204. „Y” CONTRA „I”

Full text search

204. „Y” CONTRA „I”
Hallgasson el egyelőre minden gazdasági harc. Ne agitáljunk a hazai ipar pártolása mellett sem. Minden küzdelem béka-egér harc a nagy háború mellett, melyet az ábécé két betűje kezdett: az „y” és az „i”…
Szeretnék a nagy eposzírók tollával bírni. Erről a harcról csak hősköltemény zenghet méltóan. Nagy harc ez, mely bizonyára a magyar társadalom élete felett van hivatva dönteni…
Az eredmény azonban máris kétségtelen. A harc az „i” teljes leverésével fog végződni. A gr. Szapáry contra Szapári csetepatéban már teljesen megsemmisült az „i”, s ki tudja, vajon Bátsmegyey alügyész úr kedvéért szegény Rosti kollégáját nem fogják-e egyszerűen Rost-tá degradálni?…
Mert az „y” részén van az erő. Mellette szól a tradíció is. Az „i” csak indigéna, stréberkedő jött-ment, az „y”-nak idestova évezredes múltja van. Bizony; „ysa” – mondja a Halotti beszéd…
Hallom a jövő zenéjét. Látom egy szebb jövő hajnalának pirkadását… Az „y” győzött minden vonalon. Az ábécé „y”-on kezdődik, s az „i”-t végleg kihagyták belőle. Az „y”-osok az uralkodó osztály, mely három rendből áll. Az első rend három „y”-nal írja nevét, a második kettővel, a harmadik eggyel. Nevök csak nekik van. Az „y”-on kívül esők: páriák. Név helyett számot kapnak, s foglalkozásuk a kutyabőrök preparálása lesz.
És így meg lesz oldva a magyar társadalom égető kérdése is. Eltűnnek az osztályellentétek. Hisz két osztály lesz csak. Ipszilonosok és névtelenek… De lehet, hogy így se lesz nagyon tartós béke. A háromféle „y” testvérharcot kezd, s a harc vége Isten tudja, mi lesz!…
Csak egy bizonyos. A világ haladhat, tökéletesbülhet, fejlődhet, fejlődhet nyugodtan, mi nem sokat hederítünk rá.
Nálunk azért tovább dominál az „y”, s nagyobb a gondunk, mint bírálgatni egymás előkelő vagy kevésbé előkelő voltát…
Óh, de könnyelműek voltak azok az olasz barátok, akik megismertették velünk a betűvetés veszedelmes tudományát!…
Szabadság 1900. február 1.
Ipszilonos

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť