Törvény
Törvény, Tóra: a ® Pentateuchusban összegyűjtött és Mózesnek tulajdonított vallási és egyéb előírások összessége (Józs 8,31; 1Kir 2,3; 2Kir 14,6). – I. Tartalma és keletkezése. A ~ írásba foglalva sem nyújt teljes szintézist. Az idők folyamán fokozatosan bontakozott ki, és sok előírás egyezik benne más népek ~eivel. Különösen sok hasonlóságot mutat ® Hammurápi ~eivel. A következő ~ jellegű gyűjteményeket lehet irodalmi szempontból megkülönböztetni: 1. A ® Tízparancsolat (Kiv 20,1–7; MTörv 5,6–21) inkább erkölcsi, mint jogi kódex; a Kiv 34,11–26 rituális Tízparancsolat. – 2. A ® Szövetség könyve (20,23–23,19); az elnevezést a 24,7 tartalmazza. – 3. A papi ~ek (25–31; 36–40; Lev 1–16; 23–27; Szám 1–10; 17–19; 28) a kultikus tisztasággal (Lev 11–16), a szentséggel, a papokkal, az áldozatokkal (1–7), valamint az ünnepekkel (Szám 28) kapcsolatos rendelkezéseket ölelik fel; a papi hagyományból valók (® Papi irat). – 4. A ® szentség törvénye (Lev 17–26). – 5. A MTörv 12–26 ~ei. Kir: a Tórán ezeket kell érteni, de olykor Ezd, Neh és a Krón szerzője is ilyen értelemben él a szóval. Ezek a gyűjtemények vsz. különféle korokban, más-más helyen, folyamatosan jöttek létre, ahogy a körülmények kívánták, ezért a Pentateuchusba nem rendszerszerűen, hanem csak esetlegesen kerültek bele (vö. az ismétlésekkel). Mindezek a ~ek a nagy törv.-hozó Mózes nevéhez kapcsolódtak, aki Izr.-ben minden jog alapját megvetette, és aki a ® szövetséget is kötötte. Erkölcsi, vallási és természetfölötti szempontból minden új ~nek „mózesi”-nek kellett lennie, vagyis az általa hirdetett jahvizmus vonalán kellett maradnia. De ezeken a változatlan összetevőkön kívül hosszú fejlődéssel is számolnunk kell. Napjainkban a formatört.-i módszereket a ~ekre is alkalmazzák (Jirku, Alt, von Rad, Noth). A kazuisztikus és az apodiktikus ~hozás közötti különbségre nézve ® jog. – II. Hatása. Az ÓSz számára a ~ az egész vallási és közösségi élet kinyilatkoztatott vezérfonala. Izr. fiai, elsősorban a „deuteronomikus” körökben (vö. Kiv 18,15: E) meg voltak róla győződve, hogy az adott előírások Istentől származnak, ahogy ezt a gyakran használatos kifejezés is tükrözi: „Az Úr ezt (v. azt) mondta Mózesnek”. Sehol semmi nyoma emberi törv.-hozásnak v. eredetileg profán életszabályok megszentelésének. A ~ Jahve föltétlen követelménye, amely népe minden egyes tagját kötelezte (vö. Iz 1,1: Isten parancsa; továbbá: MTörv 2,4; 8,20). Magyarázata és alkalmazása terén a papoknak nagy tekintélyük volt, így a ~ek vallási jellege egészében véve megőrződött (vö. Jer 18,18; Ez 7,26; 22,26). A szövetségkötéskor a nép ünnepélyesen megfogadta, hogy megtesz mindent, amit Jahve parancsol (Kiv 24,3). A sátoros ünnepen minden 7. évben föl kellett olvasni a ~t (MTörv 31,10–13). Neh 10: a nép ® Ezdrás idején megújította a szövetséget és újra megfogadta a ~ hűséges teljesítését. Izr. minden fia köteles volt a lehető leghűségesebben megtartani a ~t. A szülőknek meg kellett rá tanítaniuk gyermekeiket (Kiv 12,26 kk.; 13,8–10; MTörv 4,9 kk.; 6,7), a papoknak viszont az volt a kötelességük, hogy a népet tanítsák a ~re (Lev 10,11; MTörv 33,10; Oz 4,6 stb.). A bölcsességi irodalomban állandóan találkozunk olyan intelmekkel, hogy tanulni kell a ~t és szerinte kell élni (Péld 19,16; Sir 15,1; 19,18; Bölcs 6,18 stb.). A Zsolt 119 a ~nek és a ~ szeretetének dicsérete. Kezdetben a ~ nem volt kemény iga (vö. ApCsel 