93. RANG ÉS MÓD
93. RANG ÉS MÓD
Naiv, romantikus darabot választott utolsó fellépésére Szathmáry Árpád, és olyan művészi verizmussal játszotta meg a darab főszerepét, hogy közvetlen hatása alatt eszünkbe se jutott az a kritika, melyet az ilyen zsánerű darabokkal szemben kérlelhetetlen szigorral alkalmazunk – mi, modern emberek. Mintha a mi kedves Szatyi bácsink nehezebbé akarta volna tenni az elválást, játszott, és olyan művészettel, olyan hatással játszott, melyet nem egyhamar fog elfeledni az a tegnap esti, lelkesülten tapsoló közönség.
De méltó partnere is akadt Szatyi úrnak! Szacsvay Sándor (Bannai Gábor) tegnap ismét azzal a művészettel játszott, mellyel magát a debreceni közönséggel valóban megszerettette. Hatalmasan igaz és természetes volt.
Mellettük Szabó Irma érdemel határozott elismerést. Mennyi szív, melegség és egyszerűség van ebben az igazi művésznőben! Nincs egy szava, mely ne szívből és ne szívhez szóljon! A tegnap esti játéka – bár epizódszerepet játszott – valósággal elragadta a közönséget.
Nagyon jó volt Komjáthyné is Clarisse szerepében. Csak sajnálni lehet, hogy olyan ritkán láthatjuk a színpadon a kitűnő művésznőt. A többi szereplők közül F. Csigaházi, Sziklay és a folyton haladó Ódry érdemelnek őszinte dicséretet. Általában az előadás egyike volt a legsikerültebbeknek, a zsúfolásig telt ház zúgó tapsvihara pedig egy hatalmas vágy megnyilatkozása volt: Jöjjön vissza hozzánk a mi kedves Szatyi bácsink!…
Igaz! Egy babérkoszorút is nyújtottak fel a zenekarból Szathmáry Árpádnak. Erről a koszorúról más helyen beszélünk.
Debreczeni Hírlap 1899. március 8.
