237. A KITÜNTETÉSES
237. A KITÜNTETÉSES
„Megölte magát, mert avval gyanúsították, hogy letörte a magyar címer keresztjét.”
Élelmes a riporter-ember; de némelyik utálatos is. Hiéna sompolygással körüljárja a koporsót: vajon nem lehetne-e hozzáférkőzni? …Tőkét kovácsol nagy tragédiából, s a témát, mit a végzet szörnyű hatalma adott, ponyvára szánt rémregénnyé gyúrja át.
Szegény-szegény Goldzieher Miksa, hiszen neked egészen mindegy: mit beszélnek a koporsód körül!… De nem az nekünk. A te gyászos végzeted szörnyű művében nem eliszonyodást, hanem enyhülést vár. Borzasztó volna elgondolni is, hogy a te halálodat az őrjöngés gyanúja okozta. Az a gyanú, hogy te annak a koronának verted le a keresztjét, amelynek viselőjétől drágaköves gyűrűt vártál – nem hiúságból, hanem mert te vallású embert nem avattak eddig hivatalos tudóssá – sub auspiciis regis…
*
A „kitüntetése” viszi le a sírba Goldzieher Miksát. A kitüntetéses – mint ezt mindenféle jogászgyerekek hívják.
Micsoda ambíció lakhatott abban az eszes gyerekben, ha ő a budapesti egyetemen merte remélni a kitüntetésest.
Hóhér szívű, magukkal eltelt emberek ott többnyire, akiktől a kitüntetés függ. Egy hangulatuk eldönti egy ifjú élet sorsát, egy csésze rosszul ízlett feketekávé miatt megölnek egy ifjú életet. Mindenhatóságuk érzetében elszörnyedve gondolnak arra, hogy az ifjú embereknek is van ambíciójuk. Borzasztó! Talán némelyik arra is gondol, hogy egyetemi tanár lesz! Majd ha fagy! Száz közül tíznek a statisztika kedvéért megkegyelmeznek, a többi – okuljon!…
Szegény Goldzieher Miksát a tudománynak ezek a keresztjei ölték meg. Még pályája legelején volt, s már éreznie kellett, hogy az élet minden lépését gyűlölködő állja el. Éreznie kellett, hogy a tehetség nem áldás; átok. Éreznie kellett, hogy az ő érzékeny agyveleje vagy örökre zaklatni fogja, vagy elborul. Segített rajta: keresztüllőtte. Formálói az ifjú életeknek: plaudite!…
*
…Volt egy öreg barátja szegény Goldzieher Miksának. Míg élt, úgy hívták, hogy Péterfy Jenő. Ezt is az agya ölte meg, de előbb halálra kínozta.
Talán megjelent az árnya, s így beszélt az éjjel:
„…Ég a szemed, zakatol a fejed, szegény, itt maradt ifjú barátom. Törvényeket tanulsz kétségbeesve, s el fogsz bukni mégis, amiatt az örök törvény miatt: a gondolkozót megfojtja a világ. Előtted a kálvária. Meg akarod járni?… Én megjártam, de nem érdemes. Mégis, mégis ha egy kicsit butábbnak születtél volna. Nagyobb volna az elnézés irántad, kitüntetéses volnál alapvizsgádtól kezdve a temetésedig. Így meg fognak ölni, ha bevárod!…”
Goldzieher Miksa előkapta a revolvert, s belelőtt a fájó agyvelejébe.
Szabadság 1900. június 2.
ae.
