76. SZELÍD, ÚJ JEGYZETEK

Full text search

76. SZELÍD, ÚJ JEGYZETEK
I.
(Mikes és [az] ingatörvény) Babéros, kedves, agg Lévay Józsefnek s a lezajlott miskolci szép napnak vagyok hálás azért, hogy most báró Barkóczynak dicsőségét hirdethetem. Egy bizonyos: Barkóczy a nevelés, az iskola, a gyermekhódítás nagyszerű fontosságát látja legalábbis olyan jól, mint akármelyik nemes, harcos, tudós ellenfele. S ez imponáló, mert igazán az az igaz, hogy nincs tökéletes fölszabadulás az ifjúkori tanítások és hatások alól. Én a mesékkel egyidőben mindig csak hazafias legendákat kaptam, s tizenkét éves koromban a vizsgán Czuczor „Riadó”-ját szavalván, sírógörcsökben omlottam le. S később, legényedő diákkoromban egy természettani órán az ingatörvényt, ha meghalok is, igazolni, levezetni nem tudtam. Nem apró eset ez, amikor az első eminenst ilyen kudarc éri, de engem csak hiúságomon sújtott meg az ingatörvény. Holott akkor már lázadó voltam, sokat olvasó, kutató s mindent újramegállapító kedvű emberke. Olyan valaki voltam már, aki tudta, hogy az ingatörvény fölségesebb, nagyobb minden nemzeti és eposzi incidensnél. S akkor este verseket olvastam, elolvastam a Lévay Mikes-versét és sírtam, bomlottan sírtam. És ez nem neuraszténia, ha valaki közbevetné, de egyszerű magyarázata, hogy az emberből még hit nélkül is visszazsong az, amit gyermekkorában szentül beletanítottak.
[II.]
(Kolozsvár református püspöke) Mert nem erdélyi püspök Mailáth óta, így kell címeznem Kenessey kálvinista püspök, illetve szuperintendens urat. Csodálatos, hogy a magyar hírlapok olyan hanyagul siklottak el a főtiszteletű úr Bánffy-búcsúztató, furcsa beszéde fölött. Pedig itt egy kezdődő História beszélt: az úri, elegáns, új vágású református püspök küldött üzenetet a szintén újfajta, kis lelkipásztoroknak. Még én is értem azt az időt, amikor a falusi kálvinista pap alázatosan megtekintetesurazta a nemes, birtokos urat, mint nálánál elsőbb embert. De viszont akkor még oly erkölcsök dívtak, hogy a református főpap lekapartatta bárónő feleségének ősi palotájáról a címert. Úgy látszik, hogy szörnyűségesen nagy dolgok előtt áll a magyar társadalom, amikor derék kálvinista hitsorsosaim is megzavarodnak. Kenessey, például, hajlandó finom kesztyűt húzni, hogy Mailáthtal kezetfogva osztozkodjanak együtt Erdélyország fölött. Közben elfelejtenek egy szász püspököt, egy román metropolitát, több más nagypapot, azaz nem is felejtik el őket. De Kennessey leggyorsabban a megváltozott, új, erős, magyar és művelt tiszteletes urakról feledkezett meg. Ezek bizony nem a régi úrimádók, sőt a fajtájukból püspök is lett Debrecenben. Kálvinistaság, kolozsvári református püspökség, demokrácia összeillenek, de Kenessey csak Mailáthtal illik össze. És ez anakron illetlenség még nagyon meg fogja bosszulni magát, legelsősorban a magyar kálvinistákon.
[III.]
(Szegény Áchim András) Ez a szegény, megölt Ondris nem volt Messiás, s akik élnek, okvetlenül többet érnek, mint ő, aki már halott. De ha valaki nem is Messiás, haló poraiban is hozzátartozhatik az Élethez és az élőkhöz, és ilyen halott Áchim András. Aki bántja, élőket bánt, aki piszkolja, bepiszkolódik, mert ő egy nem teljesen sikerült Dózsa György. Persze, ezt sem a hetykén radikális, sem az erkölcstelenül, sem az erkölcsösen konzervatív világban nem értik vagy nem akarják érteni. De a Dózsa Györgyök mégis termései a földnek, s nem lehet annyi hamis tanút állítni a sírjukra, mint ahány igaz tanú kerül közülünk.
Világ 1911. november 24.
Ady Endre

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť