Vetődéstípusok és feszültségtér
Vetődéstípusok és feszültségtér
Egy vízszintes lemezszerű test (réteg) alakváltozását figyelembe véve a vetődésnek három fő típusát különböztethetjük meg. Normálvető esetén a kettéváló vízszintes lap egymástól távolodik, feltolódásnál (vagy rátolódásnál) egymás fölé kerül (hossza „rövidül”), eltolódásnál egymás mellett elcsúszik. Utóbbiak balosak vagy jobbosak lehetnek, attól függően, hogy a vetőnek a szemlélővel szemben levő oldala a bal vagy jobb kéz felé mozdul-e el. Az eltolódások genetikai párt alkotnak, csakúgy, mint a normálvető- és feltolódás-párok.
A vetődések feszültségtérben jönnek létre. Ez a következőképpen „épül fel”. Minden térbeli síkhoz megadható egy feszültségvektor, amely a síkra ható erők eredőjének és a lap felületének hányadosából számítható, tehát nyomásjellegű mennyiség. Egy pont feszültségállapotát a rajta átmenő összes síkhoz tartozó feszültségvektor-együttes jellemzi. Ezekből három, egymásra merőleges vektor főfeszültségtengely, amely egyértelműen jellemzi a teret. Definíció szerint a legnagyobb tengely a nyomás irányával, a legkisebb az esetleges húzással párhuzamos (bővebben lásd e fejezet 2. részét).
Bár a kőzettest minden síkjához tartozik feszültségvektor, törés csak bizonyos síkok mentén jön létre. A létrejövő két sík párt alkot (ún. Mohr-töréspár), mégpedig a maximális feszültségtengelyre szimmetrikusan. A kőzetmechanikai kísérletek és számítások alapján a maximális nyomásirány a vetőpárok hegyesszögű felezőjével, a legnagyobb húzás (helyesebben legkisebb nyomás) a tompaszögű felezővel párhuzamos. A vetőlaphoz tartozó feszültségvektor felbontható két összetevőre; a vetőre merőleges normálfeszültségre és a vetőlapra eső nyírófeszültségre. A mozgás ez utóbbi vektorral párhuzamosan jön létre a vető két oldalán levő tömb között.
A feszültségvektor értelmezése és összetevőkre bontása egy vető mentén. A vetőlapra eső nyírófeszültség párhuzamos a vetőkarcokkal, a két oldal elmozdulásának nyomaival
A mai és a múltbeli idők feszültségmezők elemzése ezen egyszerű törvényszerűségre alapozódik. Az elemzés lényege, hogy a vetődések mozgástípusa (kinematikája) megállapítható, még akkor is, ha az elmozdult rétegek nem mindegyike áll rendelkezésre. A vetőlapon ugyanis vetőkarcok formájában az elmozdulás nyomot hagy. A mozgás típusa a vetőlapon lévő jegyek – például ásványkiválások, karcolásos barázdák – vagy a kapcsolódó másodlagos törések alapján megadható. A feszültségirányok ismeretében pedig már olyan vető mozgásmechanizmusára is következtethetünk, amelyet közvetlenül nem vizsgálhatunk.
A vető mozgástípusának ismerete – a földtörténeti rekonstrukción kívül – szerepet kaphat környezeti problémák kezelésében, földrengéskockázat becslésében, továbbá ásványkincsek kutatásában. A különböző vetők másképp-másképp vezetik a vizet, más a földrengéskockázatuk is. Egyes vetőkhöz nyersanyag-előfordulások kapcsolódnak (pl. megkönnyítik a szénhidrogének elvándorlását), mások éppen ellenkezőleg, megakadályozzák felhalmozódásukat. A vetők utólagosan bonyolíthatják egyes nyersanyagtelepek (pl. szén, bauxit) eredeti geometriáját, nehezítve a kitermelést.
A vetődések típusai és a főfeszültségtengelyek.
σ1 a kompresszió (legnagyobb nyomás), σ3 a tenzió (húzás) iránya. Feltolódásnál a fúrás kétszer harántolta a fekete réteget
