216. SZÍNHÁZI ÉLET vagy MI LESZ EZUTÁN?

Full text search

216. SZÍNHÁZI ÉLET
vagy
MI LESZ EZUTÁN?
Soha olyan élénk színházi élet még nem volt Nagyváradon, mint – most.
A színügyi bizottság állandó permanenciában van. Minden nap egy új korszakot jelentő színházi reformeszmét dob a fórumra. A közönségnek megvannak már a maga kedvencei is. Egyelőre persze csak a színügyi bizottsági tagok között. Azt lehet mondani, hogy rövid pár hónap alatt a következő három év színházi teendőit elvégeztük.
A helyzet szignaturáját legjobban Somogyi direktor állandó utazása adja meg.
Elárulhatjuk például, hogy a váradi lapok kartellt kötöttek a soproni kollégákkal.
Azon napokon például, melyek kettővel oszthatók, a soproni lapok megírják ezt a kis személyi hírt: Somogyi Károly színigazgató a mai napon Nagyváradra utazott.
Ugyanakkor persze az összes váradi lapok újságolják, hogy: Szeretett színigazgatónk, Somogyi Károly a mai napon rövid tartózkodásra városunkba érkezett.
Azon napokon, melyek kettővel nem oszthatók, a hírek kicserélődnek.
Egyelőre tehát a színházi élet a legnagyobb mértékben virágzik. Sokkal hatalmasabb, mint a nyári bódé korában. Egy dolog adott csak gondot.
Mi történjék a habitüékkel? Ezt is sikerült megoldani. Szereztünk nekik foglalkozást – az orfeumokkal. Most már az ő szerepük is be van töltve. Most már minden rendben van. Jelenleg így állunk:
Van: egy épülő színházunk. Van: színügyi bizottságunk. Van: saját külön színművünk. Van: a színházunknak neve. Van: direktorunk. Van: társulatunk. Van: ötletünk. Van: tárgyilagos kritikánk. Van: díszletfestőnk. Van: színházi életünk.
Nincs: városi páholyunk, nincs: primadonna-heccünk, nincs: tüntetés a színházban.
Tekintettel arra, hogy egy előkelő vidéki város színházi életében nem szabad hiányosságnak előfordulnia, talán már holnap hírt adhatunk egy pár hiányt pótló eseményről. Például: A jogakadémia igazgatója a fekete táblán figyelmezteti az akadémia polgárait, hogy a színházban minden tüntetéstől tartózkodjanak.
Mezey Mihály tűzoltó főparancsnok, tekintettel a legutóbbi párizsi katasztrófára, a színházi tűzellenőrzést még szigorúbbá tette. És így tovább, elvégre is jogunk van mindahhoz, amiben hozzánk hasonló városok dúslakodnak. Elvitázhatatlan jogunk van tehát – a színházi élethez is.
De mi lesz ezután?… Félő, hogy mire Somogyiék eljönnek, torkig leszünk a színházi élettel.
…Mert ebbe is bele lehet ám unni!…
Szabadság 1900. március 14.
Dyb.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť