194. AMOLYAN BÚCSÚ-FÉLE
194. AMOLYAN BÚCSÚ-FÉLE
Úgy hozta a sorsom, hogy én, ki arra sohse vágytam, meglehetős közel jutottam a kulisszák érdekes, festett világához. – Ezért bizonyosan irigyelni fog minden gimnazista, minden bankhivatalnok s minden penzionátus öregúr – de én méltánylom a mások illúzióit, s nem fogom kijelenteni: hogy nincs mit irigyelniök…
Festett világ, hideg ország a színpad világa, elrabol minden illúziót. Bolond, meleg szív kell ahhoz, hogy érte lelkesülni tudjon. S hogy nekünk, szegény, csavargó skriblereknek ilyen bolond szívünk van, miért dicsekedjünk el vele?…
Én is szeretem a kulisszák festett világát, bolond, meleg szívvel.
Néha ugyan bánt a saját hibánk, hogy túlságosan istápoljuk a színészek dicsvágyát, de ez csak múló hangulat. Miért hívjuk ki párbajra a világot, ha az inkább dob el 6 frtot egy páholyért Szulamit előadására, mint 2 frtot Byron Don Juanjáért?… Száz ember úgysem változtatja meg milliók ízlését, de meg mi is volna a mi szomorú rendeltetésünk, ha nem az örök elégedetlenség…
És hát sok elnézést is megérdemelnek az illúzió apostolai.
Minden kedélyre tudnak nemesen hatni. A vegetáló emberiséget éppen úgy neveli egy jókedvű francia operett, mint ahogy a gondolkozni tudókra hat Ibsen a maga sötét problémáival.
Dicsértessenek hát a színészek, s magam is a dicsérők sorába állok.
Négy debreceni művésznőről szólok egypár szót. Sokat várok mind a négytől, kedvencem volt mind a négy. Most már bevallhatom, úgyis csak pár napig leszek debreceni és színházi kritikus…
T. Halmy Margit az én legelső kedvencem. A nagy Halmy leánya, s maga is nagy művésznő. Csodálatra méltó asszony, ki szembeszáll a természettel is, pedig csupa élet a színpadon. Gyenge fizikumát átmelegíti a lélek lángja; vékony, sápadt arca tündérszéppé lesz, ha ő úgy akarja. A modern, csupa ideg, beteg asszony szívét darabokban mutatja be nékünk; bámulatba ejt a legapróbb részletek megdöbbentő, igaz, hű képével. Talán alakításának nincs egysége, s a részletektől nem látjuk az életnagyságú képet, de így is csak Halmy Margit igaz. Hisz a modern asszonyt az idegeire ható pillanatok a legnagyobb talánnyá teszik. Élete csupán [!] láz, csupa beszámíthatatlanság. A lázbeteg ember vízióit pedig melyik Van Dyck tudná vászonra festeni?…
Nem sokszor láttam a Nemzeti Színház szőke csodáját, az egyre fiatalodó Loreleyt, de Halmy Margit művészetét azért tartom talán az övénél is nagyobbnak, mert Halmy Margit minden sikerét csak a művészetének köszönheti. S hogy ezek a sikerek nem kicsinyek, arra nagyon-nagyon sok tanút tudnék kapni.
Fáy Flóra egészen más művészi egyéniség. Mondhatnám: önálló egyéniség. Az ő nőalakjai nem a korzón kacérkodó, idegbeteg asszonyok. Ideális nők, szívvel, erővel, szerelemmel.
A Halmy Margit asszonyai itt fájlalják a migrénjüket körültünk. Igazi alakok a mi beteg korunkból. Fáy Flóra az örök asszonyt mutatja be a maga örök bűneivel, örök erényeivel. Az ő asszonya minden koré. Ő a fejgörcsöt meg-megránduló arcizmokkal nem képes elhitetni, de egész képet tud adni egy asszonyról, ki vétkezett; vagy egy asszonyról, ki hős volt asszony létére. T. Halmy Margit ismeri a XIX. század fő tudományát: a patológiát. Fáy Flóra ismeri a nőben azt, ami sohasem változik. Az átöröklésből könnyelművé vált nótát Halmy Margitnál megdöbbentőbb igazsággal senki sem játssza el, de Rómeó Júliáját csak Fáy Flórától értem meg.
Sárosy Paulának alig hiszem, hogy valaha vágya lett volna drámai babérokra. Dal zenghetett a bölcsőjénél is, dal hozza ragyogásba a szemét; az ő szíve csupa dal, az ő dala csupa szív. Született szubrett ez a kisleány. Lágy dallam minden hangja, ritmikus minden mozdulata, pajkos zene a kacagása is. Az illúziókeltés a legnagyobb s legbecsesebb ereje. Ő Lilit végig léhának játszhatja: elhisszük neki. S ha a Babában, mint Alézia, mellőz minden gépies mozdulatot: mi elhisszük, hogy baba, aranyos, tökéletes baba… Ez a kislány sokra fogja még vinni.
Perényi Margit dzsentri-lányból, zsúrok kedvencéből lett egyszerre primadonna. S ha elvesztett egy őt körülrajongó társaságot, nyert egy nagy, szerető közönséget, melynek szintén s olyan hamar kedvence lett. A magyarnóta még jobban szívünkhöz nőtt, mióta azt ő énekli nékünk.
De Nebántsvirág kisasszony sem lehet édesebb, pajzánabb, mintha azt ő játssza. Ő elhiteti velünk, hogy a poézis és valóság között nincs különbség. Az ő játékát poézis és csodálatos természetesség jellemzi…
…Ők voltak négyen az én kedvenceim. Lehet, hogy nem ők a legkülönbek, de övék a jövő sikere.
Olyan jólesnék majd az ő megérdemelt sikereikről hallani. Arassanak nagyon sok sikert, ezzel veszek tőlük búcsút, ki az ő tehetségüket mindig legjobban megbecsülte!…
Debreczen 1899. december 2.
Ady Endre
