a fedő laza üledéket, és ráöröklődtek az alul fekvő kemény paleozoikumi összletre. A Bódva mentén ezért az epigenetikus völgyszakaszok egész sorozata található. Ez a fejlődés magyarázza a Cserehát nyugati részének változatos, tájképileg is megkapó arculatát.
A Rakaca szurdokszerű alsó szakasza Rakacaszendtől keletre
A Rakaca-völgytől északra a Bódva mentén a devon kőzeteket jól karsztosodó triász mészkő-sasbércek sorozata váltja fel. Szalonna és Bódvarákó között ezek egybefüggő hegységi tömböt (Martonyi-hegység vagy Szalonnai-karszt) alkotnak, amely felépítésében, magasságában (520 m) és egész megjelenésében „idegen test” a Bódva keleti oldalán, és csak topográfiailag tekinthető a Cserehát részének. A Szalonnai-karszttól északra (egészen az országhatárig) a mészkőrögök már alig emelkednek a pannóniai dombhátak fölé, s emiatt ott a tájképben a „csereháti jelleg” és a mészkőterületek merészebb formái együttesen vannak jelen. Az újabban Tornai-dombságnak nevezett kistáj így nagyjából egyforma joggal sorolható a Csereháthoz vagy az Aggtelek-Rudabányai-hegyvidékhez.
A Cserehát azon (kevés) tájunk egyike, ahol az országhatár egyúttal a mai tájhatáron fut. A jelenlegi tájhatár akkor jött létre, amikor a Gömöri-Szepesi-érchegység előterében fejlődő egységes hegylábfelszínt kettészakította a Kanyapta-medence besüllyedése. A Cserehát ekkor vált környezetétől szigetszerűen elkülönülő önálló tájjá. Közvetett bizonyítékok szerint a medence besüllyedése a pleisztocén elején kezdődött, s azóta az Érchegység irányából lefutó vizek már nem juthattak el a Cserehátra. Az Alföldhöz képest emelkedő vidéken nagyjából ezzel egyidejűleg kezdődött meg a völgyek bevágódása, azaz a geomorfológiai inverzió.
