115. ÁLOM-ÁRIA
115. ÁLOM-ÁRIA
Van nekem egy kedves, jó barátom. A barátságon kívül egy közös malőr is összefűz bennünket: mind a ketten poéták vagyunk. Ő könnyebben hordja ezt a terhet mégis, mint én. Csengő-bongó, olykor pikáns, de mindig kedves, szellemes verseivel az asszonyok s lányok poétája. Míg én?… Jobb nem emlegetni. Minden versem után bűnbánást érzek. Az ördögbe is, ha már a poézist nem veszik komolyan, miért is írok én komoly verseket?… No, de hát az olyan malőr, amin segíteni már nem lehet, térjünk hát a tárgyra.
Ez az én poéta barátom írt egy nagyon érdekes dramolettet. Álom-ária, ez a címe. Szép dolog, merész dolog, s meséje a színészéletből van véve. (Ezért ugyan holtig neheztelek rá, mert a színész témák feldolgozása – aminél hálásabb dolog nemigen van most – az én tervem volt. Persze nem színdarabban, hanem versekben és tarka reminiszcenciáimtól sugallt novellákban.)
Merész kis darab – mondom – az Álom-ária. Merész, szép, igaz – ergo modern –, s mégsem adták elő.
Ugye különösnek látszik?
Pedig nem az. A festett világról szól a mese, melyben nincs egy körömnyi igazság. Nincs szív, csak tettetés. Nincs érzés, csak affektálás. Nincs pirulás, csak festék.
Azután van egy igazgató, aki lelketlen szívvel hajszolja tagjait. Mit bánja, ha éhen halnak, csak az ő zsebe legyen telve.
És sok-sok sötét, de igaz vonás van abban a kis dramolettban!
Hát persze, hogy nem adják elő!
Azt írta rá egy igazgató, hogy szép dolog, de szerzője nem ismeri a kulisszák mögötti életet.
Hát neki igaza van. A színpadon mindenről meg szabad az igazságot mondani, csak a – színpadról nem. Aztán a hóhértól sohse szokták kívánni, hogy maga kösse fel magát.
A festett világ nem akarja lemosni a színpadon magáról a festéket, s ez könnyen érthető.
Így van ez, édes barátom, kollégám Apollóban! Szép dolgot írtál, merész dolgot írtál, de azt nem kívánhatod, hogy a színpadon adják elé. Lásd, én sem készülök színpadra az én színész-históriáimmal.
De az meg kár volna, hogy hiába írtad légyen meg. Tudod mit? Add oda az újságírók színházi estélyére. Azok majd eljátsszák. Át fogják érezni, sokat tudnak ők arról a festett világról. Aztán meg az ő világuk is félig-meddig olyan festett világ…
Debreczeni Hírlap 1899. április 19.
Bandi
