83. BOHÉM ESTÉK
83. BOHÉM ESTÉK
Előre kijelentem, hogy leleplezni akarok. Le akarom leplezni magunkat. Bohém embernek úgyis az a cudar természete van, hogy akkor is őszintéskedik, mikor semmi helye nincs.
Én tehát most őszinte leszek, s bevallok egy sikkasztást, melyet a debreceni bohémek követtek el.
A debreceni bohémek sikkasztottak.
Hasznuk nincs belőle, de ez a vétket nem enyhíti.
Elsikkasztották a világ legédesebb estéit, a bohém estéket.
Milyen tündéri esték voltak ezek, s már csak voltak, nincsenek.
Én csak éjfélig emlékezem reájuk, mert éjfél után kissé mindig megzsibbadt az emlékezőtehetségem, de addig is felejthetetlenül szépek voltak.
…Némán, komoran foglalták el a hosszú asztalt a bohémek. Az elnöki székben méltóságos arccal ült a legfőbb bohém: Komjáthy János, azután a legelemibb rend megtartása nélkül foglaltak helyet a többi bohémek.
Aztán egyre hangulatosabb lett a bohém társaság.
Éjfél körül távoztak a társaság gyengébb, de bájosabb tagjai – ott maradtak a gyengülni óhajtók, de kevésbé bájosak.
Eddig emlékezem én.
Az éjfél után történtekből csak egy-egy pohárkoccintás csendül vissza fülembe, a többi értékes mozzanatok legfeljebb sejtésem édes világában élnek.
A hajnali szellő gyöngéd cirógatása ismét megreparálta emlékezőtehetségemet, s éretem, hogy az éjjel jól kellett mulatnunk.
Ilyen volt egy-egy bohém este.
Szépek voltak nagyon, s rossz viccek és rossz borok mellett mások nem tudtak volna úgy mulatni, miként mi mulattunk.
Ezeket a bohém estéket saját bohém-magunk sikkasztottuk el.
A sikkasztásnak mi volt az oka, talán alig sejtem.
Vagy nem vagyunk már jó bohémek, vagy nagyon is jók vagyunk.
Ez, ez. Nagyon is jó bohémek vagyunk. Valljuk be az okot: bohém módra összevesztünk.
Összevesztünk, s elsikkasztottuk a bohém estéket…
Bohémek, bohémek, édes jó kollégák, halljátok meg kérő szavamat!
Veszekedjünk, marakodjunk tovább is, ha már úgy megszoktuk, de tartsunk egy-egy este fegyverszünetet: egy-egy bohém estét.
Hiszen olyan szép volt az a bohém este, pedig én csak éjfélig emlékszem reá…
Debreczeni Hírlap 1899. március 2.
Adieu