15,10), sőt az ÓSz-ben Izr. jámbor fiai lelkük enyhületét, szívük örömét, szemük világosságát látták benne (Zsolt 19,8–11; vö. 119). Később az írástudók és farizeusok nehézzé és teljesíthetetlenné tették, mert számos szőrszálhasogató rendelkezést csatoltak hozzá, és azt tanították, hogy a vallásosságot a ~ szigorú megtartása jelenti. ® judaizmus. – III. A ~ és az ÚSz. A ~nek Krisztus a végső célja (Róm 10,4). Ez két dolgot jelent: egyfelől az ev. a ~ teljesítése, mert a ~ volt a nevelő Krisztusra (Gal 3,23). Másfelől viszont a végét jelenti az ev., vagyis a ~ megszűntét Jézus szavai szerint: „A törvény és a próféták Jánosig tartottak” (Lk 16.16); a szinoptikusokon kívül lásd még a ~ és a kegyelem szembeállítását: Róm 6,15 és Jn 1,17. Az első szempont (ti. az ÓSz ígéreteinek beteljesedése) főleg Mt-ban domborodik ki (de ui.: Róm 8,14 is). Az első evangélista szerint Jézus nem azért jött, hogy megszüntesse a ~t, hanem hogy teljessé tegye (Mt 5,17). Sőt azt mondhatta, hogy előbb múlik el ég és föld, mint hogy elvész egy i betű v. egy vesszőcske a ~ből, de hozzáfűzte: minden beteljesedik (5,18). A második szempont (a ~ megszűnte, érvénytelenné válása) elsősorban Pál írásaiban áll előtérben. Jóllehet az ap. nem tagadja a ~ egyedülálló voltát és isteni jellegét (Róm 7,12; Gal 2,21), rámutat elégtelenségére. A kereszt fáján Jézus érvénytelenítette a ~t, parancsaival és rendelkezéseivel együtt (Ef 2,15). „A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte” (Kol 2,14), és a kereszten minden emberért kiontott vérében létrehozta az új szövetséget (Mt 26,28; 1Kor 11,25). A zsidókeresztényekkel ellentétben Pál ap. nem tartotta a ~t a pogányok számára okvetlenül szükségesnek az üdvösségre; a ~ csak előkészület volt, Krisztus óta azonban nincs jelentősége (Gal 2,21). A kiskorú gyermekeknek szólt (4,1–7), csupán árnyéka volt a jövendőnek (Kol 2,17), nem a valóság képe (Zsid 10,1). A ~ célja a bűn gonoszságának leleplezése volt (Róm 3,20) és annak megmutatása, hogy az ember mennyire rászorul a megváltásra. Az igazzá válás nem a ~ből fakad (Gal 3,21 kk.); csak a bűn szaporodott vele, mert elítélte az engedetlenséget, de erőt nem adott a jobb életre (Róm 5,20). Így átok nehezedett az emberre, amiért nem tartotta meg a ~t (MTörv 27,26), és ettől az átoktól saját erejéből nem tudott megszabadulni (Róm 8,3), csak Krisztus válthatta meg (Gal 3,10–13). Ez a megváltás valóság lett mindenki számára, aki hisz Jézusban (Ábrahám példája szerint, így tehát az Ábrahámnak adott ígéret beteljesedett: 3,17; vö. Róm 4,11–17), és megkeresztelkedik. A hívő keresztények megszabadulnak a ~ szolgaságától és eljutnak Isten gyermekeinek szabadságára (8,21; Gal 4,31). A ~ számtalan rendelkezése helyett a hívő keresztényeket Krisztus ~e köti (1Kor 9,21), amely a szeretet parancsában teljesedik ki. Az ember tehát megszabadult a régi terhektől; Krisztus ~e személyes kapcsolatot teremt a keresztény és az Úr, Jézus Krisztus között. A ® megigazulás, vagyis Isten akaratának teljesítése Krisztus erejéböl valósul meg (Róm 5,9). A keresztény élet „szabályait” Jakabbal ~nek lehet nevezni (Jak 1,25; 2,8 kk. 11 kk.; 4,11), de vonatkoztatható ez a kifejezés Jánossal az ósz-i ~re is (Jn 1,45; 7,19.23.49.51; 8,17; 10,34), amely Krisztussal megszűnt (18,31; 19,7). A ~ helyébe a 4. evangélista Krisztus „parancsát” iktatta, mindenekelőtt a szeretet parancsát (12,40; 13,34; 15,12).
